Irodalmi Szemle, 1979
1979/8 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Hodek Mária: „Én egyszerűen csak szerettem a balladákat...” (Beszélgetés Vargyas Lajossal)
Hodek Mária „ÉN EGYSZERŰEN CSAK SZERETTEM A BALLADÁKAT..." Beszélgetés Vargyas Lajossal Aki foglalkozott a magyar népballadákkal, vagy a balladairodalommal bármi módon kapcsolatba került már, bizonyára ismeri Vargyas Lajos nevét, illetve műveit. Három évvel ezelőtt, főiskolai hallgatóként kerültem kapcsolatba Vargyas professzorral, szakdolgozatom megírásához kértem és kaptam tőle segítséget. Később a konzultációk során személyesen is megismertem, s ezek jelentős segítséget nyújtó, számomra élményt jelentő emberi találkozások voltak. Nemcsak a tudós, hanem az ember is tiszteletet és szeretetet parancsoló. Szakmai véleményét a tárgyilagosság, szigorú alaposság és jóindulat jellemzi. Egy halk szavú, középtermetű, szikár ember tulajdonságai ezek, akinek személyéről elég keveset tudunk. Legutóbb rózsadombi otthonában kerestem föl, s ezúttal beszélgetésünk nem szakmai, hanem inkább személyes jellegű volt.* A Bimbó utcai bérház ötödik emeletén csengetek, nyílik az ajtó, a professzor szerény mosollyal fogad. Miközben levetem a kabátom, elmondja, hogy nemrégen ért haza az Akadémiáról, ahol mindig akad valami fontos elintéznivalója, s máris bevezet a dolgozó- szobájába. A szoba mindegyik falát könyvek borítják, csupán az egyik sarokban, ahol helyet mutat, lóg a falon néhány értékes festmény. Középütt, az íróasztalon ugyancsak könyvek, nyomtatványok, a levéltartóban rengeteg levél. E rövid idő alatt a családról is szó esik, estefelé egyetlen kisunokájukhoz készülnek látogatóba. Professzor úr, mit mondana el a családjáról, származásáról? — Látja, ezt a kérdést részben természetesnek tartom, részben meg furcsának, de hogy félre ne értsen, mindjárt megmagyarázom hogy miért. Természetesnek talán azért tartom, mert a megismeréshez ez azt hiszem, elengedhetetlen, furcsának meg azért, mert eddig valahogy erről nem faggattak, bár azt is mindjárt meg kell vallanom, hogy családomról, gyermekkoromról nem sok érdekeset tudnék mondani... Pesten születtem abban az esztendőben, amikor kitört az első világháború. Apám MÄV tisztviselő volt, aki tizenegyéves koromban meghalt s ez bizony rányomta bélyegét egész gyermekkoromra ... nagyon nehéz évek voltak ... Például másodikos gimnazista koromban, ami a mai általános iskola hetedik osztályának felelt meg, már magán tanítványaim voltak, hogy anyagilag segíteni tudjam a családot. Anyám fővárosi polgári* A beszélgetés 1977-ben készült. — A szerk.
