Irodalmi Szemle, 1978

1978/10 - NAPLÓ - Pomogáts Béla: Féja Géza (1900—1978)

FÉJA GÉZA (1900-1978)

Akik a forró augusztusi délután ott állottak a Farkasréti temetőben Féja Géza ravatala körül, a modern magyar irodalom egyik legtöbb lázzal és szenvedéllyel megáldott és megvert egyéniségét búcsúztatták. Féja igazi lázadó volt, született szónok és népvezér, aki a maga titkos álmai szerint legszívesebben Dózsa György forradalmi táborában vagy Rákóczi kuru- cai között találta volna meg helyét. Kuruc ősöktől származott, és erre ugyancsak büszke volt. A kor, amelyre ifjúsága esett, nem volt a parasztforradalmak és nemzeti szabadságküzdelmek korszaka. Féja gyakran magányos lázadó maradt, noha mindig kereste azt az emberi közösséget, amely igazságkereső küzdelmeinek, nemegyszer haragos indulatainak támogatója, visszhangoztatója lehet. Először Szabó Dezső, majd Bajcsy-Zsilinszky Endre körében, később és véglegesen a népi írómozgalomban találta meg ezt a közösséget, emberi környezetet. E mozgalom nem volt párt: zárt csoportosulás, sokkal inkább, ahogy Féja Géza maga mondta, „szabadcsapat”, amelyet nem köt más fegyelem, mint az önként vállalt közös cél és az eszmei barátság, amely a mozgalom résztvevőit közös táborba terelte. Sokszor ez a „szabadcsapat-összefogás” sem működött igazán; Féja gyakran saját barátaival, szövetségeseivel és híveivel is hadban állt.

Az irodalom- és történetírás mégis a magyar népi mozgalom nagy egyéniségei, vezető szellemei között fogja számon tartani. Mint olyan írót és publicistát, kritikust és irodalomszervezőt, akinek munkásságában a népi tábor fontos eszméi

és törekvései öltöttek egyéni alakot. Mint aki országos hatással emelt szót annak érdekében, hogy a népi élet mélyvilágából felkerült paraszti tehetségeket várják tárt kapuk az egész magyar irodalomban. Féja e tehetségek felfedezésében és felkarolásában fáradhatatlannak bizonyult, ügybuzgalmát igazolta, hogy Szabó Pál és Sinka István előtt is ő egyengette az utat. Hogy a népi mozgalom célkitűzései és igazságai minél szélesebb körben elterjedjenek, ezért is ő dolgozott talán a legtöbbet. Cikkíróként, publicistaként, napilapok munkatársaként hatalmas munkát végzett, szava mindenüvé eljutott. Közéleti tevékenységének legnagyobb, ma már történelmi érdeme, hogy egyike volt a népfrontos jellegű Márciusi Front megszervezőinek: 1937. március 15-én ő olvasta fel a Nemzeti Múzeum lépcsőin (ahol a legendák szerint egykor Petőfi Sándor a Nemzeti Vált) a Front kiáltványát: a plebejus demokratizmus követeléseit.

írói munkássága is a mozgalom rendjében és sodrában alakult. Elsősorban publicisztikai, szociográfiai, kritikai, valamint irodalomtörténeti tevékenységet folytatot a felszabadulás előtt. A társadalmi átalakulásért küzdő publicista tollával készült legnagyobb hatású munkája, a falukutató irodalom klasszikus alkotásának számító Viharsarok, amely a hires „Magyarország Felfedezése” című szociográfiai könyvsorozat keretében került 1937-ben az olvasók kezébe. Féja szociográfiai pontossággal, egyszersmind politikai éleslátással ábrázolta a Tisza és Maros szögében élő szegényparasztok, zsellérek, cselédek nyomorúságos sorsát,