Irodalmi Szemle, 1979
1979/1 - Csanda Sándor: Fábry Zoltán és az „emberirodalom”
korszerű summájáig.” (i. m. 8.) A proletkultos irodalomszemléletet meghaladva fc'ábry — évek múlva — újból vállalja ifjúkori expresszionista példaképeit, s a Palackpostá-, tián (Osztrák Napló) és a felszabadulás után írt esszéiben (Harmadvirágzás) elismeréssel emlegeti őket. A közeljövőben megjelenő Fábry-levelezésben olvasgató Kratn-! mer Jenőnek írt visszaemlékezése, amelyben hangsúlyozza, hogy a német expresszionisták a húszas években rendkívül nagy hatással voltak rá. 1960-ban Fábry már szintetikusan értékelte az expresszionizmus előnyeit és hibáit is. A novella titkai című kitűnő esszéjében immár a realizmus szempontjából nézve írja: „Az expresszionizmus korjelenség volt, de ennél több akart lenni: kora ellen feszülve, korát tagadva, ennek tőkés polgári kötöttségét és kötelezettségét (és itt elsősorban a háborút) megvetve, negligálva, kereste, akarta az újat. Egyik törvénye és mértéke nem hiába volt a mindenség elé állított, lemeztelenített ember. Ezt a szertefutó tükrözést igyekezett lerövidített fénysugárba befogni. Korjelenség volt, korlázadás, mely azonban ugyanakkor menekülést is jelzett. A tőkés társadalmi rend ellen, a művészet szuverenitásával a mindenséghez, az abszolutumhoz fellebbezett. Időtlensége kihangsúlyozásával azonban elvetélte reális vonatkozásait, és így szociális funkcióját. A novellapregnancia egymagában és elvonatkoztatva meddőséget eredményez. A tömörítés célja — a fokozottan ható mondanivaló — itt elvesztete értelmét: az expresszionista novella, mely a korvonatkozásokat formába fojtotta, a semmibe fúlt — visszhang- talanul. A rövid, tisztázó, puritán koncentráltságú, lemeztelenített, egy-két szavas mondatok, ezek a kattogó morzejelek az ellenkező hatást érték el: a rövid mondatok sifre-értelmét előbb meg kellett fejteni, és így épp a legfontosabb küldetésüket — tisztázó tisztüket — nem teljesíthették. Itt az expresszionista novellánál a szűkszavúság, a tömörítés, a pregnancla annyira csak a lényegformálásra szorítkozott, hogy az már nyelven és emberen kívüli viszonylatot eredményezett.”
