Irodalmi Szemle, 1979
1979/5 - FIGYELŐ - Grendel Lajos: A Cortázar mágia
A Cortázar-mágia Julio Cortázar: Nagyítás Julio Cortázar novelláinak az alaphangulata komor, s ez a komor atmoszféra legtöbbször valami — akár ismeretlen eredetűnek is nevezhető — fenyegetettségérzésből táplálkozik, amely a feszes szerkezet ütőerein és a rendkívül plasztikus stílus hajszálerecskéin át a kezdő mondatoktól a záró mondatokig keresztül-ka- sul átjárja írásait. Rögtön le kell azonbn szögezni, hogy a cortázari hősök szorongásának motívumai legföljebb a kezdő olvasó számára tetszhetnek ismeretlen ere- detűeknek, megfoghatatlanoknak, netán irracionálisaknak. Egy bekövetkezhető nukleáris katasztrófa árnyékában, egy olyan történelmi pillanatban, amikor bármi megtörténhet és bárminek a fordítottja is, a szorongás és fenyegetettség-érzés forrásvidékei felderíthetők, még abban az esetben is, ha azokat hiába keressük a tárgyalt művekben. Mert amiről szó van, az távolról sem neurózis (milyen jó volna az egészet a neurózis „megnyugtató”, ellenőrizhető, gyógyító . tartományaiba utalni, patológiává „szelídíteni”), hanem napjaink egyik aktuális, személyiségbomlasztó közérzete szerte a világon. Nem divat, nem affektálás, nem modor tehát. Cortázar esetében legalábbis nem az. Felelősségteljes, elkötelezett, ugyanal^or aggódó és nem kevésbé tanácstalan (a hatásos, az események menetirányát módosító beavatkozással szemben szkeptikus) írói magatartás a fedezete, valamiféle dero- mantizált, olykor mazochizmusba átcsapó, pátoszmentes heroizmus. Cortázar novelláiban, miként a valóságban is, bármi megtörténhet, s . bárminek a fordítottja is. A cortázari novellatípus lényeges vonásait a kötetnyitó Az elfoglalt ház sűríti össze modellszerűen, már-már absztraktul, noha az elvont tartalom, csakúgy, mint Kafkánál, itt is kísértetiesen naturális közegben inkarnálódik. (A novella az Irodalmi Szemle egyik régebbi számában is olvasható: Mikola Anikó fordításában.) Az elfoglalt ház hősei egy napon megdöbbenve veszik észre, hogy házuknak (amely — nem elhanyagolható utalás! — dédszüleik, nagyszülőik, szüleik és az ő gyerekkoruk emlékét őrzi) hátsó szobáit elfoglalták. Nem tudni azonban, hogy kik. A titokzatos ellenség azután a ház többi részét is megszállja, de az olvasó csak annyit tud meg róla, hogy föltehetően sokkal erősebb és hatalmasabb a történet hőseinél, s végül az egész ház az övé lesz. A történet hőseinek menekülniük kell. Minden vagyonuk, készpénzük, ingóságuk odavész. Bezárják a bejárati ajtót, s a kulcsot beledobják a csatornába, nehogy valamilyen szegény ördögnek (netán tolvajnak!) eszébe jusson bemenni a házba, most, amikor elfoglalták már. A realista prózán edződött olvasót föltehetően bosz- szantani fogja, hogy a házat megszálló ellenség névtelen. Pedig éppen így, csakis a névtelensége által nőhet jelképpé, s mint ilyen modellálhat, fejezhet ki egy történet helyett számtalan hasonló történetet. Az elfoglalt ház par excellence parabola, s mint ilyen ritka tünemény Cortázar novellisztikájában, amelyre a huszadik századi parabola nagymesterei mellett szemmel láthatóan erősen hatott a modern amerikai realista próza is. Cortázar novelláinak karakterisztikáját a parabolikus ábrázolás és a tudatalatti folyamatok belső monológos ábrázolásának két-
