Irodalmi Szemle, 1978
1978/9
IRODALMI SZEMLE KISGALÉRIA BÄRTFAY GYULA Az életének immár kilencedik évtizedén is túllépett Bártfay Gyula életműve tulajdonképpen hetven alkotó esztendő szobrászati alkotásait öleli fel. Az annakidején már kitanult műasztalos első szobrát húszesztendős korában farag ta, sebesült katonaként, egy erdélyi hadikórházban. Az addig intarziákat faragó fiatal kézművesben meglehetősen hirtelen lépett fel annak igénye, hogy keze alól ne csupán dekoratív faragványok kerüljenek ki, hanem figurális szobrok is. Kiváncsi volt önmaga képességére, no meg annak a titokzatos, varázslatos szenvedélynek a természetére, ami már akkor benne dolgozott. Gyorsan kiderült, hogy a fiatal műasztalosban művész szendereg. Amikor pedig Franciaországban meglátta Rodin szobrait — megfellebezhetetlenül eldőlt a sorsa. Tudta, hogy életét ezentúl csakis a szobrászatnak szentelheti. Ugyan ki hitte volna akkor s egyáltalán ki gondolt arra, hogy ez az élet matuzsálemi kort kisért meg, s hogy egyetlen hátralevő napja sem telik el az alkotómuka örömei és szenvedései nélkül. Bártfay Gyula életének legnagyobb részét szülővárosában, Nyitrán élte le. Ma is ott él. Műtermét ugyan már egy éviztede feladta, de a munkát ezzel sem hagyta abba, mert lakásának csöndes sarkában ma is dolgozik. E hosszú alkotó életút szinte valószínűtlen jellemzője nem elsősorban az a rengeteg szobor, amit kifaragott, hanem az, hogy ennek az életműnek szinte nincs selejtje. Nem könnyű dolog ily hosszú pályán keresztül megtartani azt az alkotói szigorúságot, ami Bártfaynak sikerült. Nem könnyű a mércét naponta magasabbra tenni, kivált olyan művészi hit vallás mellett, mint az övé. Nem könnyű ezt úgy betartani, hogy az alkotó szenvedély, a formák szinte rögeszmés kutatása ne vezessen tévutak- ra, oda, ahol a művész már nem azt faragja, amit megfogalmazni akar, hanem valami mást, amit a majdan elbukó irányzatok, meddő divathóbortok megkívánnak. Bártfay egy életen keresztül szigorúan tisztában volt azzal, mi a szobrászat küldetése, miért lett, mi támasztotta fel az emberben azt az igényt, hogy művészetet teremtsen és műveknek legyen az élvejzője. Az idős mester kilencvenedik születésnapjára megnyílt nyitrai életműkiállítás anyaga egyértelműen igazolja nemcsak az alkotó művészi következetességét, de azt is, hogy vannak még kivételes művészek, akik semmit sem veszítettek azzal, hogy nem akartak kibújni a saját bőrükből s a szépet, a művészi tökélyt esetenként úgy is meg tudták teremteni, hogy a művészetet forradalmasító legnagyobb mesterek csodálóiként is megmaradtak saját útjukon, mert küldetésük teljessége felé csak ez az út vezetett. KESZELI FERENC