Irodalmi Szemle, 1979
1979/3 - ÉLŐ MÚLT - Varga Imre: Földrengés két korszak határán
gát tehát nem tarthatja fenn. A korabeli művészet ideológiailag vallási célzatú, szándéka pedig a meggyőzés, propaganda. Ezért tartalma és témája között állandó feszültség van. Gondoljunk csak a szenteket ábrázoló festmények testiségére, erotikájára vagy az élvezet, életöröm és halálvágy, szórakozás, pompa, gazdagság és mártírkultusz, aszketizmus konkrét valóság és transzcendentális célzat közti feszültségre; mindezek a barokk jellegzetességei. E kor jeligéje: az élet a halál álruhája. Az emberi függőség (heteronómia) kifejezésére, az isten mindenhatóságának, nagyságának érzékeltetésére a művészetnek, irodalomnak jó anyagot szolgáltattak a természeti csapások, tűzvész, árvíz, járványok, háborúk és földrengések. Barkóczy esztergomi érsek a nagy komáromi földindulást követő napon levelet ír a természeti csapás sújtotta város elöljáróinak. A földrengés erősségéről szeretne biztosat tudni, az áldozatok számáról, az elpusztult egyházi épületekről és lakóházakról. Levelét így zárja: „Továbbá akarom, hogy a szent beszédekben a népnek értésére adassék, miszerint a csapásban isten büntető kezét alázatosan ismerje meg, és megtörödve, őszinte, igaz bűnbánatot tartson elkövetett hibáiért, mert egyedül ez képes jövőre tőlünk az ő jogos haragját eltávolítani.” Mintha Korbely „visszatekintő elmélkedése” a levél parancsát követte volna. Verse- lési készségét, ábrázolási képességét, úgy látszik, a katolikus religio szolgálatába állítja. Noha az irodalmi mű értékét nem történeti hitelessége és pontos tényrözítése dönti el, mégsem árt itt idéznünk a komáromi Vármegye és Városi Múzeum Egylet 1909-ik évi értesítőjét, hogy lássuk a hasonlóságot és különbséget az eseményt pontosan rögzítő tényirodalom és Korbely reflexív poémája között: „Anno 1763 die 28 június hava fölindulás lészen két ízben: az első reggel egy fertál hat órára regvei az is oly nagy vala, hogy a kaszások közül a mezőben sokan a lábukról leesének és a hegyek, fák a mezőben láthatóképpen reszketni kezdőnek; úgy hogy Komárom városi lakosai házainak minden falai, többnyire főképp ki bolthajtással valának egész fundámentumig leomlottak és a többiek összehasadozának, úgy hogy a falak hasadozásain át is kiláthatának. A páter jezsuitáknak új Rezidentiája és új Temploma, az ki is több háromszázezer forintnál, kerekedvén a földre omla. A szent János Temploma ketté szakadott és tornya leomlott, nemkülönben a Páter franciskánusok Temploma, az első mise tartatván, összeroskant és többnyire az egész nép a falak alá esvén meghalának; úgy hogy nem vala ház és épület káros romlás nélkül, úgy hogy az emberek bajokban mezőre, kertekbe kéntelenítettek magoknak lakást szerezni, amely fölindulás 4 nap és 4 éjszaka tartott légyen.” Idézek most egy rövid leírást a Komárom című helyi lap 1879. szept. 21-i számából: „Amitől a vallásos városatyák tartottak, az említett 1763-ik év június hó 28-án valóban a legrémesebb alakban bekövetkezett. Reggeli fél 6 órakor — vásár lévén — midőn a városi lakosság s az idegenek nagy száma részint a templomokban, részint árúik eladása végett sátrakban seregelve voltak, a föld oly borzasztóan megingott, hogy a városnak csaknem végpusztulása következett be. Hét kisebb és nagyobb szentegyház rommá lett; ezek közé jutott a gyönyörű »sz. András templom« is, melynek két tornya lezuhant. 279 nagyobbszerű polgári ház megsemmisült, 785 pedig nagyobb sérülést szenvedett. Hatvanhárom egyén a romok alatt találta halálát, 102 pedig kisebb-nagyobb mérvben tagjaiban megsebesült. A Vágduna mellett a föld megnyílván, magából kén- szagú vizet és vörös lángok mellett többszínű homokot lövelt magasra. Ezen vérfagyla- ló tünemény kisebb-nagyobb ingások és rázkódások mellett egész azon évi szeptember 26-ig megszakítás nélkül tartván, az elébb virágzó város rommá téve, lakosai tűzhelyeiket elhagyni s éltük menedékét mezőn és hajókon kénytelenítettek keresni." A krónikások 1763-ban hatszáz kisebb-nagyobb földrengést számoltak meg Komáromban és környékén. A nagy komáromi földindulás tragikus fordulópont a város történetében. Ezért nem véletlen, hogy a szemtanúk vagy a tragikus eseményt hallomásból ismerő legátusok, rektorok, verselgető professzorok hiteles krónikát szerettek volna hagyni az utókorra. így Štefan Korbely is, aki abban az évben töltötte be harmincegyedik életévét, s a bakonycserjei evangélikus egyház vallási elöljárója volt. De Korbely reflexív költeménye több mint a Komárom városát romba döntő hatalmas földrengés krónikája. S több mint versbe szedett prédikáció; célja sem csupán az, hogy olvasója „bűnbánatot tartson elkövetett hibáiért” s hogy félje Isten kiismerhetetlen haragját.
