Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - Duba Gyula: Van irodalmi humorunk?

Van irodalmi humorunk?

S ha van, miért nincs? — kérdezné bizonyára a helyzet ismeretében Karinthy. Lévén hogy ezen a téren a helyzetünk paradox: jelen számunkban tanulmány bizonyítja, hogy vannak Íróink, akiknek írásművészetében a humoros műfajoknak — vagy legalább az ilyen hangvételnek, életlátásnak és stílusjegyeknek — is hely jutott, mégis, ha átrágjuk magunkat sajtónk irodalmi közlésein, fellapozzuk folyóiratunk utóbbi évfolyamait, átnézzük új könyveinket, vizsgálódásaink során aránytalanul ritkán találkozunk a humor szívderítő és éltető erőivel.

Óhatatlanul szembe kell néznünk a kérdéssel: miért van ez így?

Meddő — mert a helyzeten aligha segítő — elemzések és találgatások helyett inkább nézzük meg általában az irodalmi humor természetét, jelentőségét és kultúrában — az életben betöltött szerepét. Mindenekelőtt tudatosítsuk, hogy a humoros szemlélet — kritikus szemlélet. A nevetés — nem a kárörvendés vagy a kinevetés — a legtermészetesebb és legfinomabb emberi bírálat, amely a rosszat, hibásat, helytelent úgy sújtja, hogy közben nem rombol, hanem építkezik. A humoros szemlélet alapja: önismeret, valóságismeret, igazságérzet, közösségi erkölcsi érzék és bölcsesség. A humor végeredményben — szeretet, a szellemi fölény megértő rokonszenve az esendő iránt. Ezért mélyen emberi érték, szív és tudat közös terméke, kincse.

Hazai összefüggések feltárása érdekében idézzük még egyszer a gondolatot, hogy a humoros valóságlátás egyben bíráló tevékenység is. Felfigyeltető — ■S egyben törvényszerű — e gondolat gyakorlati értéke: irodalmunkban a humor hiánya az irodalomkritika és műbírálat részleges fejletlenségével és esetlenségével párosul. A közösségi szintű értékelés építve romboló és rombolva építő megnyilvánulásait egyként nélkülözzük. E ténnyel kapcsolatosan újabb kérdés mered elénk: kritikai gondolkodásunk hiányosságai az elvont gondolkodás és a nemzetiségi tudat — még mindig! — alacsony színvonalából következnek vagy valami más okuk (érdektelenség, tisztázatlan célok és érdekek, kritikusi ambíciók hiánya) van? Bevezetőnk nem teszi lehetővé, hogy erre a kérdésre is kimerítő válasz után kutassunk, csupán a probléma felvetését engedi meg.

Annál is inkább, mert a válasz — közvetlenül vagy közvetett formában — magában e lapszámban megtalálható. Szerzőinktől alkatuknak és életlátásuknak megfelelő humoros írásokat kértünk. Elemző tanulmányokban a múltba is visszatekintettünk, szemelvényeket válogattunk, vizsgáltuk humoros irodalmunk jelenét és vártuk, hogy felvillanjon a jövő. Humoros irodalmunk jövője, derűs életszemléletünk és (ön)kritikus szellemi tartásunk biztosítéka. Hogy a következő ilyen irányú összegezés alapkérdése már így hangozhasson: van-e? lesz-e szlovákiai magyar humor?

Duba Gyula