Irodalmi Szemle, 1979

1979/3 - FÓRUM - Pašiaková, Jaroslava: Egy irodalmi motívum magyar és cseh változatáról

Jaroslava Pašiaková

EGY IRODALMI MOTÍVUM MAGYAR ÉS CSEH VÁLTOZATÁRÓL

Az alábbi nyomozás, mely arra keresi a választ, hogy egy bizonyos irodalmi motívum miként egyezhet egészen rendkívüli mértékben az újabb cseh és magyar irodalom keretein belül, felér egy detektívtörténettel. Az ilyen megfeleléseket az irodalomtörténet szokatlan, egymástól többé-kevésbé független téma-egyezésekként tartja számon, mondván róluk, hogy az egyik nemzeti irodalomban a másik változat ismerete nélkül bukkannak föl. A párhuzamos művek közül az egyik töbnyire közismert, míg a másikat, noha nem feltétlenül a későbbit, elnyelte a feledés. Példaként a sok közül említsünk meg kettőt. E. A. Poe The Pit and the Pendulum (A kút és az inga) című novelláját csehül 1879-ben közölték először, V žalári inkvizice cím alatt. Hasonló, szinte teljesen egyező témát dolgozott föl V. R. Kramerius is, Železné koSile [Vas ing) címmel, 1831- ben. Figyelmet érdemel az egyezések aránya Arany János A nagyidai cigányok (1851) és K. H. Mácha Cikáni (Cigányok, 1836) című munkái között.

A mi témánk az „egy mindenki ellen — un contre tous” meglehetősen gyakori motívumkörébe tartozik. A téma cseh és magyar változata minden egyezése ellenére is teljesen eltérő utat járt be az írótól az olvasóig.

1937-ben mutatta be a pozsonyi rádió magyar adása Karéi Čapek Bilá nemoc (Fehér kór) című drámáját, amelyről Sándor Imre, a két háború között Szlovákiában élő és működő magyar író és drámaszerző írt recenziót Csapek újdrámája és egy szlovenszkói magyar könyv címmel (Oj szellem, 1937. június 15. 9. sz. 8—9. l.J. Ebben lelkesen üdvözölte Čapek immár világhírű drámáját, a Fehér kórt, de mellékesen egy „szenzációs apróságra” is figyelmezteti az olvasót, arra ugyanis, hogy tudja, honnan származik a Fehér kór zseniális ötlete, miközben Čapek saját „vallomására” is hivatkozik, a dráma előszavából: „... první podnet k této hre dal mi pred léty námét prítele lékafe”, azaz: „... az első ösztönzést drámám megírására évekkel ezelőtt egy orvos barátom ötlete adta”. (Spisy bratfí Capku, F. Borový, Prága 1937, 7. kiadás.)

Sándor Imre ugyanakor fölhívja az olvasó figyelmét, hogy Čapek megjegyzéséből nem derül ki, kicsoda volna az illető: „Az nem derül ki, hogy a barát honnan kapta a történetet, a darab szempontjából ez nem is fontos. Nem tudjuk, honnan származik a történet, csak bátorkodunk megjegyezni, hogy mi is ismerünk egy hasonló történetet. Egy rég elhalt szlovenszkói magyar író »Szérum« című kis novellájában olvashatjuk a néhol meglepően hasonló motívumokat... Kália is képzelt ország, mint a diktátor országa, itt is megrohamozzák az orvost a betegek, aki csak a szegényeket gyógyítja ingyen... Természetesen megnyugtattam kassai kollégámat, aki a novellát megmutatta, hogy semmi sem történt, ami a legkevésbé is méltatlan volna a nagy cseh íróhoz. Török Géza novelláját nem ismerhette, különben ezt a forrást említette volna meg előszavában. És hogy máshol hallott történetet dolgozott fel, amely talán valóban Török Géza novellájából kelt szárnyra, semmit sem von le a művész érdeméből, aki más, szélesebb, sikeresebb formába öntötte a történetet.. ,”1

Hozzá kell tennünk, hogy a novellában és a darabban nemcsak az orvos jelleme egyezik, hanem a két mű befejezése is azonos: végül a tömeg mindkét szerző szerint megöli „messiását”, az orvost... Mindössze a lényeg — a művek végkicsengése és értelme — különbözik, és Sándor a recenzió záró mondatában erre is rámutat: „Sunyi