Irodalmi Szemle, 1979
1979/8 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: Novellairodalmunk 1918 és 1938 között
s a felnőtteknek is szőlő meséi legnagyobb értékét Fábry a szociális és antifasiszta hatékonyságukban állapította meg. A még számba jöhető, de a műfaj fejlődésére befolyást nem gyakorló többi novellista közül egyeseknek a termése szürke színvonalú vagy erősen selejtes (Dallos István, Farkas István, Rácz Pál), dilettáns vagy dilettánsgyanús (Földes György, Jankovich Marcell, Sándor Ernő); mások értékei a korai halál miatt még kiforratlanok (Török Géza). Végül vannak olyanok, s köztük jól ismert nevek is, akik a tárgyalt fejlődési szakaszban az energiáik más műfajra való koncentrálása vagy egyéb okok miatt csak epizodikusán voltak jelen a novellisztikában (Földes Sándor, Juhász Árpád, Morvay Gyula, Neubauer Pál, Schalkház Sarolta, Szabó Béla, Sziklay Ferenc, Zsadányi Mária stb.). Külön kell szólni azokról a szerzőkről (Águthy Erzsébet, L. Kiss Ibolya, W. Wimberger Anna), akiknek a prózai fellépése az 1939—45 közötti évekre esik. Mivel ebben a szakaszban — ismert történelmi okok következtében — a csehszlovákiai magyar irodalomban fejlődési törés, szakadás állt be, s az írók nagy részének Magyarországra kerülése vagy kényszerű elhallgatása miatt Szlovákiában a prózai műfajokban érettebb alkotások nem születhettek, a novella fejlődését s a társadalmi fejlődéssel való kölcsönhatását csak 1938-ig vizsgáltuk. Annak azonban nem volt akadálya, hogy vizsgálódásaink közben az új szakaszban debütáló szerzőkre is kitekintsünk, és alkotásaik alapján őket a novellisztikánk színképében elhelyezzük. Dúdor István: Alkotók, 1979, tusrajz