Irodalmi Szemle, 1978

1978/7 - LÁTÓHATÁR - Hochel, Braňo: A tanító (novella)

— Jó estét! — köszönt vissza a jövevény. — Bocsánat a zavarásért. De nem tudtam, mihez kezdjek. Alighanem a gyújtógyertyák gyöngék.

Nem tudta, mit válaszoljon rá. Az autómotor gyertyáinak szerepéről csak nagyon homályos elképzelése volt. így ballagtak hallgatagon: ő meg az ismeretlen asszony tűzött viharkabátjában két lépéssel előtte. Csak két pár nyom maradt utánuk.

— Tulajdonképpen hová igyekezett? — kérdezte.

— Csak úgy! — mondta. Aztán hozzátette: — A dolgaim után.

Nem bőbeszédű, meg kell hagyni.

— Már nem havazik. Holnap sem fog — próbálkozott, de a másik csak hallgatott.

Ahogy az autóhoz értek, a felhők mögül éppen akkor bújt elő a telihold és jól megvilágította a tájat. A tanító csak most látta, hogy az ismeretlen egész fiatal nőszemély, és hogy a nő alaposan vacog a hidegtől.

— Megpróbálom beindítani — mondta. — Megtolna?

Neki feszült, az autó megindult, de a motor nem indult meg. Néhányszor megpróbálták még, de hiába.

— Hagyjuk —, szólt kihajolva az autón.

— Mi lesz most?

— Nem tudom. Várok. Valaki majd elvontat.

Rágyújtott. Aztán észbekapott és megkínálta a tanítót is. Az megkerülte az autót, és beült mellé a kocsiba.

— Hová akart menni a dolga után?

A nő megnevezte a járási székhelyet.

Az utolsó szót jól megnyomta.

— Akkor rossz úton jár.

— Alighanem rossz helyen térhettem el.

Dohányoztak.

— Itt nem maradhat. Megfagyna — jegyezte meg.

A nő nem válaszolt. A csendes holdvilág szétterült a hólepte tájon, s a havas úton csak a lábuk nyoma látszott.

— Szép itt! — szólalt meg a nő.

— Igen. De akkor is megfagy.

— Maga abban a házban lakik?

— Igen. Iskola.

— Iskola?

— Igen, iskola. S én, engedelmével, a tanító vagyok.

Megrázkódott a hidegtől.

— Hallja, jöjjön azonnal be hozzám, mert itt fagyunk meg mindketten.

A nő ránézett. Harminc, harmincöt éves borostás férfi, vastag vörös pulóverben.

— Hallja, az ördögbe is! Be kell jönnie hozzám, mert itt veszi meg az isten hidege!

— Hallom, az ördögbe is! S egyedül van?

Elveszítette a türelmét.

— Jöjjön! — mondta, és kiszállt. Mitévő legyen, ha mégsem jön? Reggelig itt fagy meg. Ám legyen, a teremtésit, fagyjon meg. Az ő dolga. Nem az övé.

A nő bezárta az autót és elindult utána.

— A reggel okosabb az esténél, nem? — szólt vissza, hogy a nő addig beérje.

Nem válaszolt.

Elvergődtek az iskoláig, megkerülték, és beléptek a tanító konyhájába.

— Elnézést, nagy itt a rendetlenség. Nem vártam látogatót. — A nő leült az asztalhoz, ő meg odább tolta a mosatlan edényt. Aztán megrakta a már csaknem kialudt kályhát, és nem tudta, hogyan tovább.

— Éhes?

— Köszönöm, nem.

— Nagyon fázik, ugye?