Irodalmi Szemle, 1978

1978/9 - ÉLŐ MÚLT - Forbáth Imre: Magyar költő Prágában

Én a legtermékenyebb eseménynek éppen népek és kultúrák egymásra találását tartom! Mérhetetlenül tágul a szellemi horizont, ha párhuzamokat tudunk vonni, hiányokat és többleteket összevetni, ha egy olyan finom és élő mérőeszközön, mint egy másik, fejlett nép kultúrája, lemérhetjük a magunkét. Még alig tudtam valamit csehül, mikor már mágikusan megejtett a cseh költészet. Mikor még csak sejtésesen kapaszkodtam Mácha Májusának imaginativ soraiba, Hlaváček szimbólumaiba, Gellber anarchikus és Jifí Wolker mély érzelmű, humanisztikus strófájába. Majd olvasni kezdtem Komenskýt, Havlíček-Borovský szellemes polémiáit, Božena Némcová klasszikus prózáját, a cseh biedermeier kispolgári, üde realistáit, Brezina misztikus, csillagfényes költészetét és Bezruö Sziléziai dalait, melyek sötétek és kemények, mint a kőszén — és kezdtem otthonosan érezni magamat. A cseh történelem tanulmányozása pedig, melyet addig csak a magyar középiskola groteszken torzító előadásából ismertem, egyszerre megmutatta nekem a Cseh nép igazi arcát és mentalitásának mély forrásait. Egy nép — mondottam —, amely egyszer a világtörténelem központjában állott a legnagyobb szabadságharcos mozgalmak egyikével, a huszitizmussal, nem lehet jelentéktelen! S valóban, a legjobb cseh rétegek mentalitása ma is ennek a nagy forradalomnak legszebb hagyományait ápolja: lelke mélyén valamennyire táborita ma is. Komenskýnek nagy öröksége is frissen és töretlenül él a lelkekben. A haladó szell3- mű tanítók és tanárok egész légiója ápolja és terjeszti a humanista pedagógia világ- szemléletét. Ősi szabadgondolkodó, emberbarát, antiklerikális és demokrata ösztönök, működnek kiirthatatlanul a nép nagy tömegeiben. Sehol a spontán szabadelvűségnek gátlástalan megértésnek és természetes demokratizmusnak annyi szép megnyilatkozá sával nem találkoztam, mint éppen a csehek között, és nemcsak az elitjénél, hanem' magában a népben, és legerősebben kifejezve a nagy szabadságharcos hagyományok hű örökösénél, a munkásságnál.

A cseh kultúra talán nem olyan eredeti, nem olyan zseniális, mint a magyar. De feltétlenül szélesebb, szervezettebb, civilizáltabb. Nagy előnye egy társadalom kultúrájának, ha köreit az úri kaszinók dzsentriüvöltése nem zavarja, és nem szabdal bele vad szol- dateszka fringiája. Hiányzik ugyan a cigányzene édes-bús kesergője és szilaj csárdása, de kárpótlásul nem hallani a jobbágysorsú zsellérek jajkiáltásait sem. Kevésbé díszes, kevésbé mokány világ a cseh, de a mérsékelt szenvedélynek, a következetesen építő, csöndes okosságnak a kvalitásai sem megvetendők. Bevallom, nem könnyen esett megszoknom ezt a másságot. Boros fővel, de színjózanul is nemegyszer gúnyoltam cseh barátaimat, hivalkodva virtusos, tempós erényeinkkel. De nekem — s ez szolgáljon mentségemre — misszióm volt propagálni közöttük a magyar értékeket, cserébe azért, amit kaptam.

Rendkívül hatott rám a jellemző cseh tájékozódás az orosz és francia kultúra feló. Hiszen a cseh kultúrát a német hatással való természetes kapcsolata ugyanúgy telítette, mint a magyart. De ők ezt szenvedélyesen ellensúlyozták — már csak politikai okokból is. Sajnos mi magyarok ebben is szegényebbek vagyunk! Határtalanul és mértéktelenül, egyoldalúan zúdult ránk a német szellem vízesése. Jó oldalait méltányolván, meg kell azonban látnunk, hogy ez a német protektorátus szellemiségünknek sokat ártott. A német eszmekultusz, mely elvontságra és fellengősségre hajlamos, az: eredendő, izmos magyar realizmust jócskán elvizenyősítette. Elfilozofáltunk sok mindent, ami lendület és konkrétum maradhatott volna. A gondolkozás, acélos hajlékony- ságú és intuícióval, élan vitallal telített, de emellett racionális francia formáját nálunk alig néhányan, magányos előkelő szellemek ismerték és művelték. Nagy kanállal nyeltük a német bölcsességet a német interpretáción keresztül, pedáns kommentárok rongyait rázva, majdnem az egész azon túli világot. A hatalmas orosz kultúrából például, melyet a csehek pompás fordítások özönéből, de az eredetiből is rendkívül alaposan és mélyen megértve ismernek, mi csak a divatos legnagyobbakról tudunk, és róluk is keveset és felületesen. Az orosz esszé — s a szinte határtalan szociológiai irodalom sose jutott hozzánk. De a klasszikus orosz költészet nem mímelt, orosz misztikája, humanizmusa és szövevényes lélektana is kevéssé ismert nálunk. Ezt az öntudatosan, a német hatás ellensúlyaként kultivált kétirányú szellemi tájékozódást a cseh kultúra értékes és minden oldalon érezhető többletének tartom. Kul- túrszintézist hozott létre, mely pompásan megfelel a cseh nép földrajzi helyzetének és közép-európai kultúrfunkciójának is. Híd kelet és nyugat között.