Irodalmi Szemle, 1978

1978/1 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Tóth László: Egy színház és vidéke (A MATESZ jubileumára)

bizony bizonytalanságba csap át. (...) Egyszeriben előjönnek a sablonos mozdulatok, gesztusok, vagy éppen oda nem illő, tehát más jellegű színműveknél esetleg sikerrel igénybe vehető megoldások.” Az észervétel fedi a valóságot, a bírálat jogos. Ennek gyökerei még a kezdeti évekbe nyúlnak vissza. A Magyar Területi Színház alapító tagjait nagyrészt a legtehetségesebbnek ítélt műkedvelő színjátszók adták. A háborút megelőző vagy közvetlenül követő években színiiskolát végzett, esetleg már más szín- társulatnál tapasztalatot, gyakorlatot szerzett színész elvétve akadt csak köztük. Az Állami Faluszínháznál eltöltött két esztendőt többségüknél alig vehetjük jó előképzésnek, s erre sokkal több lehetőségük az első években a Magyar Területi Színháznál sem adódik. Az állandó próbák, előadások, az állandó úton-levés alig engedélyeznek lazítást, csekélyke tanulásra, továbbiképzésre szánt időt. Alapvető fogyatékosságokkal küzdenek meg kell tanulniok a helyes színpadi beszédet, elsajátítaniuk a kulturált színpadi mozgás elemeit. Az egyes produkciókat, előadásokat csupán a (hivatástudat, a lelkesedés tartotta össze és a színpadon megszerezhető gyakorlat, a — különösebb elméleti megalapozás nélkül is könnyen elsajátítható színészi sablonok, fortélyok. Nem a tehetségükből — idejükből, erejükből nem futotta többre. Sokszor neves vendégrendezőiknek sem volt kellő pedagógiai érzékük, a színházon belüli stúdiómunka, az önképzés lassan hozott eredményt. így néhány jobb előadás születhetett ugyan, de jó és sokoldalúan képzett színész aligha. Az első főiskolát végzett színészek a hatvanas évek elején kerültek a színházhoz, amikor a bratislavai Művészeti Főiskolán magyar színészeket is kezdtek képezni, s velük egy egészséges fiatalítási folyamat vette kezdetét. Igaz, nem ment mindez akadálytalanul, kemény összecsapások nélkül. Mégis frisebb szellemet és egyfajta szemléleti nyitottságot 'hoztak ők a társulatba, s az első nemzedék, az alapítók legtehetségesebbjei csakhamar fölzárkóztak hozzájuk, új szelepeket megnyitva, új lehetőségeket fölfedezve ezzel magukban.

Területi színházunknak jelenleg három színiiskolát és négy színművészeti főiskolát végzett színésze, továbbá két főiskolai végzettséggel bíró rendezője van. Szlovákiában nincs még egy másik színház, ahol ilyen alacsony lenne a megfelelő (főiskolai képesí téssel rendelkező művészek aránya. Ez részben azzal magyarázható, hogy sokáig megoldatlan volt Szlovákiában a magyar színészképzés kérdése. A jelenben a bratislavai Művészeti Főiskola közvetítésével a budapesti Színművészeti Főiskolán tanulhatnak fiatal színészjelöltjednk. Évente ketten. Pillanatnyilag azonban csak egy színészhallgatónk tanul a főiskolán. Emellett még időszakonkénti tehetségvizsgákat is ír ki a színház. Az így fölvett reménységek közül néhányan már a komáromi vagy kassai társulat szilárd alappilléreivé váltak, s vannak, akik még kiforratlanok, de nem kevés azoknak a száma sem, akik rövid idő alatt — vagy mert kénytelenek voltak, vagy mert nem találták meg a számításaikat — megváltak a színháztól. Velük kapcsolatban a színház vezetőségének az az elképzelése, hogy — ha csak egy mód lesz rá — tudásuk, ismereteik gyarapítása végett elküldi őket egy olyan jellegű színházi stúdióba, amilyen például a budapesti Nemzeti Színházban is működik. Megjegyzendő még az is, hogy nemük szerint ezek a fiatalok, sajnos, nem a területi színház igényeinek megfelelő arányban — több a lány, fiú alig akad köztük — jelentkeznek a színházhoz, ami több okkal is magyarázható. Egy biztos: a színészképzés lehetőségeinek bővítésével az eddigieknél is felelősségteljesebben, átgondoltabban, hatékonyabban kell foglalkozni. Egyrészt azéri, - mert a fiatal színészjelöltek lemorzsolódása egyáltalán nem mondható elenyészőnek. Másrészt, mert a társulat tagjainak nem kis hányada — az alapítók — néhány éven belül elérik a nyugdíjkorhatárt. Harmadrészt pedig, már a jelenben is kibővítésre szorulna mindkét társulat. Számolni kell továbbá azzal, hogy a MATESZ néhány kiforrottabb művésze vagy kiugró tehetsége a jövőben is más színházak, pezsgőbb színházi élet vonzásába kerül és emiatt megválik a komáromitól. Az elmúlt években általában nagy viták és összecsapások követték egy-egy főiskolát végzett színész kiválását, távozását a színházból, s ezekből a sajtónk sem maradt ki. Véleményem szerint — a jövőben sem elkerülhető — természetes jelenségről van Itt szó. Nincs a világon olyan színház, olyan színtársulat, amelynek ne kellene ezzel szembenéznie. Igaz, nálunk — egyetlen színházunk lévén — fokozott jelentőséget, sajátos értelmezést is nyerhet ez a kérdés. De más aligha van mögötte, mint ez: 1. a fővárosban és a főiskolán pezsgőbb szellemi élethez, az önkifejezésnek sokféle lehetőségéhez szokott tehetség nem tud beilleszkedni a vidék szellemi-színházi közegébe, korlátozottnak látja