Irodalmi Szemle, 1979
1979/10 - KRITIKA - Cselényi László: Színről színre
a Suttogások, sikolyok éri el, vagy szárnyalja túl e kettő magaslatait. Meg talán A nap vége, ez a sokak szerint talán legkiválóbb Bergman-film. Annyit tehetünk még hozzá az elmondottakhoz, hogy nemcsak a szakmabeliek, hanem az átlagnézők számára is rendkívül tanulságos lehet annak megfigyelése, mi különbség is van egy-egy forgatókönyv eredeti verziója, illetve a belőle elkészült film között. Ez még egy ilyen esetben is rendkívül szembetűnő, amilyen a Bergmané, hiszen köztudott, hogy ő általában saját maga írja filmjeinek forgatókönyvét. S ha még ilyen esetben is ennyire eltér egymástól a két változat, mi lehet vajon a helyzet akkor, ha más írja a forgatókönyvet s megint más rendezi az abból készülő filmet? 3. JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL Amikor a svéd televízió bemutatta a Jelenetek egy házasságból című hatrészes tévéfilmsorozatot, az adás óráiban kiürültek Svédország utcái. Nemrégiben, igaz, szombat éjszakánként, a budapesti televízió is műsorára tűzte ezt a Bergman-művet. Vajon mit mondhatunk el róla a forgatókönyv, illetve belőle készített rövidített moziváltozat után? Ľuonyos, hogy a rendező-író ezúttal is ugyancsak beletrafált a dolgok közepébe. „Három hónapba telt, míg megírtam ezt a művet, de hogy megéljem, ahhoz életem nagy része kellett” — vallja Bergman a forgatókönyv előszavában. Valószínűnek, látszik, hogy nem tudta volna ezt az annyira „valóságirodalmi” művet ilyen élethűen, ilyen „egy az egyben” megcsinálni, ha nem sikerült volna saját élményeit-kínjait művészileg hitelesíteni; még ha a téma valóban az „utcán hever”, ráadásul egyre több változatban. „Az jut itt szóhoz és képhez — írta egyik kritikusa —, amit milliószorosan tapasztaltak és tapasztalnak saját bőrükön a nézők maguk is.” Mindamellett nem ez a lényeg, ahogyan egy másik kritikusa (a Monde-ban) megjegyzi: „A Jelenetek . .. nem annyira a házasságról szól, mint a szeretettől. Helyesebben a szeretetlenségről, arról, hogy képtelenek vagyunk szerelmet adni és szerelmet kapni”. Igen, érzelmi analfabéták vagyunk. Persze, ha nagyon megbolygatnánk a dolgot, akkor talán még messzebbre is eljutnánk. Mert az érzelmi analfabetizmus nyilvánvalóan csak következménye valaminek. Netán valamiféle másfajta analfabetizmusnak. S eljutnánk egészen az alapproblémáig, addig, hogy a huszadik századi civilizált társadalomnak voltaképpen ilyen analfabétákra van szüksége, ha nem is kimondottan érzelmi téren, hanem a gyakorlat terén (legalábbis a svéd társadalomban). Nem „koponyák”, hanem láncszemekre kellenek. Nem a tudósra van szüksége annak az intézménynek sem, amelyben Johan dolgozik, hanem a példás sorkatonára. Az véleményünk szerint, már csak következménye a dolgoknak, hogy ez a társadalomtól elvárt, kötelező analfabetizmus érzelmi térre csap át, s itt tombolja ki magát, itt szedi áldozatait, itt áll bosszút a hozzánk legközelebb állókon, minthogy arrogáns főnökeinknek, goromba munkatársainknak nincs módunk vagy bátorságunk visszaütni. Gondolom, az izgalmas történeten s a valóban égetően időszerű problematikán túl, elsősorban ezért van ilyen nagy sikere a sorozatnak világszerte, ezért ismert benne magára szinte mindenki, aki látta vagy olvasta a művet. Arról már nem is beszélve, hogy hány házasságot dúlt föl vagy éppen békített ki Johan és Marianne voltaképpen mindenki által így vagy úgy, de átélt története. Mindazonáltal valljuk be, hogy a Jelenetek egy házasságból nem tartozik Bergman legjobb művei közé. Túlságosan is sok engedményt tett itt a rendező a témának, a tévésorozatok jellegének s a nézők elvárásainak. Ügy is fogalmazhatnánk, hogy ez a hat jelenet summája ugyan, ám felhígított, a nagyközönségnek szánt summája a bergmani életműnek. Ám az vesse rá az első követ, aki állítani meri, hogy ennek az életműnek a fontos tanulságaira (még ha fölhígított formában talált tanulságaira is!) nincs legalább oly szüksége a csak tévésorozatokat nézők millióinak, mint a pár ezer kiválasztott entellektüelnek. 4. SZEMTŐL SZEMBEN S végül: a filmek és a forgatókönyvek után, olvasható immár magyar nyelven az első Bergman-monográfia is, Győrffy Miklós kitűnő tanulmánya a Gondolat Könyvkiadó
