Irodalmi Szemle, 1979
1979/5 - FIGYELŐ - Kovács László: Juvan Sesztalov: Amikor a nap ringatott
nyugodt lelkiismerettel fölvettem olvasmányaim kedvelt gyerekhőseinek népesedő táborába: a Mauglik, Coperfield Dávidok, Twist Olivérek, Nemecsek Ernők, Nyilas Misik, Köpe Bálintok, Oleg Kosevojok és Holden Caufieldek társaságába. (Modern Könyvtár]. Bereck Józsej Nagyon nehéz írni egy olyan könyvről, melynek műfaját még megközelítőleg sem lehet meghatározni, szerzője alig hétezres lélekszámú nép fia, aki ráadásul ezt a könyvét nem is anyanyelvén írta; egy olyan könyvről, mely irodalmi értékein túl még művelődéstörténeti érték is: néprajz és szociográfia, folklór és történelem együttvéve. Juvan Sesztalov (legközelebbi nyelvrokonainknak a manysiknak egyetlen írója-költője) Amikor a nap ringatott című könyvéről pedig mindez, minden be- lemagyarázás nélkül elmondható. Szinte közhelyszámba megy már, hogy a mai szovjet irodalom legjelesebb alkotói olyan nemzetiségek írói, akiknek írásbelisége csak 1917 után alakult ki: a kirgiz Csingiz Ajtmatov, a csuvas Gennagyij Ajgi, az abház Fazil Iszkander, a csukcs Jurij Ritheu, hogy csak a legjelesebbeket említsük. Olyan, az európai, de nemcsak európai ember számára ismeretlen világokra nyitnak kaput ezek az írók, melyekről korábban mit sem tudtunk; egyúttal a művészi látásnak olyan formáival élnek, melyek szintén elég ismeretlenek nálunk. S még valami, ami számunkra különösnek tűnhet, első hallásra szinte érthetetlennek: ezeknek az íróknak a többsége oroszul ír, illetve műveinek többségét oroszul írta. Vajon kirgiz irodalom-e amit Ajtmatov ír oroszul, csak azért, mert kirgiz írta a kirgizekről? Juvan Sesztalov immár második magyarul megjelent könyvének olvasásakor pedig óhatatlanul mindenkiben felvetődnek .ezek a gondolatok, annál fokozottabb kíváncsisággal, mivel tulajdonképpen egy nyelvrokon nép írójáról van szó. (Első magyarul megjelent kötetét még many- siul írta). Miről szól Sesztalov könyve? egy mondattal is válaszolhatnánk: népe életformaváltásának megannyi gyötrelméről, az igaz és örök emberi értékeket a régiből az újba átmenteni igyekvő fajtájabéliekről, a beilleszkedni nem tudókról, vagy nem akarókról. De elsősorban apjáról, aki sámán-inasként kezdte életútját, majd mesebeli hősként útra kerekedett, hogy az igazságot megkeresse, népe szent küldötteként meggyőződjön róla, hogy milyen szellem is az a forradalom, népének ártó-e vagy segítő, s aki egy egészen prózai szakmából, a kolhozelnökségből ment megérdemelt nyugdíjba. Felfelé ívelő sorsa az egész kis nép életének, sorsának jelképe. Az író érdekfeszítően ábrázolja azt a folyamatot, hogy a sámánhlt hogyan váltott át, sőt egyes pontokon hogyan mosódott össze az „új Szellem” — a forradalom új hitével. Ám a könyv hősei nem sematikusan ábrázolt, kaptafára készült fejlődő hősök, bonyolult lelkiviláguk, vívódásaik igazi művészi megjelenítést kapnak Sesztalov tollától. Többségük azonban ősi hitét össze tudta egyeztetni az új időkkel. Ezt a naiv- ságában megható befogadókészséget az író hiteles eszközökkel ábrázolja. A legenda és a valóság művészi ötvözetét adja, de nem úgy, hogy a folyó cselekményhez egyszerűen hasonlító vagy magyarázó példát keres népe gyönyörű legendáiból és meséiből, hanem kitűnő íráskészséggel eggyé gyúrja a kettőt, vagy ahogy Rab Zsuzsa, a könyv fordítója írta: „A valóság és a varázslat ritka szép szőttese ez a könyv, akárcsak Ajtmatov nagyszerű regénye, A fehér hajó.” Mindebből szinte logikusan következik, hogy a líra, a naiv népi ihletésű lírai látás- és ábrázolásmód szinte átszövi az egész írást. Közismert, hogy Sesztalov elsősorban költő, de ez nemcsak prózája lirizáltságából érződik, a mondatok dallamosságából, hanem a prózai szövegeket megszakító versek jelenlétéből is. (Ezt már Sesztalov első magyarul megjelent kötetében, a Kék vándorútokban is megfigyelhetjük.) Szerencse, hogy a könyvet Rab Zsuzsa fordította, így — bár nincs módomban összehasonlítani az eredetivel — fordítás közben bizonyára nem sok veszett el ebből a líraiságból. S van még egy felismerés, amire csak Juvan Sesztalov: Amikor a nap ringatott