Irodalmi Szemle, 1979
1979/10 - ÉLŐ MÚLT - Tőzsér Árpád: Rokokó csizma az asztalunkon (Amadé László verseiről) — I.
Gedeon kísérleteit az egykorú nyilvánosság nem ismerte, Baróti Szabó Dávidék prozódiai vitája pedig még csak húsz-harminc év múlva kezdődik el!), hogy a magyar nyelv nem alkalmas az időmértékes verselésre, s ezért meg sem kísérelte az idegen szövegritmusok visszaadását. S viszont hátha tudta (s nemcsak érezte), hogy rokokó vers nincs markáns zene nélkül, s az idegennek érzett zövegzenét tudatosan helyettesítette a magyar nyelv természetéből folyó ritmussal? Akármennyire is tudománytalanok ezek a „háthák”, nem egészen alaptalanok, mert hiszen nehezen képzelhető el, hogy a jezsuita iskolákban alapos zenei műveltséget szerző Amadé ne lett volna tisztában a prozódia kérdéseivel, s ne tudta volna, hogy nemcsak az énekelt szövegnek, hanem a puszta nyelvi anyagnak is van dallama, s ne tudatosan igyekezett volna ezt a nyelvi dallamot kihasználni. Sőt: verselésének egyéb sajátosságai is annyira zenei fogantatásúak, hogy látnunk kell: számára a nyelv elsősorban zenét jelentett. A SZÜVEGZENE MINT VERSSTRUKTURÁLÖ ELEM AMADÉ VERSEIBEN Az Amadé versnyelv csak nagyon ritkán ábrázol, annál többször kifejez. S elsősorban a szövegzene segítségével. De az Amadé versek szövegzenéje sokszor leválik a kifejezendő tárgyról, más irányba kanyarodik, a nyelv hangzásbeli „önmozgását” követi. A rímek és szójátékok, sőt még a szintén zeneként funkcionáló idegen nyelvi (és halandzsa-) szövegek és helységnevek is irányítani s nem szolgálni akarják^ a mondanivalót. A zenei kifejezési eszközöknek ez a furcsa funkciója (funkciótlansága?) természetesen kétes értékű eredményekhez vezet. Lássuk közelebbről, milyenekhez? rímnek az Amadé előtti magyar versben nincs meghatározó szerepe. Tinódi ismétlődő „valái” akár ott sem lennének a sorvégeken, a második, harmadik versszakban már nem is érzékeljük őket; szerényen hátra húzódnak Balassi és Gyöngyösi ragrímei is, nemi akarják a figyelmet a reneszánsz és barokk költői nyelv főszereplőjéről, a szóképről magukra terelni; nem fordít különösebb gondot a rímelésre Szenei Molnár Albert sem, Zrínyi hanyag rímelése meg egyenesen közmondásos, a Szigeti veszedelem számtalan strófáját érzékeljük problematikus rímelése és ritmusa miatt szabadversnek. A rímben rejlő energiákat egyedül a manierista Rimay János érzi, tiszta rímei a mai napig meghökkentő erejűek, frissek. De Amadé másként közeledik a rímhez, mint Rimay. A rím — eredetét tekintve és általában — a ritmusra vezethető vissza: az ismétlődő tartalmi motívumokra hívja fel a figyelmet. A legősibb stilisztikai formából, a gondolat- ritmusból grammatikai párhuzamok, s a grammatikai párhuzamokból hangalaki megfelelések, összecsengések születtek. De ezek az összecsengések mindig a tartalmi ismétléseket nyomatékosították, s így szerepük másodlagos, illusztratív volt. Később azonban kinőttek ebből az alárendelt szerepből: önállósodtak. A manierista, s méginkább a rokokó rím nem szolgál, hanem uralkodik, jelentőségben egyszerre az élre rúgtat. Eddig a fokozatosan kiteljesedő érzelmi dinamika vonalát követte, most vezetni akarja azt. A grammatikai párhuzamokkal még rokonságot tartó önrímet és ragrímet felváltják a nyelvtani szerkezetektől független, szótanilag különböző rímpárok, s az egész hangtestükkel zenélő tiszta rímekben a legváltozatosabb szófajok és fogalmak csendülnek össze. ’ Ilyen vonatkozásban Rimay úgy tér át a rágrímekről a szótanilag más-más fajú tiszta rímekre, hogy azok még nem tagadják meg származásukat. Szerzőjük igyekszik fenntartani az illúziót, hogy az ő versformája a tartalmat szolgálja. S ebbéli törekvése nem is egészen sikertelen, mert rímei — ha még annyira szertelenek is — megmaradnak azon a viszonylagos homogenitáson belül, amit a költő moralízáló-bölcsélkedő alapmagatartása biztosít nekik. Amadé kádenciái egészen másként viselkednek. Szerzőjük a szölgálásnak tnár a látszatáról is lemond. Ö elsősorban szórakoztatni akar, kielégíteni a kor igényét a rejtélyesre, a váratlanra, a meglepőre, s a velük járó kéjes borzongásra. Rímrendszere éppen ezért már nyelvi kaland. S nem kis' mértékben ennek köszönhető, hogy 'számos verse
