Irodalmi Szemle, 1979
1979/5 - NAPLÓ - Dénes Imre: Idealista esztétika — marxista esztétika
sok létrehozási, ill. befogadási folyamatainak a vizsgálata (!).3 E folyamatok vizsgálatában két módszer dominált a múltban: az ún. pszichodinamikus és a pszi- chobiologikus paradigmák. Az utóbbi időben előtérbe került az ún. kognitív paradigma. A pszichodinamikus paradigma a Freud és Jung elméleteire támaszkodó különféle pszichoanalitikus megközelítéseket foglalja magába. E paradigma újabb vetületei főleg az irodalmi műalkotások tartalmi elemzését foglalják magukba pl. Holt, Eh- renzweig, Simonton és mások munkái. A pszichobiologikus paradigma főleg néhány pszichológiai változó vizsgálatára összpontosít, pl. az elvárásra (Meyer, Peckham, Platt], a feszültségre (Berlyne) stb. Az elvárást tartják a befogadói folyamatok leglényegesebb tényezőjének. A befogadói elvárást befolyásoló tényezők közül olyanokat elemeznek, mint pl. a meglepetésszerűség, az újdonság, az összetar- tóerő, a komplexitás stb. A befogadás Peckham szerint az agyban már meglévő modellek, sémák alapján megy végbe: ha az agytevékenységet stimuláló (ösztönt kiváltó) hatások megfelelnek elvárásunknak, nem váltanak ki nagyobb fokú figyelmet. Ha viszont elvárásunktól eltérő impulzusokat kapunk, élvezettel fogadjuk be, ill. elvetjük őket. Egyszerűbben kifejezve: tetszik, vagy nem tetszik a műalkotás. Magának a kognitív paradigmának is több fejlődési változata ismeretes ma már. Az egyik a pszicholingvisztika és az információelmélet eredményeire támaszkodva vizsgálja az irodalmi műalkotás stílusának lélektani hátterét, egy másik az alkotói, ill. befogadói folyamatokban megnyilvánuló pszichikai struktúrák leírását tűzte ki céljául stb. A művészi alkotómunkát („az esztétikai produkciót”) két fázisra bontják, pl. Kris is: az első fázis az inspiráció, a második az anyag feldolgozása. Roman Jakobsonnál is megtalálható e nézet vetülete az ún. szelekciós, ill. pro- jekciós tengelyek elméletében.4 Szerintük az inspirációs fázis egy meglehetősen primitív kognitív szintnek felel meg, míg az anyag feldolgozása — a tulajdonképpeni műalkotás folyamata — az asszociációk 3 Martindale, Colin: Preface: Psychological Contridutions to Poetics. Poetics 7: 121—133. o. hierarchiájára (Mednick), Janus-típusö gondolkodásra (Rothenberg) épül. Az experimentális jellegű kutatások szintén nagy tekintélynek örvendenek a pszichológiai esztétikában: kb. ezerre tehető az ilyen jellegű munkák száma. Az ismertebb munkák Kiinger bibliográfiájában találhatók meg. A legutóbbiak közül kiemelhetjük pl. Walter Kintsch és Teun A. van Dijk tanulmányát a történetek (mesék stb.) emlékezetbe idézéséről, ill. összefoglalásáról. Ugyanazokat a történeteket foglaltatták össze több száz befogadóval, majd hosszabb idő elteltével ismét felidéztették velük e történeteket és ösz- szefoglaltatták lényegüket. Vizsgálatukban kimutatták, hogy a nyugati kultúrán nevelkedett befogadók jobban megjegyzik és sikeresebben foglalják össze a nyugati kultúrára jellemző narratív szövegeket,, mint pl. az eltérő szövegfelépítésű indián történeteket. Hasonló jellegű statisztikai felméréseket mások is végeztek az utóbbi években, a költséges apparátussal elvégzett kísérletek azonban nem mutattak még fel számottevő eredményeket. Összefoglalásként leszögezhetjük, hogy így a marxista esztétikaelmélet ma a különböző megközelítések szintézisére törekszik, s az esztétikai értéket tágabb érték- viszonyokba ágyazva vizsgálja, az idealista esztétikák a különféle megközelítések és. módszerek ad extremum jellegű kiaknázásában élik ki magukat. Nem kérdéses, hogy az esztétika elmélete melyik úton haladhat tovább a jövőben. Dénes Imre 4 cf. Jakobson, Roman: Hang — Jel — Vers. A kötetet összeállította: Fónagy Iván és Szépe György. Budapest 1972r vagy Lotman, Jurij M.: Szöveg, modell, típus. Szerkesztette: Hoppál Mihály. Budapest 1973. 65 — 204. o.