Irodalmi Szemle, 1978
1978/8 - KÖZÖS HAZÁBAN - Puškáš, Jozef: Kapcsolatok [elbeszélés)
— Az a patkány volt, akiről beszéltem. Az a spicli. Ügy tett, mintha elmenne, közben odahúzódott a fal mellé, s most lesben áll. Hodorovský halkan felnevetett és sajnálkozón cuppantott egyet, mintha csak azt gondolta volna: egész éjjel hiába fogsz ott várakozni, te ostoba. A gépkocsi könnyedén betért a lakóházak hosszú zsinórja közé és Valér a biztonság kedvéért ismét benyúlt nadrágja jobb zsebébe, hogy meggyőződjék, csakugyan ott van-e kulcsa a tokkal. E mozdulat közben valami eszébe jutott: — Hodorovský úr, hát hol találta meg a kulcsomat? — A kulcsát? — csodálkozott el a férfi... — Nos... tulajdonképpen... A nagypasszázsban, a hirdetőtábla alatt. Még szerencse, hogy sötét volt, mert különben bárki megkaparinthatta volna. Kiszálláskor, miközben Valér kihúzta a kocsiból a becsomagolt képeket, Hodorovský megjegyezte: — Tudom, hogy nem fogja kicsomagolni, ami nem a magáé... Csak nagyon kérem, legyen óvatos! Tudja, hová lenne a legjobb tennie? Abba a szekrénybe, amely az előszobájában van a falban ... hogy ne legyen láb alatt... Nemsokára jelentkezem! Háromnegyed három volt, mire Valér elszenderedett. Sehogy sem tudta kiverni eszéből Hodorovský, a volt tanító széles, bajszos arcát, és azok az arcok s alakok is sokáig ott imbolyogtak előtte, amelyek a mai nap áramából bukkantak a felszínre: a ragyás arcú férfi és a két kikent-kifent éji tündér a vendéglőből, a ruhatárosnő, és a leselkedő alak, aki a fal tövébe húzódva várta áldozatát. Megjelent előtte azoknak a járókelőknek a szeme is, akik bele-beledöftek tekintetükkel, mialatt a ház mögötti pádon ült, s mindezek tetejébe kisétált a sötétből az a kopaszfejű úr is, akit Hodorovský fantáziája teremtett épp az ő szobájában... E különféle árnyalakok és fantomok kavargásában nem volt képes a legfontosabb problémára összpontosítani figyelmét: miért állította Hodorovský, hogy a főátjáróban találta meg a lakása kulcsát. Igaz, sok helyen járt ma, gondolatban mindenüvé újra visszatért, emlékezetébe idézte azt az utat is, amelyen éppen ballagott, amikor megállapította, hogy üres a zsebe, ám egy dologban bizonyos volt — hogy a főátjáróban nem járt. Másnap délután kellemetlen álmosság telepedett Valérra a könyvesboltban, és nemegyszer előfordult vele, hogy a zsúfolt polcokon kutatva átsiklott egy-egy művön, amelyet az igényesebb vevők kértek tőle, sokszor rendíthetetlen kitartással. Gondolatban szüntelenül Hodorovskýval foglalkozott, s furcsa mód a csodálat a kétellyel keveredett benne. A magányosság elleni recept, melyet a titokzatos embertől kapott, az az állítása, hogy Valért voltaképpen a város minden emberéhez köti valami, nagyon különös dolognak tetszett, valami igazság volt is talán benne, de egy bizonyosra vehető: túlhajtott és görcsös elmélet. Valért váratlanul az a furcsa érzés kerítette hatalmába, mintha valaki üldözné őt. Mintha minden ember tekintete őrá meredne és mintha ő minden embert szorongva figyelne. Nem érezheti magát egyedül, mert folyton úgy rémlik neki, hogy valaki a sarkában van. És itt volt még a főpasszázshoz kötődő ellentét — voltaképpen ez vezette Valért az ilyen és hasonló gondolatokra. Az előző nap eseményeibe tehát elég sok kétely is vegyült; ám időnként úgy rémlett Valérnak, hogy hiábavaló a gyanakvása; s gyáván elhessegeti magától a hajlandóságot, hogy higgyen az együvétartozásnak abban a különös fajtájában, amelyről Hodorovský beszélt. A Veöerníket árusító süketnéma rikkancs a szokásos időben bement a könyvesboltba és gépiesen letett a pénztár melletti asztalkára négy újságpéldányt. Valér valamennyit kifizette és minthogy egyetlen vevő sem volt a boltban, leült és kis időre belemerült az olvasásba. A raktárból szótlanul kijött a boltvezető, ceruzája a füle mögé szúrva, félig kitöltött megrendelőlappal a kezében, elvette az asztalról a maga Večerníkjét és egy tízfilléres-oszlopot állított Valér elé. Másodiknak Remeňné jött; elvette az újságját, letett egy ötvenfillérest Valér elé. Harmadiknak Želka jelentkezett, aki néhány napja jegyezte el magát; felkapta az újságot, megcsillogtatta arany gyűrűjét, kezéből pengve egykoronás hullt Valér elé a pultra; a Remeňné ötvenfilléresét pedig köpenye zsebébe dugta... Ekkor az olvasásba merült Valér az újság középső lapján egy rövid hírecskét talált ezzel a címmel: Képrablók a templomban. A cím alatt ez állt: Kedden, valószínűleg az éjszakai órákban, ismeretlen tolvaj betört az ondušovai
