Irodalmi Szemle, 1979
1979/4 - Rácz Olivér: A szuper-robot (elbeszélés)
Hovatovább kezdett ismétlésekbe bocsátkozni, de a platinaszőkét ez már nem érdekelte. — A nagy Fersen... — mondta áhítattal, majd felvillanyozva felpattant. Megkerülte' az íróasztalt, besiklott a férfi ölébe. — A nagy Fersen — mondta álmodozva. A férfi felhördült. — A nagy micsoda? Tudod, mi ő? Egy nagy-------A hölgy tiltóan magasba emelte a kezét. De azért a férfi megmondta. — Ne légy közönséges, édes — búgta a platinaszőke, s az ajkával hízelkedve megcirógatta a férfi fülcimpáját. — Tudod, mire gondoltam? Küldj engem oda. Imádomi a nagymenőket! A férfi dühösen eltolta magától. Cigarettát halászott elő, Tágyújtott. A füstöt vadul a platinaszőke arcába fújta. — Na ne legyél túlságosan találékony, cicababa — mondta ingerülten. — Árt az egészségnek. Élő nők különben sem érdeklik. Ügy értem — anyaszülte nők — magyarázta. — Egyszer már nős volt. Ügy értem — valódi nővel. Az természetes halállal múlt ki: a szive szakadt meg mellette. Azóta csak szuper-robotokra specializálta magát. Szállj le róla, cicababa. Cicababa még szorosabban a férfihoz tapadt. — Cukifejecske — duruzsolta könyörögve. — Hadd próbálom meg! Nem áruljuk el neki, hogy én nem vagyok izé ... Fuvarlevéllel megyek. Csomagszállítóval. Hadd próbálom meg! Engem nem fog kinyírni! — jelentette ki nyomatékosan és kimeresztette vérvörös karmait. — Engem nem! Ismersz, nem? A férfi ismerte, és a hölgy mindent megtett, hogy a férfi még jobban megismerje. Ennyi elég legyen. — Oké? — kérdezte a hölgy egy fél óra múltán behízelgő búgással. Ajkával könnyedén megérintette a férfi bajuszkáját, és felpattant, hogy megtegye a szükséges előkészületeket. Pontosan dél volt, amikor a kesztyűs inas bebocsátotta Fersen fogadószobájának, ajtaján. — Glória vagyok — csicseregte bájosan, miközben kecsesen kézcsókra nyújtotta a kezét. — Szuperszéria, ZX-0001. De ezt a megjelelölésemet nem használom szívesen. Megérti, ugye? Egyedi darab vagyok. Eredetileg egy olajmágnás számára készültem magyarázta. — Remélem, ez nem zavarja — kérdezte, és aggódva Fersen szemébe mélyesztette a pillantását. — A közvetítőből küldtek. A Boll-korporésn. Megbízható’ cég. Ezzel, azt hiszem, mindent megmondtam. Felejtsük el. Glória vagyok — ennyi elég. Leülhetek? Fersen szédült. — És csak így — egyedül? — hebegte..,— Használati utasítás — ettől még jobban belezavarodott —, úgy értem, eddig mindig csomagolva szállítottak — mondta furcsán megnyikkanó, kérdő hangsúllyal. — Nem hoztam csomagokat — válaszolta a hölgy mosolyogva, szándékosan félreértve- Fersen szavait. — Csak egy kis úti neszesszerem van. Megmutatná a szobámat? — A fürdőszobát majd újra csempéztetjük — jelentette ki később. — Malachittal és karneollal. A medence falára aranyhalak jönnek, drágám. Vörös és sárga aranylemezből, itt-ott egy-két karcsú platina compó. Majd együtt úszunk — ígérte. — Startfejest és szaltót is tudok. Majd megtanítom rá, drágám. Itthon vacsorázunk? Az operában ma a Trubadúr megy. Szóltam az inasnak, hogy rendeljen páholyt. Előadás után Itthon vacsorázunk. Azt hiszem, így meghittebb lesz. És olcsóbb. Nem szeretem a fölösleges költekezést — mondta, és rosszallóan összevonta finom rajzú szemöldökét. — Szóltam az inasnak, hűtsön be francia pezsgőt __Szeretem a francia pezsgőt... D e ezt már az előadás után, a vacsora közben mondta, és Fersennek kiszáradt a szájpadlása. Ügy érezte, ha még egyet nyel, fennakad az ádámcsutkája. A pezsgős palack után nyúlt, mohón ivott. De amikor újra tölteni akart, a hölgy gyöngéden a kezére fektette a tenyerét. — Nem lesz sok, drágám? Az érintésétől Fersennek lüktetni kezdett a halántéka, a hangja búgásátöl pedig le kellett hunynia a szemét. Hát bomba nő volt. A színházban minden látcső feléjük fordult. Vajon mit fog ezért az a piszok Boll felszámítani? Mindegy, megéri.
