Irodalmi Szemle, 1979
1979/1 - Duba Gyula: Irodalmi karikatúrák
jágröcsögére menjek tanítani. Oltári limuzinon visznek Istvánnal — a bácsi Csiribiri nevű hajadon lányának a vőlegényével — Csajágröcsöge jelé. Este ünnepi kaja: szünnapomat ünnepeljük. Vacsoránál nemzedéki ellentétek gerjednek, a bácsi és István marják egymást: Csiribiri angol lordokkal komáz. Tanulság: a fiatalok önteltek, cinikusak és tiszteletlenek, az idősek tökfejek, pókha- súak és hülyék. Tiszta kép, tanulságos. István lelép a színről, de nem tűnik el. Éjfélkor kimegyek hozzá a bokrok közé s ö félreérti, ki akar hámozni a pongyolámból. Nem érti, hogy nem értem. Sírok, erre tisztelni kezd. Maga nem olyan? ... kérdezi csodálkozva, pedig előzőleg tegezett. Hát nem vagyok olyan! Másnap a bácsi megvizsgál, de tévedésből a köldököm táján keresi a tüdőmet. Lehetséges, hogy ne tudná, hol a tüdőm? Kiábrándulok. Indulok. El, el innen, Csajagröcsögére. III Busz visz Csajágröcsögére, majd ökrösszekér. Elég körülnézni, tájékozódni s már látom: pokol. Korrupció, erkölcsi fertő és káröröm fogad. Mindenki romlott vagy legalábbis rosszindulatú, s ezt ők is tudják, de nem bánják. Ilyennek születtek, bűnös falu, magamfajtáknak kitűnő próbatétel. — Jobb lenne, ha hímnemű óriás lenne, mint ilyen csenevész nőféle — sajnálkoznak, akikben kissé pislákol a jobbérzés —, nyomorultul elvész ebben a fertőben ... — De csak mondják, nem segítenek. A grófi szérűn, a pajtában kapok szállást, barokk szecskavágóban alszom, a repedéseken sövít be a szél. A falu vezetői, Harcsa, Fafej, Kampec és Tádé elvtársak ádáz harcot vívnak egymás ellen, velem szemben közömbösek, bár úgy vélem, a felsőcombom érdekelné őket. Bogáncsné, Bencsné és Birike, a kolléganőim intriku- sok és dögök, kikezdik a becsületem, belém marnak. Kegyetlen, kegyetlenegy falu, a lovak rúgnak, a tehenek öklelnek, a kecskék fenyegetően mekegnek, még a fecskék is húst esznek: szúnyogcombot. Az utak vagy porosak vagy sárosak, az éjszakák koromsötétek, ha nincs éppen holdvilág. A táj baljós, a vidék félelmetes. Éjszakánként valaki zörget a pajtakapun és fojtottan suttog: Eressz be, kisanyám, a szénán boldogok leszünkľ — Nem tudom, mit akarhat. Erős maradok. Érzem, hogy egyre edződöm, nemesedem, mind fényesebb a lelkem. Szenvedek, de kibírom, foggal-körömmel kapaszkodva mászom vissza a lejtőn. Türelem, rózsát terem, hát tűrök. Néhány méterrel már feljebb jutottam, a mélység alatam tátong. A lapátkezű fiúk és nagyfenekű lányok — az osztályom — már nem rühellnek. Bírjuk egymást, ki tudná, miért? Még többet kell tennem. Elszánom magam. A pajtakapun matat valaki, éjjeliedénnyel leöntöm. Adok én neked boldogságot a szénán, te csibész! Félháborodott üvöltés, bűntelen funkcionárius volt az illető. Tudta a fene. Reszketek, de büszke vagyok magamra. Kivizsgálás, tekintélyem növekszik, rossz nyelvek pirulnak, egyszerre tíz méterrel emelkedem felfelé a lejtőn. Ügy rémlik, hogy már látom a csúcsot, az emberiesség és méltóság magaslatát, ahonnan valamikor felelőtlen, rossz gyerekként fenéken a mélybe csúsztam. Milyen is a világ? Az élet? Kemény. Érdes. Nem csupa csörgés piálás, bizony ... Otthon jártam. Meglátogattam minden nagyimat, öregapát. Anyám, apa bámul, szemükben néma tisztelet. Lidi talpra állt magától, hős... de nem mondják, csak gondolják. Felbukkan István, kerülget, Csiribiri még mindig a lordok körül kó- dorog. Egyszerű fiatalember, nem az én esetem, de jólesik, hogy kergül utánam, csak nem mutatja. Matat, sumákol, nagyon jóképű, de túl egyszerű és nett, mint egy becsületes szőlőkaró. Még nem tudom, mit teszek, titok ... A szuterénban Milánnal találkozom, a szemetet vittük le, de eldobjuk és feledünk mindent, klasszul begerjedünk, dadogunk, öleljük egymást. Van öt percem a számodra, használjuk ki, gyerünk a fű- tőházba? ... suttogja lázasan, de én kiábrándulok. — Csak öt perc? Kevés. Látom, vénecske már, ráncos a nyaka, színész, de mégsem jellem ... Vésztörvényszék vár Csajágröcsögén, életem regényének minden fontosabb helyi szereplője jelen van. Felettem ítélkeznek. Mi vagyok én, riherongy? — Folt van a múltján, de nem szólt róla, becsapott — vont kérdőre az igazgató —, lyukas az életrajza, kedvesem...!