Irodalmi Szemle, 1979

1979/8 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Hodek Mária: „Én egyszerűen csak szerettem a balladákat...” (Beszélgetés Vargyas Lajossal)

alakult, s az említett mozgalom íróit rendszeresem meghívta, akkor kapcsolódtam bele teljesen a mozgalomba ... később aztán a Márciusi Frontba is.

Ebben az időben szervezték meg, Teleki Pál védnöksége alatt, a Táj- és Népkutató Intézetet, amit hamarosan Győrffy István néprajz-professzor vezetése alá helyeztek. Én ekkor már rendszeresen dolgoztam velük, s az együttműködés során megismertek, felfigyeltek rá, hogy a népzene terén komoly ismereteim vannak. Olyannyira feltűnt ez nekik, hogy Győrffy személyesen hivatott és megkérdezte, mi a foglalkozásom. Elmondtam, hogy bölcsész vagyok, de semmi kedvem befejezni ezt a szakot és ekkor azt ajánlotta, menjek át hozzájuk népzene szakra és ott doktoráljak le. Mondtam, hogy ez valószínűen lehetetlen lesz, mert hiszen ehhez bizonyos tanórán való részvételre van szükség. Beküldött a dékáni hivatalba s jnivelhogy én Solymossy, Kodály és Győrffy előadásaira is jártam, ez elégnek bizonyult ahhoz, hogy néprajzból doktoráljak. Ezután Győrffy maga mellé vett gyakornoknak, én pedig teljes erővel és lelkesedéssel nekiláttam a szakirodalom tanulmányozásának. Rendkívül érdekesnek láttam illetve találtam mindent, hiszen a népzenét és a balladákat akkor már aránylag jól ismertem, úgyhogy engem már akkor kezdő folkloristának lehetett tekinteni. Ez volt harminckilenc márciusában.

Ezek az események voltak, melyek a néprajzhoz vezették, de végül is a doktorátusnak megint csak egy külön története van, ami ugyancsak Kodályhoz vezet.

— Az, hogy én néprajzos lettem illetve ledoktoráltam, nem is volt olyan egyszerű. Amikor Győrffy hivatalosan is javasolta alkalmazásba vételemet, még ennek az évnek decemberében kineveztek fizetés nélküli gyakornoknak, fölesküdtettek ... na és hát kaptam egy félárú jegyre érvényes vasúti igazolványt! Közben Győrffy professzor meghalt, sőt Teleki is feloszlatta a Táj- és Népkutató csoportot, mert túlságosan baloldalinak találta... én meg bizony ott álltam tanácstalanul, félúton a doktorátus felé. Nem sokkal ezután egy rendeletet adtak ki, megbízott előadók kinevezését szorgalmazták az egyetemre. Az előadók neve közt ott szerepelt az enyém is. Ekkor találkoztam először Ortutay Gyulával. Könyvtárgondozó lettem, de közben izgatott, hogy még mindig nincs témám, amiből megírjam a doktori disszertációmat. Közben eszembe jutott Győrffy annak idején adott tanácsa, fölkerestem Kodályt, és elmondtam neki, mi a problémám. Kodály azt válaszolta, hogy ő már egyik tanulmány előszavában megírta: nagy szükségünk volna egy falu zenei életének feldolgozására. írjam meg, és ha írás közben szükségem van valamire, olvassam csak el azt, amit ő már megírt ezzel kapcsolatban. Az ekkori megalakuló Magyarságtudományi Intézet ösztöndíjasaként elu

taztam a mai Csehszlovákia területén fekvő Ajba.

Dolgozatomat megírva kiderült, hogy a Kodály által kitűzött célt, illetve feladatot teljesítettem. Közben az elhunyt Győrffy helyett Visky Károlyt nevezték ki professzornak. Nekem nem volt pénzem arra, hogy kiadjam disszertációmat, végül — Kodály ajánlására — az egyetem disszertációs alapját, ezer pengőt, én kaptam meg egyedül. A könyvemet Visky is elismerte, s ezt követően nyertem doktorátust magyarból és néprajzból, mint fő tárgyakból valamint irodalomtörténetből és nyelvészetből is. Vizsgáztatóim Horváth János, Visky Károly és Paizs Dezső voltak. Nekem tulajdonképpen a Márciusi Front és a Táj- és Népkutató Csoport kelett ahhoz, hogy néprajzos legyek, és egyáltalán, hogy befejezzem az egyetemet.

A doktorátus megszerzése után, ha jól tudom, tíz évig volt az Egyetemi Könyvtár alkalmazottja. Mennyiben volt ez a munkahely hasznos tudományos fejlődése szempontjából?

— A doktori szigorlat után úgy éreztem, hogy révbe értem, noha állást csak az Egyetemi Könyvtárban kaptam. Ennek akadt hátránya is, éspedig az, hogy nem volt módomban gyűjteni járni. Szinte teljesen lehetetlenné vált számomra minden ilyen jellegű tevékenység, elsősorban a munkaidőm miatt. A jó viszont az volt, hogy rengeteget olvastam. Olyan könyvekhez is. hozzájutottam, melyeket egyébként nem kaptam volna kézhez. Az olvasásnak mindenképpen hasznát vettem, hasznát látom még ma is.

1943-tól, tehát az „Aj falu...” megjelenése után szinte minden jelentős folyóiratban jelen volt néprajzi, esztétikai tanulmányaival. Gondolom ehhez az intézményes felkészülésen kívül még más is kellett. Profeszor úr, ön szerint mi volt ez a „más”?