Irodalmi Szemle, 1979
1979/1 - Csanda Sándor: Fábry Zoltán és az „emberirodalom”
ző, hogy a háborúra uszító vezércikk sorai úgy hangzanak, mint Fábrynak e hangulatot kigúnyoló szavai: „Derék és jótékony mámor ez, s mint a mesében a hegyoromról leugró Psychét egy felhő, úgy engedi az ismeretlen sorsba ugratni a tömegeket a mámor” — idézi a vezércikkből. 1924-ben írta Fábry másik nagy expresszionista esszéjét, az Ember-irodalmat, amely az Oj Genius című erdélyi folyóirat 1925. 1. számában jelent meg, de köteteiben csupán az 1934-es átírt változat olvasható. (Feltűnő, hogy írónk az esszé átdolgozásáról egyáltalán nem szól.) Ez az egyetlen expresszionista írás, amelyet a marxista szellemű, esszék mellé besorolt a Korparancsba. Az Emberirodalom állítmányokkal zsúfolt stílusa erősen hasonlít az Elfelejtett életéhez, s egyúttal szintén azt igazolja, hogy az emberirodalom fogalmát a stószi író a német expreszionizmus mintájára alkotta. Noha az. Emberirodalom mondanivalója sokkal bonyolultabb és kuszáltabb, mint az Elfelejtett életé, ebben is megtaláljuk néhány háborús emlék lírai felidézését: „könyv helyett, csók helyett öles, gyilkolás, genny, seb, betegség, éhség és állati butaság: embertelenség. Jó volt a mocsár, jó volt a hideg, jó volt a rohanás, jó volt tetűt égetni gyertyalánggal, a földodú piszkában fetrengeni és késsel csúszni az idegen szintén ember felé... gyilkolni, ordítani, enni, falni, dögölni, ölni, öletni, rohanni megint, éhezni, vánszorogni.” A szóhalmozás, fokozás és egyes kifejezések ritmikus ismétlődése itt is versszerű, s az esszé más helyén is találunk az expresszionista versre emlékeztető részleteket: „Egyforma szenvedők, egyformán vágyódók, egyformán árvák (...) Bennünk az ember és mellettünk az ember. Bennünk az ember és mellettünk az idegen. Bennünk az idegen? Valami közénk szorult. Valamit nem láttunk. Valamit nem tudunk. Valamit elfelejtettünk...” Különös figyelmet érdemel a gondolatok dialektikus kifejtése, a ritmussal való együtthullámzása. Az esszét írónk itt 16 fejezetre tagolja (a később átírt változatban 14 van), erősen megnyilatkozik benne a krisztusi szeretet magasztalása, a biblikus szóképek és a Narcisszosz motívum. [A Korparancsban ezeket megritkította vagy radikálisabb kifejezésekkel cserélte fel. j Amint ismeretes, a mitológiai Narcisszosz a víz tükrében meglátta saját képmását, s ebbe beleszeretett, s ezzel kapcsolatosak a tükörnézés, csóktükör, saját száját keresi és hasonló kifejezések. Irodalmi vonatkozásban pedig az öntetszelgő, öncélú irodalmat nev&zi Fábry narcisszoszinak, s ezzel állítja szembe az aktivitást, a közösségi szolgálatot teljesítő emberirodalmat, az expresszionista „teremtő művészetet”. Ez az emberirodalom azonban még rendkívül szélesen értelmezett, szinte parttalan: Ady, Kassák, Mécs László, Földes Sándor és mások költészetét egyaránt magában foglalja. Jellegzetes eszmeisége a jó ember kultusza és a költő messianizmusának hangoztatása: „Csak az árvaság mai predesztináltja, a költő ismerheti p. mélyből előretörő lendület ívét: a megváltó egyforma testvérmagasságot. Csak 6 tudja, éli és őrzi a jövőigét: szeretni.” Az „ember” és ennek továbbképzett alakjai mellett az esszé másik kulcsszava a „testvér”. A későbbi változatban Fábry a jellegzetes „testvérember” helyett szintén embert ír, egyébként is elhatárolja magát a polgári humanizmustól: szemlélete így osztályszempontúvá válik. Költői példaképei is megváltoztak; amint Kovács János a Korunkban (1973. 12. sz.) találóan megállapítja: „Az eredeti fogalmazás első fejezetében még nem szerepel a Földes Sándor Emberek hídja című verséből vett Idézet, ellenben a második fejezet végén ott találjuk Kassák Lajos Mesteremberek című költeményének hosszabb részletét, amely viszont kimaradt a Korparancsban közölt szövegből. Ez a csere egyrészt azzal magyarázható, hogy Földes Sándor verse eszmeileg nagyon jól illeszkedik a Fábry-szövegbe és a Nacisszosz-motí- vumhoz, különösképpen az a gondolata, hogy egymás tükrei vagyunk, másrészt köztudomású Fábry Zoltán későbbi éles szembeállása Kassák Lajossal. Igen ám, de az 1934-es szövegben mégis találunk Kassák-idézetet, részletet az Üzenet a jóembernek című versből. Nézzük meg, milyen összefüggésben szerepel az utólag beiktatott kassáki szöveg, és akkor megértjük funkcióját: „A szentképek ecsete is könnyedén futott a vásznon __az is valami. Hinni az ötperces testvérvágyban... az is jó. Az üresen kattogó k erék agyat-szívet őrlőn jajongja és neveti tovább a semmibe fordulást. Hinni a j6 emberben, a puha, elomló jóságban? A werfeli jó embernek a kassáki durva ébresztő hangú káromkodás üzen...” Leszámolás ez a werfeli — és általában a polgári pacifista — irodalommal, és egyben szúrás a tagadó programot megfogalmazó, új irányzatú kassáki líra felé.
