Irodalmi Szemle, 1979
1979/5
IRODALMI SZEMLE KISGALÉRIA JAKOBY GYULA Az élet ízét: az igaz élet ízét, az élet igaz ízét megörökíteni, gazdagítani az örökkévalóságot — csak az igazán nagyoknak adatik meg. Felismerni és meg is fogalmazni a szép emberi tragédiát: tanúságnak és tanulságnak is megmaradni. Mintha Jakoby Gyula a „minden egész eltörött” Adyjának fenomenális démonjával harcolt volna egész éledében, feljővén századunk poklaiból, hogy kísérletet tegyen újra az egész megteremtésére, amelynek ő a mindenség alfáját és ómegáját jelentő ember nevet adományozta. Azért élt emlékektől, vágyaktól, álmoktól és látomásoktól forró századunkban, azért dolgozott, hogy századunk „eltévedt lovas”-ának újra a mindent egybefogó és mindent jelentő ember nevet visszaadja: tehát elvállalta a legnehezebbet, ami a művésznek adatik. Elvállalta és el is végezte, hazugságok és szépí-tgetések nélkül, nem tagadva meg korát, korának viszályoktól tépázott, megrendült, kiábrándult, megfélemlített, oktalan, de okos és szép reményekkel is megvert és áldott emberét, nem tagadva meg szülőföldjét sem, ahol különféle nemzetiségű emberek élték és élik át a század szociológiai, politikai, társadalmi forrongásait, tragédiáit és változásait. Művészetének, akár a mindenségnek és a teremtésnek, központja, célja és értelme az ember — de sohasem az idealizált és sematizált, nyugvó és arc nélküli ember. Művészetének központja a minden titkok keresője, a küzdő, fenomenális és exisztenciális lény, a nyugtalan, feszültségekkel teli lélek-ember és test-ember, az érzékeny, mindent-akaró és -vágyó, aktív, sőt agresszív ember, a szubjektív, individuális én-ember, annak határai és végtelenségei, és végső soron ennek az univerzális én-embernek a helye és küldetése a közösségben, a „mi”-ben. Lélek és jellem — az ember alapvető meghatározói. Őszintén, szenvedélyesen, felelősségteljesen megmutatni őket: nagy megrendüléseket és nagy megtisztulásokat is jelent a művész számára. És festményei láttán mi is megrendülünk: a művész az emberi lélek és jellem fájdalmasan őszinte mélységeit és magasságait nyitja meg előttünk, az igaz élet ízét, az élet igaz ízét — gyönyörű esélyt adva nekünk a megtisztulásra. Kulcsár Ferenc Jakoby Gyula: Zenész, 1969, olaj
