Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - Mács József: A vesztes III. (kisregény)

— Sarjúért menni, nemsokára jönni — mondta, és gyorsan elhallgatott. Észrevehetően zavarta, hogy nem tud jól magyarul. Egészen belefáradt a néhány kimondott szóba. Szenvedett a díványon.

— És Kosztolánszkyné asszony?

— Ö is a fiammal lenni — intézte el megint röviden a választ. — Nemsokára itthon lenni, várni, azt üzenik — tette hozzá még fáradságosan, és idegesen eligazgatta a haját a kendője alatt.

Lopva engem nézett. Vagy inkább kerülgetett a tekintetével. Nem győzött eléggé ismerkedni velem. Innen nézett rám, meg onnan. Hol erre, hol arra hajolt. Barátkozott a gondolattal, hogy mától kezdve én leszek a negyedik családtag a házban.

Az én tekintetem sem pihent. Mint a szemtelen légy, ide-oda szállt, s nemcsak az idős, testes asszonyt röpködte körül, hanem az egész konyhát. És hiába zavart apám folyton a kérdezősködéseivel, nem fáradtam-e el az úton, nem felejtettünk-e otthon valamit, úgy tettem, mintha megsüketültem volna. Nem láttam sok hasznát a beszélgetésünknek. Tudtam, hogy a ránk szakadt csend zavarja. Szabadulni akar a hallgatás nyomasztó terhétől.

Furcsának találhatta ő is, hogy az idős asszony csak töri a magyar szót. A kedvességét is úgy fejezte ki irántunk, hogy bólintott mindenre, talán még arra is, amit nem értett. S a bólintásaihoz széleseket mosolygott. Egészen kifényesedett az arca meg a homloka.

Kedvem lett volna a segítségére lenni, mondatni vele mindent, ami faluhelyen izgalmat kelt. Hogy tegnap temették el ezt vagy azt az asszonyt, és olyan dagadt volt a teste, hogy alig fért bele a koporsóba. Hogy a múlt héten a tanító úr nagyon elnáspángolta az egyik gyereket és bizony nagy csetepaté lett belőle. Hogy ez ennek udvarol, az meg annak, de a szülők mindkét részről ellenkeznek. Hogy az idén nem lesz alma, nem volt rá jó idő, de árpa, krumpli, kukorica azért lesz.

Segítségére akartam lenni a magyar mondatok megfogalmazásában, de amikor viszketni kezdett a nyelvem, hogy teljesen hibátlanul mondatok vele valamit, vagyis felcsapok a magyar nyelv tanárának, rögtön észhez is tértem. Eszembe jutott apám figyelmeztetése: ne ők tanuljanak tőlem magyarul, hanem én tőlük szlovákul, és továbbra is a hallgatást választottam.

Apám is beletörődött, hogy a beszélgetés nem megy. Pedig egyelőre sehonnan nem hallatszott szekérzörgés. A csend kínosan, zavaróan feszült közénk. Mintha haragosok ültek volna a konyhában. Csak a legyek zúgtak, zümmögtek segélykérőn, amikor a ragacsos légyfogón fennakadtak.

Az idős, testes asszony viselte talán legnehezebben a csendet. Egyre gyakrabban nézett az ajtóra, egyre feltűnőbben hallgatózott, és néha megcsóválta a fejét, mint anyám a várakozás perceiben, és ez magyarul is, szlovákul is azt jelentette, hogy hol lehetnek már olyan sokáig?

Aztán hogy jobban teljen az idő, nehézkesen felállt, fájdalmas arccal megtapogatta a derekát és elcsoszogott az ajtóig. Apám nem vette le róla a szemét, figyelemmel kísérte az útját, éppen úgy, mint tanáráét a fegyelmezett diák. Már csak az hiányzott, hogy a kezét is hátrafűzze. Mindjárt elpirultam volna. Szerencsére a térdén pihentette.

Végre, elég sokára szekérzörgés hangja ütötte meg a fülem. Éppen mondani akartam apámnak, hogy már jönnek, de az idős, testes asszony megelőzött.

— No már hazaérni Ondris meg Terka — újságolta jobb kedvre derülve, és nagyot, mélyet lélegzett, mint az olyan rab, akit börtöncellából engedtek ki. Csípőre akasztott kézzel várta, hogy begördüljön a szekér az udvarba.

Apám felugrott, és a folyosón termett. Mutatta magát. Itt vagyunk, megérkeztünk, sikerült rávennie a fiát a szlovák szóra. Én sem maradtam a konyhában. Nehogy azt gondolják jövendő házigazdáim, hogy a könnyem itatom föl az asztalterítő szélével.

Kosztolánszky András és a felesége már bent jártak az udvarban. A gazda siltes sapkában, ingben, poros szárú csizmában fogta a kezes ökör láncát. Ügyesen kormányozta a sarjúval megrakott nyári szekeret. Felesége meg kiabálva kergette félre az útból a szárnyasokat. Hátul megkötött kendője előrecsúszott a homlokára. Beárnyékolta a szemét.