Irodalmi Szemle, 1979
1979/3 - Mács József: A vesztes II. (kisregény)
De mentem, mert a szüleim azt akarták, hogy tanuljak. Könnyebb lesz az élet, ha kijárom a gimnáziumot. Úriembert faragnak belőlem. A szűcsmesterünk fia már számvevő valahol Magyarországon. A cseh csendőrök bejöttek a falunkba, ő meg kiment a falunkból. Esze volt, látta, nem lesz rá szükség. Bukdácsoltam egyik osztályból a másikba. Még jó, hogy a háborús helyzet könnyítette a sorom. A gyakori nappali és éjszakai berepülések megzavarták a tanítás rendjét, felejtették a szigorúságot. A tanárok nem vették komolyan a feleltetést. A szlovák szóhoz nincs kedvem. De jövök, itt állok a falu szélén, a dombon, ahol apámmal kifújjuk egy kicsit magunkat. Hiába ellenkeztem, nem találtam kibúvót. Apám addig törte a fejét, míg kifundálta, hogyan bukdácsolhatok tovább a gimnáziumban. Dacol az idővel, pedig nem fiatal már. Megtanulhatta volna, hogy széllel szemben pisálni nem lehet. Ahogy beletörődött abba, hogy nincs többé Hangya, fehér kabát, urasabb élet az összeomlás után, sürgés-forgás sincs a módos parasztok, a pap, a tanító, a Jegyző körül, jön a szekér, mint vándorló cselédért újév napján s fel kell rakni a holmicskát, a háborús vesztesnek kijáró büntetést el kell szenvedni, úgy velem kapcsolatban is beláthatná mindezt. Ne erőszakolná a szlovák szót. Viselné el, amit ránk mértek. Hiszen ha valaki, ő igazán tudhatná, hogy számára a csapások ideje következett el. Nem sokkal a front elvonulása után levették a karjáról a sztaroszta-szalagot és egy szlovák embernek kötötték fel. Mert hogy már nincs háborús állapot, nem kell a szta- rosta, komiszár lesz, az fogja kormányozni a sorsunkat. Az dönti el, ki marad a faluban, ki megy dolgozni Csehországba, kit vagoníroznak be Magyorországra. Apám Tűz- hegyre menekít a zűrzavarból, a süllyedő hajóról, szlovák barátjának a védelmébe helyez, nála szeretné biztonságban tudni a jövömet. Ha a két csapást ő már el is szenvedte, ne érjen engem a harmadik a három gimnáziumi osztály elveszítésével. Ne legyek mindjárt én a leginkább vesztes! Apám nyugtalanul mozdult a tetőn. Ilyen módon jelezte, elég volt a szusszantásból. Én azonban úgy tettem továbbra is, mintha nem vettem volna észre a nyugtalanságát. Tűnődtem mindenen, szabadjára eresztettem a képzeletem. Amit furcsálltam, hogy nem a tűzhegyi szlovákok figyeltek fel ránk leghamarább, hanem a madarak. Őket lepte meg, hogy apám gyorsabban lélegzik, én meg egészen elbambulok. Rázendítettek teljes erővel. Köszöntöttek bennünket. Énekeltek, csivitel- tek, fütyörésztek és ágról-ágra röppentek örömükben. Ahányan voltak, mind rólunk beszélgettek. Ahogy néztem és hallgattam őket, irigység fogott el. Irigyeltem a madarak szabad világát. Nem háborúskodnak. Nem győznek, nem veszítenek. Az iskolájukon nem cserélhetik a táblát, mivel nem Járnak iskolába. És ami a legfontosabb, akármerre repülnek, akármelyik részén élnek is a világnak, mindenütt egyformán beszélnek. A madarak nyelvén. A rigó füttye Tűzhegyen is olyan, mint a falumban. A szarka is csörög. A varjú még károg. A tyúk kárál. A csirke csipog. Ha hoztam volna magammal egy árva madárfiókát, már lenne is tolmácsom. Nem kellene attól tartanom, hogy majd egy mukkot sem értek. Könnyebben mennék be a faluba ... (Folytatjuk)
