Irodalmi Szemle, 1978

1978/7 - Tóth László: Bábi Tibor 1925—1978

tői megakadásának okait, rekonstruálni életének, személyisége fejlődésé- nek-alakulásának azokat a mozzanatait, amelyek életének utolsó éveiben szenvedélyes hangú riportjait, vallo- másos prózáját, esszéit és kritikáit meghatározták.

Életeleme volt a vita, az eszmék cseréje. Irodalmi pályafutását, újságírói és közéleti tevékenységét végigkísérik állandó, szenvedélyes és eltökélt csatározásai a szépért, igazért. Sok embert megsértett, megbántott, voltak akik nem szerették őt. De ő nem tudott másképp élni: mindig csak legőszintébb meggyőződése szerint, s valójában így élt teljes életet: . a föld porával táplálkoztam, ittam az ég / vizét s porommal / mindent alázatosan megtérítek majd a föld porának, / fölöttem elgomolygó égnek, nálam jobb fiakban / a megbántott, / felejtő embeerknek.” S végül is nem keveset, amit egy ember itthagyhat, talán a legtöbbet hagyta itt nekünk, a Forrást: „... isten / veletek, valakit / még egyszer szívemre ölelek, mintha testvéreim, a földet, / roppant kék eget / ölelném szívemre most, hadd oltsa szörnyű szomjúságát: / meghalok, emberek, l itthagyom / nektek a Forrást. / Keressétek!”

Ki volt Bábi Tibor?

Személyében szerkesztőségünk nemcsak a költőtől, prózaírótól, műfordítótól, kritikustól és esszéírótól, publicistától és irodalomszervezőtől, hanem az Irodalmi Szemle egykori szerkesztőjétől is búcsúzik.

Tóth László

Szeruátiusz Jenő:

Az élet fejlődése, juharfa, 1935