Irodalmi Szemle, 1979
1979/1 - MŰHELY - Soóky László: Etetők (riport)
hogy .honnan indultak és ki volt az apjuk. Még szerencse, hogy. a köszönésünket- így- úgy elfogadják. , , . . Én: És az elnök? Kövér: Ismerem gyerekkora óta, jófejű gyerek volt. Most , elég magas lovon ül. Ha véletlenül leesik, nagyon megütheti magát. Én: Tehát azt mondja, hogy a vezetőség és a tagság között rossz a viszony? Kövér: Én ezt nem mondtam. De, ha már megkérdezte, inkább azt mondanám: semmilyen viszony sincs közöttünk. Vagy még inkább így: annyit találkozunk, ameny- nyi nagyon szükséges. A mi munkánkba bele nem szólhatnak, mert jobban tudjuk, mit, hogyan kell csinálni, mint ők. Becsapni pedig nem nagyon mernek bennünket. . Én: Előfordult már ilyen? Kövér: Persze. Olyankor aztán az ember odacsap az asztalra, ők meg azt mondják; hogy tévedés történt. Én: És ha valaki nem mer odacsapni? Kövér: Biztosan jókat röhögnek rajta az irodában. De hagyjuk már a fenébe ezt az egészet. Három évem van hátra a nyugdíjig. Én már nem veszekszem senkivel. Hát fogjuk meg. III. I Megengedett az idő, az útmenti árokban csordogál a hóié. A nap szembe tűz. Elmegyek a kocsma előtt, az etetők kerékpárjai most is ott várakoznak a kerítésnek dőlve. Jobbra a szövetkezet irodája. Bemegyek. A főzootechnikus az irodájában ül. Hízásnak indult fiatalember, harmincon innen. Első szavai után biztosan tudom: semmi sem. köti az állattenyésztéshez, sem az ott dolgozó emberekhez. Főiskolás éveiről beszél, aztán a beosztottjairól is, gúnyosan. Én: Milyennek látja a tehénetetőket, mint embereket? Zootechnikus: Nézze, nem szívesen beszélek erről, mert a beosztottjaim. Félúton- élnek a trágyadomb meg a luxusvilág között. Én: Kijár közéjük? Szokott velük beszélgetni? Zootechnikus: Csak ha nagyon szükséges, vagy ha már a segédzootechnikusok nem tudnak igazságot tenni. Én: Például milyen ügyben? Zootechnikus: Csak három dolog fontos nekik: a takarmány, a tehén meg a pénz. Én: És ez baj? Zootechnikus: Nézze, nem nagyon érdekel engem ez az egész. A munkámat elvégzem, a többi meg ... Én: Honnan került ide a faluba? Zootechnikus: A járási székhelyről. Én: Miért ment zootechnikusnak? Zootechnikus: Oda vettek fel. Én: Amikor erre a szakra jelentkezett, vonzódott egy kicsit is az állattenyésztőt munkához? Zootechnikus: Nem hiszem, hogy van olyan tizennyolc éves fiatalember, aki pontosan tudja, hogy mit akar. Talán egy-kettő ráhibáz. Mondjuk ötvenből. Én: Ezzel azt akarja mondani, hogy csak azért csinálja, mert nincs más választása? Zootechnikus: Azt gondol, amit akar. Én: Azt gondolom, hogy nincs valami jó véleménye a beosztottjairól. Mondhatom azt, hogy lenézi őket? Zootechnikus: Én csak azt mondom, hogy feleslegesen keveri itt a szart. Azzal hogy valamit megír, a lényegen még nem változtat semmit. Én: Mi a lényeg? Zootechnikus: Az, amit már az előbb is mondtam. Harminc—ötven év kell ahhoz, hogy felnőjenek önmagukhoz. Én: Vagy magához, nem? Zootechnikus: Menjen a fészkes fenébe! Fiatal, csinos lány jön értem, az elnök küldte, magához kéret. Az elnöki iroda való- színűtlenül pazar berendezésű. A mintegy nyolc méter hosszú, öt méter széles helyiség
