Irodalmi Szemle, 1978

1978/9 - Gál Sándor: Szentuccája (elbeszélés)

Bäállgyfijnjg; 'jtéW/^elfeŕí jt gy efn)e a rra^’ aaiiflfͧfz^xtí\I^ffl(''iá8^:Wdc!{Pv yffiffl. ''’fôfrififít Be'fpll;,,; cMĽ af .?á9®¥ áíÄ°ls • W a!MM« tSBoíft wáaM i

.a 'íezdeteC, s. ?az;" egyäžer'vóltafLrélíéjteség‘{bltötte1,kii,Jtifes's^'ŕ'tfjgfjiyfiuAOT^s; dáfiiyiréincoaáSj Ázl‘ oromra,. s" až, oŕomoszfasra . vágyo^haftftaTOs test ’|M,ôÍä,{itKra8ttSäat&

' a J.(ľfi n e v e r-e áVb e n'. 'ViŕósfôskW^aVgťalä'nífí” sŕŕt1/ Kfe,í’rt%;l,TOÍýpo?^ž,§f'íl<r‘kJlte5?é1l ’íIxKa, ín necnosti giooi ygd .dauvo) jogciiAqojl rosmŕ,) onnst, h Jt-ja.isgd 9n ygon

!' yegigszäaät'a ^énásofoi?,1 íMákpíjr1 aáí'ritíÍ^Í-i{tíSöfÍ’IlP,8ocÖítí^'ííUfes?V ‘ISXäSťía

ahol délután a parasztlegenyKek meggyaTaztaK., .Mert ures^ votj S°Tcocsmtf Kornyeift, a suhancokat haza szólította estére a kötelessé^J,i8^rf 'a%lsíflin8SSt3<3a^Áf??pöíff!^íi^g kellett etetni, itatni. Jóska képzelete mégis mindegyiket megidézte, odaröppentette a délutáni helyére. De most Jóska nem félt tőlük, nem tűrte, hogy azt tegyék vele, amit akarnak. Most nem engedelmeskedett hanem ütött, rúgott, harapott. Lába, keze nem válogatott, s ereje nem lankadt. A képzelet-megidézte suhancok nyögtek, nyüszítettek Jóska csapásai alatt, leestek a porba, eleredt orrvérük elkenődött az arcukon, s ahogy ott fetrengtek a földön, Jóska rájuk taposott, kibontotta nadrágjuk elejét, és szemérmüket leköpte ragadós köpettel... És mikor így bosszút állt a rajta esett gyalázatért, odaborult a kocsmával szemben álló ház kapuoszlopához, s várt; várta, hogy megjelenjenek a régi háborús képek, mert kellett, hogy kibeszélje magából a mai délutánt. A rajta esett szégyent, Pirosböskét, s a megidézett parasztsuhancokon vett elégtételt. A képekre, a háború morajára, a szárnyas huszárokra azonban hiába várt. A Nagy Folyó se jelent meg, a fehér erdők is elmaradtak. Nem látott semmit a kapuoszlopnak támaszkodva. A benti háborúját valami ismeretlen erő elrabolta, s nem hagyott helyette semmit. Jóska némán támasztotta a kapuoszlopot, háborútlanul. Nem volt benne semmi, amit kimondhatott volna! A kinti világra pedig nem volt szava. Elindult hát a maga nyomában, vissza Kovácsék portájára. Ahogy ment, szembe találta «Wg4*.'.fti'keys fS^íj-gok ^o^ú^^pránakj rqi^tt^g^g^t.

Jóska, Kovácsék udvarára érve, nem feküdt le;iapjfT.,q^1öcc.se mellé g j^hajban.. Egy ideig a holdat nézte, s mikor hallani vélte Szent Dávid hegedűjének hangját, a Kamra

pírnak. A í.ilun 't ú íjaiigk Skodái r_. k rouuy»Ew^í emlékezte)^. \íl -itt ■

” e8ej|p 1 1 a eSiisii's | .

k

■ , légyéi w ütik él, .■ nik. :

no hányjál élvesz,:, ininkot . ../ '■>

'-'ív(i niegteíf áiiijáttal, _.s a taip'ái szűri' metszett' Ítííveket észre sejti vette. Ment jz út jobb .oldalán, hpjál köven-.-, akinek a vállán iiyngö’éöU a mögs/iÍT-teült ' elrongyoléaott ka'foh&köpónyeg. ' .

ne hagyjál elveszni minket, ■ ‘

legyél velünk élő utunk .... ;V;? > . ,

Ment Miska és dúdolta ä legújabb dalt a hajnal tiszteletére. Ment és riém nézett sehová, csak előre. Le az útra, a lába elé.

Jóska nem hallotta Miska düdolását, mert az ellenkező oldalon ment, az eddig; rend szerint. A maga választotta- útszélen. Ment, de most valahogy nem érezte ,r kü