Irodalmi Szemle, 1979
1979/1 - Dobos László: Hólepedő III. (regényrészlet)
Dobos László HÖLEPEDÖ III Egy állandó belső éneklést hallok, valaki zümmög bennem, dúdol, fütyürész, hangot ad, messziről közelítő zsongás. Ráragadtam egy csoportra, Magyarországra mentek az énektanítás módszerét tanulmányozni. Megmosolyogtak, csipkedtek: a kornyikáló /biológus. Megtanultam a szolmizálást, Kodály bölcsessége bámulatos, előhívja bennem .a muzsikát, hangzik, van ... Ég a gyertya ég, el ne aludjék ... Kis fecskék szájnyitogatása. Itt jöttem rá, hogy én tulajdonképpen mindenben •és mindenkiben magamat keresem. A zenében is. Este felültem az ágyon, és kitapsoltam a dallamok ritmusát — ahogy a gyermekektől láttam: Es, esső ess, hónap délig ess ... Tapsoltam, pattintottam, koppantottam, s elölről: a légzés, a szív, a menés, a rohanás, a szelek ritmusa mind benne van. Ami a természetben jelen van, az bennem is megtalálható; az éneklés a vizek folyása, belém mossa az arcokat. Tudom hallani anyám hangját, akkor is, ha némán messziről néz. Legjobban anyám suszter testvére énekel, magasan, boltozatosán. A juhász, mintha egyedül lenne az ég alatt, földet. :fát, eget, istent, szerelmet egyformán tegezve szólongat. A táj is változtat az ember hangján, a borbély nyöszörögve kornyikált; apám éneklő társa legfeljebb az íróasztal lehetne. Az éneklés is lehet szerelem forrása, reménye a szerelemnek. Nagyon szeretnék egy nagy gyermekkórust vezényelni, vajon milyen érzés lehet vezetni annyi hangot? A kastély idegen szagú környezet, állandó mozgásra kényszerít, ez is erősíti bennem a felismerést: szüntelen cselekednem kell. Elhatároztam, befestem a szoba bútorait ■pirosra, meggypirosra, most ez a divat. Átfestem a folyosó grófi karosszékeit is, a színek se emlékeztessenek, mindent érinteni akarok, elmozdítani a helyéről... Nem hagyhatom magam egyedül, ki kell töltenem életem területeit — gondokkal... Füzetet a füzethez, a krétát sem hagyhatom csomós rendetlenségben és így tovább. Kezemnek ne legyen annyi ideje, hogy egymást nézzék akár egy pillanatig is. Régi vágyam, hogy Pesten járjak egyetemre; bővítem tudásom körét, megpróbálom ... így lássanak a gyerekek, szabadon csak az ő helyüket hagyon magamban és a szerelemét ... A gyermek is szerelem — lehet szerelem vágyása. Keresem magam a dolgokban s azok belső rendjében is, mindenben, ami csak körülvesz... Ablakom előtt szabálytalan füves térség, rojtos fűlepedő, szélein egyenetlen növésű fenyők. A háború alatt katonai méntelep volt a kastélyban, a legénység szobái, s az istállók azóta is úgy maradtak. A falakon képek, aranysujtásos tisztek, délceg lovasok vágtatnak, százféle meghökkentő pillanat: életnagyságú szénfekete nóniuszok, szürke lipicaiak, arab telivérek. Rájuk porosodott az idő, így is gyönyörű állatok, bor- zongok, ahogy nézem őket. Messzi tisztásnak képzelem a fűlepedőt. Ha túl hosszú az éjszaka, lovak vágtáját vélem hallani, a fenyők mögül buknak elő, rohannak. Nem tudom mennyien, patáik :zaja szerint sokan, a képzelet eltévedt kései ménese.
