Irodalmi Szemle, 1979
1979/5 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Tóth László: „... minél kisebb egy irodalom, annál inkább a minőség útjára kényszerül” (Beszélgetés Dobos Lászlóval)
műnk lesz. A kassai színházban Petőfit és Adyt szavaljuk... Ez már a lehetőségek ideje. Mikor kerültél föl Pozsonyba? — 1951-ben. Az ötvenes években az ifjúsági szövetség dolgozója voltam, előbb a Bőd-, rogközben, később Pozsonyban a központi bizottságon, s közben főiskolára jártam. Ú.j emberek serege: ahány arc, annyi táj, annyi életrajz, annyi emberi történet, a hasonlítások és viszonyítások annyi lehetősége. Az élettel való ismerkedésnek ez már egy más szintje, más magassága: szervezőmunka, állandó mozgás. Viták, társadalmi aktivitás, toborzások, felvonulások — s mindez a lelkesedés magas hőfokán. Szülőföldjét, családrokonságát mindenki magával hozta, beszédünkben tájak, országrészek rokonodnak: a Bodrogköz, Nyitra vidéke, Garam mente, Csallóköz, de éppúgy a Tátraalja, Vág völgye, Árva... Sorsok, tájak rokonodása ez az idő. Az ifjúsági szövetségnek volt egy magyar osztálya, amely Száraz József vezetésével dolgozott. Száraz József a spanyol front embere; volt, vezető és tanító egyszerre. A spanyol háború napi témánk, élő forradalmár jár köztünk. Nincs benne semmi rendkívüli, csak az élete. Az elszánása, élményei. Akkoriban indult az Ifjúsági Szemle, az Oj Szó mellékleteként jelent meg. Szűcs Béla szerkesztette az első önálló, havonta megjelenő magyar nyelvű ifjúsági lapot, az Alkotó Ifjúságot. Egy aktatáska volt a szerkesztősége; egy korszak kezdete. Távlatokban, a szocializmus távlataiban gondolkodunk. Reménykedés, lehetőség, kibontakozás — a depresszió alól szabadult ember kiteljesedő érzései. Az ötvenes évek eleje a magam életében eszmei, gondolati, tudati vízválasztó. Az 1945—1949 közötti emberi parlag után ez már a jövő felé fordulás ideje. A radikalizmusé. E hirtelen társadalmi kiterjedés, származásunknak a tudata, az indulás hőfoka és jelszavai biztonságot adtak. Szembefordultunk mindennel, ami mögöttünk volt: a polgári élet formáival, mindennel, ami valaha is károsította az életünket. Türelmetlen volt ez a radikalizmus, hirtelen, s olykor meggondolatlan is. Azóta már tudatosítottam ezt, de a mi radikalizmusunk talán minden nagy korszakváltozásnak is sajátja, a nagy elszánások árnyéka és széle. Ezután a magyar íróközösség első cölöpverői lépnek életembe: Egri Viktor, Sas Andor, Szabó Béla, Dénes György, Gyurcsó István, Ozsvald Árpád, Csanda Sándor. Az egymáshoz közelítő lépések, az irodalmi behívók, akkori helyzetünk tudatosítása — ez a harmac^íirágzás előtörténete. Ugyanekkor lettem tagja a CSEMADOK közösségének. Számtalan összejövetel, sereglések, szereplések. Az együttlevés spontán öröme táncban, dalban, versben, színművekben... A kibontakozó emberi-szellemi kollektivitás ideje. Persze a kor torzulásoktól, ballépésektől sem volt mentes... — A legnagyobb történelmi lecke a személyi kultusszal adatott föl számunkra. Fiatalok voltunk, huszonévesek. Jómagam ugyan nem követtem el dicsőítő írást, de ha őszinte akarok lenni, meg kell vallanom, hogy én sem voltam mentes a tévedhetetlen embert bámuló hiszékenységtől. Amikor Sztálin meghalt, őszintén gyászoltam, azt hittem, megáll az idő folyása. Történelmi lecke volt az úgynevezett burzsoá nacionalisták ellen folytatott per is. Olvastam a vádiratot, a tiltakozások sokaságát. Közel tíz évig csak azt tudhattam, hogy a magyar kisebbség háború utáni megaláztatásának a szlovák burzsoá nacionalizmus az oka. 1951 és 1955 között megtörtént a magyar burzsoá nacionalizmus felmutatása is. Február után alig múlt kis idő, ismét a vádiás, a sietve erőszakolt párhuzam ... Ez már az okító, tanító idő volt. Míg első két regényedben életünknek csupán egy-egy meglehetősen keskeny szeletét vizsgálod, addig a harmadikban már kísérletet teszel egy szélesebb nemzetiségtörténelmi és társadalmi tabló megrajzolására. Miért lehetnek — vagy lehetnének — fontosak számunkra az ilyen, nemzetiséqi létünk hatvan évét equséqbe ioqlaló és eauséa- ben láttató tablóképek?
