Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - Grendel Lajos: Ködnyulak (elbeszélés)

ter) ismét Kenéz Borbála naplójára hivatkozik. A sokat szenvedett hajadon apja házának ablakából nézte végig a dicső osztrák—spanyol—magyar hadsereg vonulását a városba. Fehér ruhába öltözött ő is, akár a többi polgárlány, s előzőleg ő maga is otť buzgólkodott a vásártér földíszítésében. Most fehér zsebkendőt lobogtatott az ablakon, és jelképesen egy szál vörös rószát dobott le a seregeket vezető császári ezredes lova elé. A lovak néhol térdig gázoltak a rózsatengerben. A langyos délkeleti szél hátára kapta a bődító rózsaillatot, s vitte magával Bécs felé. A bécsi nép kitódult az utcára, s három napon át vigadott a világra szóló győzelem hírére, amely szabaddá tette a császári csapatok előtt az utat Buda felé. A kemény szívű zsoldosok mind könnyeztek a szívbe markolóan őszinte fogadtatás láttán, s néhányan közülük megesküdtek rá, hogy ha három életük volna, abból kettőt odaadnának a hűséges és hálás magyar nép megváltására. Lipót király ötszáz szekér kenyeret, többezer vágómarhát, ugyannyi baromfit és egy tonna halat ajándékozott az éhező városnak. „Legyen emlékezetes ez a nap ezer év múlva is, hirdesse a császári és királyi felség végtelen szeretetét kedves magyar népe iránt.” Az országgyűlés követei nem kis irigységei nevezték később a várost eszem-iszom városnak. A ravasz, mindenben kételkedő bécsi holland nagykövet is felkerekedett egy napon, és ideutazott Bécsből. A továbbiakat az ő emlékiratából tudjuk meg.

Somogyi Juhász Péter hosszú részleteket idéz a holland követ írásából. Amint a követ elhagyta Pozsonyt (Pressburgot), szomorú látványban volt része. Felperzselt falvak, árokszélen rothadó ember- és állattetemek, elbitangolt lovak mindenfelé. Szegénység és rossz utak. Rablóhordák, éhező parasztok. A városba érve azonban mintha egy másik ország területére lépett volna. Egy részeg császári tiszt felvilágosította, hogy ez most a szabadság földje itt. A városbíró zsírtól csillogó arccal, libafertállyal a bal kezében fogadta a követet a városházán. Egy másik hivatalnok pedig akkorra úgy elhízott már, hogy a füle meg az orra elveszett az arcában, a szeme pedig olyan volt, mint két pici cseresznyemag.

Az elbeszélő nemrég fölkutatta a tekercsekben emlegetett felforgató tartalmú írások, egyikét. A pamfletot egy bizonyos P. Sándor református lelkész írta. P. Sándor holland egyetemeken tanult, s kitűnően beszélt törökül is, németül is. Ismernünk kell ezeket a nyelveket, mondja, hiszen szegény hazánk, bizony meglehet, sokáig lesz még prédája hol az egyik, hol a másik császár önkényének. P. Sándor huszonnégy évesen állt be Thököly kurucai közé, s a törökökkel együtt vonult be a városba egy bátor kuruc csapat élén. A császáriak és jezsuiták rémuralmát végre törvényes rend váltotta fel, írja, a németekkel cimborálókat száműzték, ámbár szedték a sátorfájukat azok maguktól is, joggal tartva a népharagtól. A meggyalázott lányok és fiatalasszonyok fehér ruhába öltöztek ezen a napon, és vörös rózsákkal szórták be a vásárteret. P. Sándor Kenéz Borbála naplójára hivatkozik. A sokat szenvedett hajadon apja házának ablakából nézte végig a dicső török és kuruc seregek bevonulását a városba. Fehér ruhába öltözött ő is akár a többi polgárlány, s előzőleg ő maga is ott buzgólkodott a vásártér feldíszítésében. Most fehér zsebkendőt lobogtatott az ablakban, és jelképesen egy szál vörös rózsát dobott le a kuruc csapatot vezető P. Sándor lova elé. A lovak néhol térdig gázoltak a rózsatengerben. A hűvös északnyugati szél hátára kapta a bódító rózsaillatot, s vitte magával Sztambul felé. A sztambuli nép kitódult az utcákra, s három napon át vigadott a világra szóló győzelem hírére, amely szabaddá tette a szultán csapatai előtt az utat Bécs felé. A marcona janicsárok mind könnyeztek e szívbe- markolóan őszinte fogadtatás láttán, s néhányan közülük megesküdtek rá, hogy ha három életük volna, abból kettőt odaadának a hűséges és hálás magyar nép megváltására. A szultán ötszáz szekér kenyeret, többezer vágómarhát, ugyanannyi baromfit és egy tonna tengeri halat ajándékozott az éhező városnak. „Legyen emlékezetes ez a nap ezer év múlva is, hirdesse a szultán végtelen szeretetét kedves magyar népe iránt.”

Somogyi Juhász Péter beszámolója szerint a holland követ tizenhat napot töltött a városban, s onnan, minek utána éjjel-nappal etették és itatták, betegen, lerongyolódva,, de tizenhárom kilóval súlyosabban tért vissza Bécsbe. Másnap lemondott hivataláról, és hazautazott Utrechtbe. Két évig élt még, súlyos epe- és vesebántalmakkal, halála előtt néhány hónappal a fél oldalára megbénult. Közben megírta emlékiratainak első könyvét. Ebben hosszadalmasan, közel ötven oldalon ecseteli az elbeszél?) szülővárosában