Irodalmi Szemle, 1978
1978/10 - Keszeli Ferenc: Gyehenna (elbeszélés)
Keszeli Ferenc GYEHENNA Tekeli Béla pszichológus egy csomagot akar feladni. Sürgős. A Főpostán csak a viteldíj összegét tudják neki megmondani, de azt ám pontosan, fillérre. Mert ugye tarifák vannak, nemdebár. De hogy a csomagot mikor kézbesítik, azt a posta még csak körülbelül se tudja, sőt felháborítónak, felségsértésnek találja, amikor Tekeli ez ügyben érdeklődni bátorkodik. Tekeli dühös, mert nem tudja, hogy a postán sem tudhatnak mindent, a posta nem az akadémia, nem jósda, és nem is a polihisztorok egylete. Indul a pályaudvarra, mert onnét gyorsabban küldhető a csomag. Kiér és sorba áll az ottani postafiók ablaka előtt, csupán azért, hogy ott is közöljék vele ugyanazt, tehát: hogy nem tudják, ennyi és ennyi pénzért mikor kézbesítik a küldeményt. Sarkon fordul és besorakozik máshová, ahol többszörös áron ugyan, de közvetlen vonatjáratokkal, a posta intézményét megkerülve, a vasút jóvoltából továbbíthatók a csomagok. Tekeli sorban áll és azt figyeli, miként játssza a vasút egyik egyenruhás, nem éppen ápolt külsejű embere a zsarnok hős szerepét, aki a sorakozók jámbor seregével úgy üvöltözik, mint egy Inkvizíció korából ittmaradt spanyol ítéletvégrehajtó, aki elveszített férfiasságát kárpótolandó, ezen a poszton és ekképp éli ki elferdült ösztöneit. Tekeli, mint pszichológus legalábbis így látja a színjáték lélektani hátterét és úgy sejti, ha nem is ítéletvégrehajtó, de minimum smasszer lehetett a manusz, még a régi világban. Tekeli sorra kerül. A vasutas ránéz a csomagjára, de olyan undorral ám, mint aki bizton tudja: trágya van benne. Mégis megkérdezi, smasszeri hangon persze: ml van a csomagban? Tekeli gyanútlanul rávágja, hogy két pár csizma meg egy sál... — Áztat mi nem szállítunk, világos! — Kezével söpör egyet a levegőben: lekopni, kérdezősködés nincs. Tekelinek nem világos ugyan, de elsomfordál. A sorakozók közül valaki — nyilván egy elfelejtett páciense —, utánalép Tekelinek, és jóindulatúan megsúgja neki, hogy álljon be ismét a sorba, és ha kérdezik, mondja azt, hogy a csomagban gyümölcs van, romlandó áru. Akkor felveszik. Egyéb lehetőség híján, bátortalanul ugyan, de megfogadja a tanácsot és ismét beáll a sorba. Citerázó lábakkal araszolgat, és minél inkább fázik attól, hogy sorra kerül, annál vészesebben telik az idő, annál gyorsabban közelít az emberéhez. Tekeli nem szokott hazudni, csalni kivált nem. Sorra került. — Mi van benne?! — üvölt rá ismét a manusz. — Ci... esi... citrom. Be ... betegnek küldöm. — Az előbb még cipő volt. — Nnemmm cipő, hanem czizma .. . meg... citrom. És zöldpaprika, kérem. — Na ugye, megmondtam! Rohadt csalók! Tekeli amilyen gyorsan csak tud, eltakarodik és beiszkol a restibe, hogy ott egy sör mellett kitaláljon valami okosat, mert a két pár csizmát, meg azt a néhány téli ruhadarabot halaszthatatlanul, gyorsan el kell küldenie. Fél óra múlva horgára akad a pincér, aki közli vele, hogy sört csak étel mellé adnak. — Jó. Akkor hozzon ételt is. — Hozom az étlapot. Tekeli még utánaszól, hogy nem kell, a sör miatt kéri... Nyugtalan, mert nem tudja, hogy hallotta-e a pincér, amit mondott. Fél óra múlva asztalán az étlap. Mocskos, föl-
