Irodalmi Szemle, 1979
1979/6 - NAPLÓ - Duba Gyula: Cziné Mihály köszöntése
Czine Mihály köszöntése A népi írók korát nagy irodalomtörténeti korszakaink egyik állomásaként tartjuk számon. Problémaérzékenységük jellege, alkotói programjuk és közéleti elkötelezettségük pezsdítően és példamutatóan tölti ki a harmincas éveket és a háború előtti időszakaszt. Népi-paraszti származású, azonos életérzésű csoportot alkottak, melynek szellemi programjában a társadalmi felelősségtudat a népi—nemzeti— eszme jegyében érvényesült. Azóta megmérte értéküket az idő, a történelem, és — nem találtattak könnyűnek. Éppen ellenkezőleg. A felelős magyar írásbeliség és írói népképviselet évszázados történelmi útjának közeli, gazdag termését jelentik. Alkotói jelenlétük a mába ér: életük széles híd a múlt és a szocialista jelen között. Nemrég eltávozott vagy élő klasz- szikusaink. Kortársaink, nagy személyes élményeink, példáink az írói tartásban, közösségféltésben, világmagyarázásban. Kire hagyták leginkább a mentalitásukat, egyéni jegyeiket, ki örökölte korértékük tartós alapvonásait? A kérdésre választ keresve, szinte azonnal Czine Mihály szálalakja jelenik meg előttem. Nála meghatározónak látom annak az írói eszmevilágnak, erkölcsi tájékozódásnak és közösségi felelősségvállalásnak a korszerű — szocialista mértékű — jelenlétét, amely a népi írók derékhadát jellemezte. Mert ez az írói példa a magyar irodalomban történelmi hagyományokkal bíró, első jegyei valahol Balassinál, Zrínyinél kezdődtek, s egy korszak lezárulásával nem tűnhetett el nyomtalanul. Már csak azért sem, mert a háborút túlélt nemzedék továbbvitte, személyében képviselte. A szocialista társadalom alakulásával és fejlődésével összhangban ez a szellemi tartás is megélte a maga szükségszerű metamorfózisát. De lényegében önmaga maradt. A hajdani népi író művészerkölcse a tartalmi elemet a formai hangsúly elé, s a felelős szolgálatot az alkotói személyiség öncélú kiélése fölé helyezte. Kérdésköreinek és igazságainak a nemzeti közösség terei adtak foglalatot. Tévedéseik is ebből következtek: a vállalt valóság néha szűknek és érzésekben körülhatá- roltnak bizonyult. De amennyire korlátozottak lehettek a félfeudális társadalmi viszonyok között létező nemzet nagypolgári-dzsentri kötései, annyira tágasak és befogadóképesek az új eszmei alapokra épülő, szocialista nemzet térségei. S a népi írók — tudjuk — már a népnemzet lehetőségét történelmileg elzáró kapukat döngették. Czine Mihály alakját itt látom én magasodni, a népi-nemzeti életközösség szocialista eszmerendszerének felelős kimunkálásánál. Jobbágy és paraszt ősökkel a háta mögött, a nyírségi szegénység életiskolájának bizonyítványával a zsebében, népi kollégista elhivatottsággal a lelkében látom őt a helyén, ahogy figyelmével átfogja az egyetemes magyar nyelvterületet, a szocialista Közép-Európát. Nem véletlen, hogy Móricz Zsigmond forradalmi útjáról írt nagymonográfiát; ha saját eszmei programjának genezisét kutatta, el kellett jutnia Móriczhoz. S el Adyhoz, Veres Péterhez és Németh Lászlóhoz, el Győry Dezsőhöz és Fábryhoz, Illyéshez, meg kellett élnie azt a huszadik századi magyar íróeszményt, amelynek világnyitottsága és szociális nemzetközisége mélyen átélt és jól értelmezett nemzeti öntudatában gyökerezik. Nemzetiségi irodalmunk sokat köszönhet Czine Mihálynak: munkánkat nemcsak figyeli és értelmezi, hanem egyetemes szintézisben tanítja és elfogadtatja másokkal, fiatal nemzedékeket nevel annak tudatára, hogy mi is vagyunk: a csehszlovákiai magyar irodalom. Ezért hajtunk előtte fejet ötvenedik születésnapján olyan tisztelettel és megbecsüléssel, amilyen a barátainkat illeti. Duba Gyula
