Irodalmi Szemle, 1979
1979/7 - Fábry Zoltán: Bécsi Haláltánc-ének: 1921
volna, hol a terjedelme miatt volt kifogás, hol a közönség ízléséhez kellett alkalmazkodni”. Két hónapos bolyongás után kéri vissza Fábry a kéziratot, s küldi el a kassai Esti Újság pályázatára. A pályázaton első díjat nyert — olvasom a kézirat hátlapján a szerző feljegyzését —, közlésre azonban azóta sem került. Azt viszont Fábry Zoltán levelezéséből tudjuk, hogy a pályadíjat is elfelejtették érte kifizetni. így hát a „sok kézen átment kézirat” most először jelenik meg nyomtatásban. A kéziratot — a kísérő levéllel együtt — felvettük a Fábry Zoltán Összegyűjtött írásai címmel kiadásra kerülő életműsorozot első kötetébe is. Fónod Zoltán Fábry Zoltán BÉCSI HALÄLTÄNC-ÉNEK: 1921 VÁZLATOK EGY PARADOXONHOZ I. HOLBEIN ÉS SCHNITZLER ARTÚR A paradox állítás a legtöbbször önkényes szeszély. A paradox tény — mindig a legnagyobb igazság, mely látszólag egy érdekes véletlen, valójában pedig a legpontosabb törvényszerűség absztrakt elemeit igazolja. Vegyük a párhuzamos vonalakat, melyeknek a végtelenben van találkozásuk. Két vonal indulása egymás mellett — rövidebb ős hosszabb térközökkel, két erő, mely egymás mellett halad, vagy két erő, mely ellenkező irányban — de párhuzamos vágányokon — távolodik egymástól. Kézzelfogható- lag a köz mindig egyforma, a másik esetben a menetirány távolsága — szemmel láthatólag egyre nagyobb; a tétel azonban fel van állítva és a tétel igazságát érezzük: valahol messze, a végtelenben találkoznak. Véges elménk még csodálkozva fut, megteszi a mérföldnyi utakat, amikor valahol kint messze már megtörtént az összeütközés és mi a végtelen kis pontján megtántoro- dunk, képzelődünk, hallucinálunk: hallottuk a dörgést, pedig tévedtünk — tovább és megint csak keresünk. Egy pillanatra izzó fény vág a szzemünkbe, és amikor újra felnézünk: kövek fekszenek előttünk, apró kövek — láthatók, érezhetők, érdekesek. Talán meteordarabok, melyek az összeütközés végtelenjéből hulltak lábunk elé. A messzi találkozásból ennyi az, amit tudnunk, éreznünk lehet és szabad. Két vonal futott egymás mellett, egymástól távolodva; egy irányban, különböző irányban; egymást félve, ingerelve, hívogatva, incselkedve — két vonal folytonos kacérkodása. A végtelenben találkoznak. ÉLET ÉS HALÁL A legnagyobb paradoxon; a legvilágosabb, mert a határvonalak a végtelen találkozásban széttaposódtak. Tehát — a legigazibb, mert már nem paradoxon. A lábunk elé azonban csak kőt kézzelfogható, szemmel látható apró kő gurult: a végtelen találkozás két ellenkező végletéből — valami. Szemünk a tényleges ellentétet véli felfedezni: az egyik hidegen fekete színű, a másik izzó vörösben tündököl.
