Irodalmi Szemle, 1979

1979/5 - Pedro Orgambide: Milton West, a szövegkönyvíró (novella)

arra vágyott, hogy filmet írjon. Hát nem szerencse, hogy mi ketten összetalálkoztunk? Aztán a kisöreg ropogtatva az r betűket, mint egy gőzmozdony, elmesélt egy történetet, belevaló story volt, titkos ügynökökkel, James Bond mintájára, gazemberek egész sora fűzte a cselekményt, akkorában gyilkolva egymást. Zseniális, zseniális, üvöltötte Milton, ezt kell megírnom. Föl-le járkált a szobában, egyik hajmeresztő részletet a másik után adagolva, belezagyválva angol szókincse összes hangutánzó szavát és szaporán doppingolta magát pálinkával, igyál Dimitrij... egészségedre... A professzor ivott, ivott rogyásig, recsegtette-ropogtatta a gőzmozdonyt, megmászatta vele képzelete, emlékei és hazugságai csúcsait és (én hallottam, én láttam az öreget, komám...) ontotta magából a filmeket egymás után az elmaradhatatlan gonosztevőkről, titkos ügynökökről, egymásba rohanó, vagy a levegőben úszó gépkocsikról, titokzatos műszer-mütyürökről, fotocellákról, rejtett mikrofonokról, helikopterekről meg nőkről... Igyál te is, te ló, rajta, gyerünk, dobd föl magad, unszolt Milton, és hullarészegen, mexikói dalocskát énekelve zártuk az éjszakát.

A szállodaszobában voltam, amikor az öreg professzor fölkeresett.

— Miltonról szeretnék magával beszélni — mondta. — Azt akarom, hogy vigye magával Mexikóba.

— De professzor, Milton már nem gyerek.

— Persze, hogy az. Egy védtelen kölyök, egy kisfiú, akinek dunsztja sincs a világról. Elveszett egzisztencia, érti?

— Egy whiskyt?

— Köszönöm, nem. Csak éjszaka részegedek le.

— Föltételezem, hogy Milton barátjának tart engem...

— Én nem föltételezek semmit. Szükségem van rá, hogy a barátja legyen. A kórházból jövök —, mosoylgott és megropogtatta az er-eket. — Itt a bizonyíték, ezeken a röntgenfelvételeken ... Ide nézzen ... konyít hozzá valamicskét? Semmit? Nos, nem érdekes. Az egyetlen, ami most fontos, az, hogy ki vagyok pipálva, érti? Slussz. Én egy halott vagyok, noha mi ketten most édesdeden tereferélünk ... Miről is beszéltünk ... ó igen, Milton... Igen, szegény Milton... Ű meg nem tud semmit. Nem tudja, hogy ez az ostoba rák félbeszakítja a munkánkat. Higgye el, a forgatókönyvek, amiket írunk, nagyon jók. Vagyis, olyannyira undorítóak és elragadóak, mint azoknak a szövegkönyveknek a legtöbbje, melyeket ebben a ganéj országban forgatnak. Engem elszórakoztat az, hogy kitalálom őket. Unalomból, érti? Én, hogy ne kelljen moziba mennem, magam csinálom a saját filmjeimet. Miltonnak meg az a rögeszméje, hogy leírja őket. A baj csak az, hogy soha nem fog eladni egyet sem. Soha. Vigye őt Mexikóba. Ötszáz dollár, áll az alku?

— Nem tehetem.

— Ezer.

— Szent meggyőződése, hogy sokra viszi még egyszer.

— Milton egy roncs. Mindig is az volt. ■

Igazi barát volt a professzor. Az idén tavasszal hunyt el és hagyott Miltonra egy szerény kis vagyont. Ö pedig egy év alatt tucatnyi forgatókönyvet írt és igyekezett elpasszolni őket valami irodalmi ügynökön keresztül, aki egy volt azok közül a hóhányók közül, akik az alkotókat képviselik. Az ügynök minden egyes eladott mű honoráriumából néhány százalékot kért, valamint jutalék illette meg az eljövendő nyereségből. Milton fizetett, saját sikerére fogadott, éjjel-nappal írt ennek a fickónak, aki az éhezők regimentjét képviselte, a dicsőségre éhezőkét, akiket ígéretekkel táplált, titokzatos találkozókkal egy bárban, ahol valaki ismert egy másik valakit, aki rávehette volna, talán, ki tudja, hogy XY színész elolvassa a forgatókönyvet. Várni kell még egy kicsit, ne légy türelmetlen, nagyon jó, Milton, nagyon jó ez a fprgatókönyv, holtbiztos, hogy most már eladjuk. Éjszaka Milton hullafáradtan az ágyra roskadt, álmatlanul hevert, izgatták tovább azok az átkozott leírt szavak, a két órával azelőtt elképzelt jelenetek vibráltak karikás szeme előtt, látta azt a percet, amikor a cowboy, a sivatagi prérifarkas végzett vetélytársával és elindul a tanya felé, ahol egy lány vár rá, pergett előtte a kép, a pillanat, amikor a kém leveti magát a toronyból, vagy az orgia, ahol féligmeztelen nő járja a táncot, vagy ... ne, ne zavard az álmom anyám.