Irodalmi Szemle, 1979

1979/8 - LÁTÓHATÁR - Ballek, Ladislav: A segéd — I. (regényrészlet)

bosszantotta, hogy ebben bizony nem lesz az első, mások hamarabb észbe kaptak, és megelőzték. Tudott erről a lehetőségről régebb óta, hiszen itt a határon minden időben csempésztek, csak hát nem tudta, élne-e Riečan is a lehetőséggel. Mihelyt megismerte a mestert, látta, hogy bizony jól tette, hogy egy szót se szólt neki. Amióta a mester többet foglalatoskodott a házzal, mint az üzlettel, és igy szabad kezet adott neki a boltban, Volent nem bírt már ellenállni a kísértésnek. Megtett mindent, hogy szabadabban üzletelhessen, mégpedig maga.

Persze nem is ő lett volna, ha jől nem biztosítja magát minden oldalról. A csempészekkel csakis közvetítő útján kereskedett, és feltett szándéka volt mindaddig így folytatni ezt, míg jobban nem tájékozódik. Vagyis nem torlaszolja el maga mögött a visszavonulás útját arra az esetre, ha netán kipattanna a dolog, és majd úgy tehessen, mint aki nem is sejtette, hová vándorol az ő áruja.

De nem volt olyan tökkelütött, hogy teljesen a maga szakállára kalmárkodjék. Még mit nem! Előbb csak jelezte Riečannénak, hogy voltaképpen mit tervez, most pedig kereken megmondta neki. Számított rá, hogy Riečanné nem árulja el őt az urának. Biztosra vette, hogy tisztában van már az asszonnyal, annál jobban meglepődött, sőt méregbe is gurult, hogy lám, Riečanné nem szólt semmit. Hallgatott. Teljesen némán fogadta a közlést. Még csak rá se bólintott. Híre se volt arcán a bámulatnak, mellyel az ő kereskedői leleményének és agyafúrtságának szokott adózni. Még csak egy halvány mosollyal se adta jelét titkos egyetértésének. Volent kénytelen volt tudomásul venni, hogy egy kicsit elszámította magát. Riečanné ravaszabbnak bizonyult, mint hitte.

A hentesné asszony a pultra könyökölve most azon merengett, hogy napokig mennyit törte a fejét, ne szóljon-e mégiscsak a férjének, vagy legalább ügyesen ne tegyen-e előtte célzást a dologra. De minél tovább gondolkozott, annál jobban és annál egyértelműbben ráeszmélt, hogy jobb lesz hallgatnia, mert kitör a botrány, a férje esetleg, sőt biztosan nagyobb lármát csap, mint a házvétel miatt csapott. Riečanné hát meggondolta a dolgot, és elővette a jobbik eszét. Inkább azzal igyekezett tisztába jönni, mit és milyen erősen tart a kezében most ezen a portán. A férje nem tud semmiről, csakis ő bírja erővel, és állhatja a sarat ezzel a rendkívül életrevaló, de egyúttal minden hájjal megkent segéddel szemben. Az volt a szilárd meggyőződése, hogy fölébe kerekedett a férjének is.

Rövid idő múlva megszabadult a lelkiismert-furdalástól is. Meggyőző tény vezette el idáig: vastagon ömlött a pénz a kasszába, s közben nem történt semmi rendkívüli. Riečanné igyekezett elhitetni magával, hogy a család érdekében, mindenekelőtt a lányuk boldogságáért vállalja, amit vállal. Különben is akár erről az oldaláról, akár arról az oldaláról nézzük a dolgot, ez Volent ügye. A férje, aki az utóbbi időben, há’isten, igencsak gondos gazda, az üzletnek erről a módjáról nem tud semmit. No és ő? Szerencsére már előre megsejtette, miben sántikál a segéd, s amikor Volent elárulta magát neki, ő egyáltalán nem nyilatkozott, épp ezért ha netán valami kipattanna, adhatja az ártatlant, azt mondhatja, nem értett meg ő abból semmit, hiszen érthet is egy asszony az ilyesmihez! Egyszóval, végső esetben még mindig kitérhet a baj elől. Ráadásul, gondolta, a csempészekkel összepaktál minden második ügyesebb kereskedő, nos miért éppen nekik kellene valamiben lemaradniuk a többiek mögött?

Csakhogy Volent a mesterné asszony hallgatásával egy kicsit mégis visszaélt. Attól a bizonyos kedd délutántól minden újabb üzleti fogásával csakis olyankor hozakodott elő, ha jelen volt Riečanné is. Tette ezt kétségkívül azért is, mert minden újabb ötlete legjobban az asszonyt hozta lázba. Hát Riečan? Néha az is meg-megcsóválta a fejét, hogy milyen ügyes ember az ő segédje, csakhogy nyomban utána olyan képet vágott, mintha Volent újabb ötleteire már nem is nagyon volna szükségük. Minek? Talán már így is nem elég szépen jövedelmez a bolt?

Riečanné azon gondolkodott, mi módon tegye jóvá, amit Volent ellen a hallgatásával vétett. Belátta, hogy ez az egyébként büszke és meglehetősen elbizakodott férfi nem érezheti magát vesztesnek. Nem szabad semmivel megharagítani, ellenkezőleg, még jobban hozzá kell kötni az üzlethez és a családhoz, hiszen pótolhatatlan a számukra. Hosszan fontolgatta, mitévő legyen, de a legegyszerűbb és leghathatósabb mód csak ma reggel jutott eszébe, amikor férjének és Volentnak a reggelit készítette. Azon kapta magát, hogy egyforma buzgalommal készíti mindkettőjüknek a reggelit. Egy kicsit mo.