Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - ÉLŐ MÚLT - Sas Andor: Mire jó a humor és mit adnak nekünk a humoristák

SAS ANDOR

Mire jó a humor és mit adnak nékünk a humoristák*

i.

(...)

Amikor az irodalom a valóságot tükrözteti a nyelv művészi eszközeinek felhasználásával, ez a tükröztetés nem passzív tevékenység és nem önmagáért végzett, öncélú foglalatosság. A valóság lényegével ismertet meg, szemléletesen és általános érvénnyel, típusokba sűrítve azt, ami fontos és megismerésre legméltóbb, de mindezt elevenen és érdeklődést keltve kell tennie.

A tükröztetés objektív célja felmutatni azt, ami valóságban, — valóságon az ember világát, természeti és közösségi környezetét, a kozmoszt és a társadalmat értve, — az ember javára szolgál, anyagi és erkölcsi emelkedését biztosítja, ami tehát igaznak és jónak tekinthető, valamint azokat a jelenségeket is, amelyek az említett célhoz mérve nem tökéletesek, hibásak, esetenként javításra szorulnak, vagy ha javíthatatlanok: jobbakkal, másokkal pótolandók.

A hibáknak észlelése és bírálata nagyfontosságú tevékenység, mert a haladást gyorsítja, sarkallja, motorként szolgálja.

Itt azonban a módszerre kell ügyelni, nevezetesen arra, hogy a kritika, kérlelhetetlen igazsága mellett se legyen megfelllebbezhetetlen ítélkezés, ne búsítsa az embert, hanem adjon neki derűs ösztönzést a tökéletesedésre. A világért sem úgy, hogy elkenné, elhallgatná a gyarlóságokat, hanem érvényesítse a kipróbált régi elvet: igazat szólni elkeseredettség, reménytelenségbe taszító ócsárlás nélkül, — ridendo dicere verum — mosoly és nevetés közben kimondani az igazságot, tegyük hozzá, még akkor is, ha keserű és fájdalmas.

Abban a nagy és forrongó korban, amelyben élünk, természetszerűen igen sok a bírálatra és kijavításra szoruló jelenség, cselekedet, mű és magatartás. Bár ennek következtében a kritika gyakorlása igen komoly feladat, nem szükséges és nem szükségszerű, hogy a bírálat és a bíráló komor is legyen.

Itt kezdődik a társadalombíráló humoristának fontos küldetése, aki elmemozdító írásaival mosolyra tud deríteni bennünket. Jől jegyezzük azonban meg, nem puszta élcelődésről, felszínes tréfálkozásról és az ilyesmit kísérő hahotázásról, gúnyos kinevetésről van szó. A humorral fűszerezett életábrázolás élhet ugyan a megnevettetés és a tréfálkozás legegyszerűbb, mondjuk a közhasználatban gyakran előforduló eszközeivel, ám derűlátásának mélyén ott van az élet gondos és átfogó megfigyelése, a tudásnak és éleslátásnak kivételes mértéke és mindezeken kívül valami nemes és praktikus eligazodásra való képesség, ha kell, megértés az ítélkezésben.

A humor a valóságot tükröztető tudat bizonyos magatartása, beállítottsága s beszéd közben vagy íróművészi alkotás formájában fejeződik ki. E magatartás ébresztője az életnek valamilyen jelensége, éspedig olyan természetű jelensége, amelyet komi* Részletek a szerzőnek a Magyar humoristák címmel 1954-ben megjelent válogatáshoz írt bevezető tanulmányából.