Irodalmi Szemle, 1978

1978/7 - FIGYELŐ - Pašiaková, Jaroslava: Gál István négy könyvéről

,Magyarok! Régi óhajtásunk valóra vált. A magyarság mint nemzet nem szervezkedik. A régi Magyarország összeomlott. A magyarság nem hever többé egy régi történelmi állam Prokrusztesz-ágyában. Egyedül maradt, minden más nemzettől külön válva. A maga ura, maga rendelkezik önmagával. A világháború gyümölcse ránk nézve megérett. Céljaink nem ellenkeznek többé senki céljaival. Nem vagyunk ellensége senkinek. A háborút ezzel befejeztük. Többé harcban részt venni nem akarunk. Testvérnemzeteinkkel szemben semmiféle igényünk nincs már... Megkönnyebbülve ébredünk arra a tudatra, hogy nem vagyunk többé kénytelenek az elnyomás támaszai lenni: nemzettársaink szabadsága záloga a miénknek. Ki szabad ott, ahol a szomszédja nem az? Legyünk szabadok! Éljünk egymást mellett békén, mint szabad nemzetek, szabad nemzetekkel...

Idegen nyelvű kisebbséget bármelyik államban, bármely más államnak korlátlanul legyen szabad támogatni, szellemileg úgy, mint anyagilag. Hadd tartson iskolát a másik államban, segítse fajrokonait, ahogyan akarja. És a nyelvről se lehessen ott vita. Minden hatóság legyen köteles elintézni bármely állam nyelvén: ha azon a nyelven fordultak hozzá, akár más államból, akár saját területéről is. Ilyen államszövetség a maga kereteiben megvalósítja a nemzetek társadalmát ... Az erkölcsi parancsok érvényesítését többé egyik fél sem tagadhatja. Az erkölcs éppúgy kötelezi a nemzeteket, mint az egyeseket... egyik nemzet sem akar ura lenni a másiknak!”

A dokumentumot Bartók Bélán kívül egyebek közt Ady Endre, Babits Mihály, Balázs Béla, Barta Lajos, Benedek Marcell, Bölöni György, Füst Milán, Kassák Lajos, Kodály Zoltán, Lukács György, Rippl-Rónai József, Schöpflin Aladár, Vámbéry Rusztem is aláírta.

A kiáltvány befejező része így hangzik: „Felhívunk minden magyar embert, hogy szívvel és testtel hozzánk csatlakozzék: hazafias kötelesség ez. De egyszersmind ennél is több: emberi kötelesség, mert szent a haza. De még szentebb az emberiség!”

A könyv fontos része az, ahol Gál a Babits-problémákat elemzi. Ennek központi tanulmánya a Babits a világbékéért című írás, s köréje csoportosul a másik kettő, a Babits és Szabó Dezső, illetve a Buday Dezső, Babits 1919-es mártír nagybátyja című. Babits a világbékéért című tanulmányában Gál mint öntudatos békeharcost mutatja be nekünk a költőt. Izgalmas követnünk Babitsot 1910-től, humanizmusból sarjadó pacifizmusától (első békenyilatkozata fogarasi gimnáziumi tanársága idejéből származik) utolsó beszédéig, A háború háborújáig, amelyet Babits a világkatasztrófa lázas előér- zetében, a második világháború előestéjén írt, s ahol a háborúnak nevezett jelenséggel vívott belső harcát összegezte és értékelte:

„Megint ^háború van künn a nagy világban«, s amint lelkiismeretvizsgálatot tartok, eltűnődve kérdem, mit érzek ezen a legújabb találkozásomon a Háborúval? . .. Kicsi népem sorsáért rettegek, ez az első és legtermészetesebb érzésem, szeretném elbújtatni magunkat a rettenetek elől, s mégis nem tehetem, hogy ne érintsen engem is lelkem legmélyében, ami az embert mint embert érinti... A háború ma is az anyagot és kényszert képviseli, a könyvek pedig a szellemet és szabadságot. És mégis valami nagy változás van, ahogy a szellem szembefordul az anyag vakmerő elveivel: a pacifista hangok mintha nem volnának időszerűek ma. Az emberek észrevették a háború mögött a másik, rejtettebb háborút, amelyet egyszerű békekötéssel nem lehet befejezni... A harc voltaképpen a harc mögött folyik, s nem az országhatárok fontosak, hanem a szellemi határok. Ez az a harc, amelyre gondolva még Krisztus is a kardot emlegette. Ezt a harcot végig kell vívni. Semmiféle pacifizmus nem használ itt többé . ..”

Fontosak Gál József Attilával kapcsolatos közlései IApró szolgálatok József Attilának; Bóka László mint József Attila munkatársaj. Itt Gál adatokat közöl a Szép Szó 1937-es csehszlovákiai körútjáról, s külön kiemeli a tényt, hogy utolsó cikkét József Attila a prágai Űj Szellemnek írta, abba a különszámba, amit a Szép Szó útja alkalmával adtak ki. A cikk, mely A mai költő feladatairól címet kapta, tömör emberi és művészi mérleg, s a halál előérzete járja át: „a költő alkot, és ez nem jelent kevesebbet, mint hogy alakítja a világot, az emberi világot, az emberséget azoknak a segítségével, akik a társadalmi munkamegosztás révén mással lévén elfoglalva, úgy osztoznak a költő tevékenységében, hogy művét szeretettel veszik magukhoz. Mert a mű nem annyira a művész, mint inkább azok által él, akik szeretik a művészetet, s azért szeretik, mert keresik az emberséget...”