Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - Mészáros László: Humor és szatíra a csehszlovákiai magyar irodalomban

ő is megpróbált valami újat, szokatlant tenni, ám a Józan „tűzoltók” lehoznék ét a földre.

A kötet utolsó részében, Az Ezeregyéjszaka új meséiből című ciklusban Rácz Olivér •egy sor érdekes történetet tár elénk. Az Álcsúszás például arról szól, hogy „valahol délen” még egy kandúr is könnyen szenátorrá válhat, de ha kiderül, hogy négerbarát, akkor „repülnie” kell. A W’Hung című írás pedig kínai rablótörténetként indul, d® végül is a Kennedy-féle gyilkosságok és a Vietnam-probléma tanmeséjévé, parabolájává alakul. Amikor azonban túlságosan élessé válnak a párhuzamok, az író közbeszól: „Mesét mondok, aranyos gyermekeim, kis gerlice madárkám, mese, mese, meskete...” Nézetünk szerint Rácz Olivér egy olyan lehetőséget fedezett fel ezekkel a történetekkel, amelyet kár lenne kiaknázatlanul hagyni, önálló kötetté kellene terebélyesítenie ezeket az újszerű, modern meséket.

Most pedig térjünk át a drámára.

A legsikeresebb vígjátékírónk Dávid Teréz. Az Időzített boldogság című művét a Magyar Területi Színházon kívül az ország több színpada is műsorára tűzte (szlovák, cseh és lengyel nyelven), a Bölcs Johanna ősbemutatója pedig a Brnói Szatirikus Színházban volt. Az írónő komédiájának országos sikerébe bizonyára a fokozott mértékű „társadalmi megrendelés” is belejátszott. Nézzük csak, miről is van szó ezekben a vígjátékokban? Az Időzített boldogságban egy korai házasság, valamint a fiatalok és •öregek közti örök ellentét kerül Dávid Teréz görbe tükrébe. A Bölcs Johannában íordított a képlet: a fiataloknak kell visszaállítaniok a családi békét. A negyvenöt éves szerkesztőnő huszonöt évi házasság után elhatározza, hogy új életet kezd régi szerelmével, mert nem akar másodrendű lenni a saját lakásában. Am rövid kálvária után rá kell döbbennie, hogy negyedszázadot nem lehet kitörölni az ember életéből. Visszatér hát a férjéhez — és hozzálát a gyűlölt mosogatáshoz. Közben a férfi nem is tudott róla, hogy az asszony „elhagyta" őt.

Dávid Teréz komédiáiban nincsenek valódi komikus helyzetek, kipointírozott, brilliáns megoldások, minden a nyelvi komikumra épül. Kifejezőeszközei a tréfa, a paradoxon és hellyel-közzel az irónia. A verbális komikum forrásai az írónő számára főleg a szellemes bemondások, s a kétértelműség, a sorok átfedése. Például: „Vannak nők, akik minden ruhához más fiút viselnek”. Vagy: „A mosogatóvízben sok lázító gondolat bugyborékol”. Dávid Teréz komédiáiban szigorúan vett komikus jellemek nincsenek. Bár Hanna vállalkozásában van valami tragikomikus vonás, a huszonnégy órába sűrített cselekményben nem bontakozhatnak ki igazán komikus lehetőségek. Felfigyelhető az is, hogy az írónő mindkét komédiájában megmarad a család keretei között. „Stop! Ez már nem családi ügy”. Az ugyan igaz, hogy a család a társadalom sejtje, de a sejt és a szervezet között lényegesek a minőségi különbségek. A cseppben csak a tenger sója van benne, de a halak, a hajók a viharok hiányoznak belőle. Mint ahogyan Dávid Teréz komédiáiból is hiányzik a szatirikus él.

Egri Viktornak két komédiáját mutatta be a Magyar Területi Színház, a Pünkösdi királyságot és a Szarkajészek címűt. Az előbbi az ötvenes évek elején játszódik és az akkori reakció mesterkedéseit leplezi le benne a vígjáték eszközeivel. Sikeresebb — bár ugyancsak erősen tendenciózus — darab a Szarkajészek, melyben Egri a kisebb- nagyobb tolvajokat pellengérezi ki. A darab érdekessége, hogy Paska személyében Egrinek valódi komikus jellemet sikerült a színpadra állítania. Talán egész drámairodalmunkban ez az egyetlen darab, melyben töredékesen bár, de a játék a játékban szerkezeti megoldás elvét alkalmazza az író (Paskát a fia barátai nyomozóként veszik kezelésbe). Egészében véve azonban a Szarkafészek is eléggé elnagyolt komédia, nem meríti ki az alapötlet adta lehetőségeket.

Lovicsek Béla Baj van a szerelemmel című vígjátéka nem került ugyan a színre hivatásos színpadon, de műkedvelő csoportjaink (a magyar és szlovák együttesek) már másfél évtizede műsoron tartják. Népszerűségét talán mindmáig érvényes alap- konfliktusának, néhány félreértésen alapuló összezördülésnek, egy-két telibe talált figurának (például Julis néni), viszonylag ízes falusi nyelvének köszönheti. A darab „titkai” talán ezek lehetnének.

Petrőczi Bálint Kakastánca nem tisztán drámai mű, de mivel a drámai rész dominál benne, e helyen vesszük számba. A mű az abszurddal való kísérletezés jegyében fogant, s mint ilyen, egyedülálló irodalmunkban. Így csak sajnálható, hogy az Író nem tiszta