Irodalmi Szemle, 1978
1978/8 - KÖZÖS HAZÁBAN - Grendel Lajos: Éleslövészet (elbeszélés)
jött haza, pontosan azon a márciusi reggelen, amikor a németek bevonultak az országba. Külföldi tartózkodásai alatt volt még kazánfűtő, kőműves, kém mozdonyvezető, pincér, hivatalnok, kortes és olasz partizán. Majd átkelve a háborúzó Európán a németek előtt egy órával érkezett meg a városba, kissé rongyosan, de törhetetlen optimizmussal, ami a háború kimenetelét illeti. Ekkor már negyedszer volt nős. Első felesége Lenke néni, egy komáromi szállodatulajdonos lánya volt. Szoszó bácsi első látásra szeretett bele, s Lenke néni három év alatt két gyönyörű fiúgyermekei szült neki, Zsoltot és Bertalant. Bizonyára kettőnél sokkal többet is szült volna, ha Szoszó bácsi nem olyan lelkiismeretlen, csélcsap nagy gyerek, és bele nem szeret egy Marie nevű cseh színésznőbe. De most már óvatosabb volt. Mariétól nem maradt gyerek, pedig Szocsó bácsi őt szerette mnidegyik felesége közül a legjobban. Később is sokszor emlegette könnybe lábadt szemmel a drága cseh nőt, aki kivitte őt Párizsba, de ott három hét múlva hűtlen lett hozzá. Szoszó bácsi akkor elhatározta, hogy véget vet az életének, beugrik a Szajnába, vagy felköti magát az Eiffel-toronyra. Azok voltak ám a szép idők! Szoszó bácsi az élet sodrában élt. Hazajött s bosszúból harmadszor is megnősült. Elvette egy pénzügyi tanácsos özvegyét, de hamarosan megbánta, már a nászéjszakájukon. Életében akkor egyszer volt tapintatlan valakihez. „Le se vetkőzz Paula”, mondta a legújabb feleségének, és szép csöndben lelépett. Paula csúnya volt, nem feledtethette vele Mariét. Szocsó bácsi egy időre a borbélyházba költözött be, szórta a pénzt, s amikor már fuldoklott az adósságokban, újra kivándorolt Párizsba, Paula nélkül persze. Fél év múlva elváltak. Negyedik feleségéről Szoszó bácsi sohasem beszélt, a rossz nyelvek szerint azért nem, mert belefojtotta egy medencébe. Tagadhatatlan viszont, hogy Szoszó bácsi szélhámosnak is művész volt. Jelenlétében pattogtak a szoba bútorai, hamutartók és vázák repedtek meg, s az elbeszélő anyja egy alkalommal három sörétet talált a vasárnapi disznó- karajban. Apróságok, persze, de mégsem hétköznapi dolgok. Szoszó bácsi a hasát fogta nevettében, vagy pedig a fejét csóválta, elővette a zsebóráját és fájdalmasan fölsóhajtott: Istenem, Marie! Ö, Párizs! Az óra már huzamosabb ideje öt óra huszonhárom percet mutatott, úgy harminc éve vagy régebben, mintegy jelezve, hogy gazdája más időszámításra tért át. Orvosságos üvegek, szelencék, régi számlák meg egy bársonnyal bélelt, aranyozott szemüvegtok társaságában pihen most az elbeszélő éjjeliszekrény-múzeumában, s nem akadt eddig órás, aki meg tudta volna (javítani. Csak az elbeszélő anyja nem állhatta Szoszó bácsit. Még haló porában is istentelennek, szélhámos haramiának, elvetemült parazitának nevezi, akit a kupleráj pincéjében kellett volna élve eltemetni. Szerinte a város összes kofája, ruhatárosnője, vécésnénije Szocsó bácsi lotyója volt, de egyszer Paulát is bemutatta az elbeszélőnek, nagy szeretettel beszélt róla, mint afféle mártírról, akit egyik keresztről a másikra szegeztek, s Szoszó bácsi volt a töviskorona a fején. Az elbeszélő apja viszont bizonyos csodálattal tekintett föl bátyjára, s szégyellte, hogy az az utolsó éveit olyan mérhetetlen nyomorban tengeti. Akkoriban már a présházban lakott, s ha bejött a városba, első útja a Kórház utca sarkán rogyadozó kocsmába vezetett. Ott behajított három-négy féldecit, majd valamelyik cimborája tangóharmonikáján eljátszotta a Kék Duna kerin- gőt, a La Palomát, néhány magyar nótát s legvégül a himnuszt. így talált rá az elbeszélő egyszer a posta mögötti szűk utcában. Az utca gerendákkal megtámogatott házikói olyanok voltak, mint egy csapat mankós koldus, utoljára talán Ferenc József uralkodása idején tataroztak errefelé. Pedig többek között ezekben a házakban ápolták 1849 tavaszán a szabadság- harc sebesült honvédéit, s itt lakott négy napig Görgey is, az elbeszélő egyik szépanyjának házában, amelyet 1944-ben bombatalálat ért. Mivel erősen sötétedett már, az elbeszélőnek először csak az tűnt föl, hogy fekszik valaki az árokban. Az elbeszélő apja — javíthatatlan humanista — megtorpant, nézzük meg ki az, mondta. Az elbeszélő anyja nem szívesen állt rá, nem szerette ezt a környéket, errefelé mindig történt valami, verekedés, lopás, erőszak. De
