Irodalmi Szemle, 1978

1978/10 - Zalabai Zsigmond: Egy szöveg olvasata (Cselényi László: Összefüggések avagy Az emberélet útjának felén)

csapongó kóbor képzeletnek és tudatcikázásnak a lehető leghűbb érzékeltetése; utalások, sejtetések, sugalmazások, összetett képek, bonyolult szimbólumok, nagy asszociációs sugarú metaforák segítségével, melyek egy önálló, egyedi szabályrendszer törvényei szerint rendeződnek.

Miben nyilvánul meg ez a szabályrendszer?

A szavak szintjén többek között abban, hogy Cselényi — a már sokszor emlegetett „nyitottságot” célozva — a szó (a kisebb elem) uralmát hirdeti a kifejezés nagyobb és teljesebb eleme (a mondat) fölött. A mondattani és szószerkezeti alárendeltséget megszüntetve, nem-determinált viszonyban sorakoztatja egymás mellé a szavakat, melyek ily módon többféle olvasatlehetőséget is kínálnak. A „nyelve kiégett gondolat” sorban pl. a „kiégett” szó egyszer a „nyelve kiégett”, másszor a „kiégett gondolat” formulává rendezhető. De — figyelembe véve a szöveg következő sorát, s nem feledkezve meg arról sem, hogy „mozgó” struktúráról van szó — teljes értelmű az alábbi olvasat is (az interpunkciók és a szószerkezetek határainak jelölései, a szemléletességet fokozandó, tőlünk származnak): „nyelve kiégett / gondolat: határtalan szoba.”

Gyakran él a költő a fonikus költészetből ismert tipográfiai-akusztikai szóbontássaí is, amely ugyancsak a többértelműséget hivatott kifejezni azáltal, hogy egymással össze nem férő minőségeket sűrít egyetlen szóba. A paradoxális tapasztalatokat hordozó, kontrasztív gondolatiságú szóbontás példájaként idézzünk most csupán egyetlen sort; azt, amely az „elvi” és az „elviselhetetlen” szavakkal való játékból pattant ki: „Ösztöneink értekezlete szigorúan elvi / selhetetlen.” Ezek a szócsavarások különben szervesen illeszkednek az Összefüggések... hangvételének abba a szatirikus-ironikus szólamába, amelyről majd még a továbbiakban is szólunk.

A fonikus költészet fogásaira emlékeztet a lapsus, azaz a nyelvbotlás is, amely ugyancsak bizonyos szatirikus élt kölcsönöz a szövegnek. A „szeretők” helyett álló, elégikus hangoltságú szövegkörnyezetben váratlanul felbukkanó „szerezök” kifejezésből előfintorgó groteszkség, úgy véljük, aligha szorul bővebb magyarázatra.

Sajátos vonása az Összefüggések... stílusának az a jelenség is, melyet szótő-, illetve szósűrítésnek nevezhetünk. Az „el él vezeti” sor három eleme — megint csak a „mozgó” mű szabályrendszerét követve — egymásba olvad, s a jelentéseknek valóságos halmazát kínálja; benne van — benne lehet! — az el, az él, az elél, az elélvez, vezet, élvezet, vezeti jelentés is. Az efféle szókombinatorika különféle jelentései közül persze nem mindegyik mutatja meg önmagát; olyik csak a lehetőség szintjén, másik viszont önmagát határozottan kifejezve van jelen a szövegben.

Lépjünk egy szinttel följebb, a másodikra, a mondatokéra! Cselényi szövegének a töredezettsége abból is fakad, hogy az igei (de gyakran a névszói) állítmányokat is elhagyja; mondatai lekerekítetlenek, elliptikusak; alighogy elindulnak, megtorpannak és félbeszakadnak; a közlést, a korábbi információt csupán egy csonka mozzanattal, halvány sejtetéssel bővítik tovább, eltérően a beszéd elemi, láncszemnyi egységétől, a „normális” mondattól. A láncszem, azon kívül, hogy önmagában is kerek és lezárt, kapcsolódik az előtte, Ul. az utána álló láncszemekhez is. A tipikus mondat éppen ilyen jelenség; hátra is csatolódik, előre is utal, biztosítva a beszéd egyenesvonalúságát. Az Összefüggések... ezzel szemben viszont határozottan arra törekszik, hogy eltérjen az egyenesvonalúságtól; mi több: a mondatot, amely pedig a beszédnek — a költői beszédnek is — a szervezője, más eszközökkel — motívumvariállással, ill. kulcsszóismétléssel — igyekszik pótolni.

A harmadik szint a kompozíció szintje. Az Összefüggések ... struktúrája megítélésünk szerint nem más, mint a tervszerű megszerkesztetségnek és a szabad rögtönzésnek az egyszeri, sajátos válfaja. A rögtönzésszerű tételek (amelyek rendszerint egy-egy oldal felső részén állnak] előre-hátra utaló motívumaik kavargásával tudatosan megtörik az egymáshoz tartozó tematikai részek egyenesvonalúságát, idegen motívumokat ékelnek az egymáshoz tartozó érzelmi-hangulati-gondolati egységek közé, mozaikszerűvé teszik a nagyobb tablókat.

A tematikai mikroelemek akronikus struktúrában rendeződnek; Cselényi — ez is Joyce-i fogás! — időrétegeire bontja az élményt: a most magában foglalja a múltat (az emlékeket) és a jövőt (a víziókat) is. Az idődimenziónak ezzel a tágasságával magyarázható az Összefüggések... tértartományának a tágassága is: a kóbor képzelet a gyermekkor Gömörétől a férfikor Párizsáig cikázik, szimultán módon idézve a tér-