Irodalmi Szemle, 1978
1978/6 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Új szlovák próza
dennapok szürkeségét és nem is érzik, hogy fullasztó porban élnek. Porban, mely minden szépséget belep és nem enged valami merészebb tettet, kitörést vagy szárnyalást. Sajnálatos tünet ez és nem egyedül Benő prózájára mondható. Divatos áramlat, melynek A szerelem sétánya írója sem tudott ellenállni. Hozzá kell tennem: korántsem kívánjuk tőle a társadalmi elkötelezettség hangsúlyosabb érzékeltetését, még kevésbé hangzatos szólamokat, amikor a falu szocializálásának problematikáját érinti. Elegendőnek bizonyulna egy-egy mellékalakban merészebben rámutatni arra az erőre, amely falvaink mai útját és holnapját megszabja. A megrokkant, sírba hulló öregek mellett felmutatni az életet megtartó és tovább lendítő erőket is. Beňo nyilvánvaló kulturáltsága biztosíték arra, hogy nem kapnánk tőle olyan írásokat a ma falujáról, amelyek az ötvenes esztendők hurráoptimizmusát élesztenék fel újra. ANDREJ CHUDOBA: EGY NYÁR A SZEPLŐS SZŰZZEL Andrej Chudobát a magyar olvasó már 1964-ben megismerhette, amikor Hosszú Ferenc kitűnő fordításában megjelent A szivárványok kútja címmel két kisregénye a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó és az Európa Kiadó közös kiadásában. Ezt a méltánytalanul feledésbe merült, a kritikától mellőzött kötetet tíz év után az Isten veled, Cyrano követte és ezúttal a méltán megérdemelt elismerés sem maradt el. Jómagam a másfél esztendővel ezelőtt az Űj Szóban megjelent ismertetésemben rámutathattam arra a sajátos lírai hangvételre, amelyet az új szlovák szépprózában Margita Figulí ütött meg, A három pejló című regényében, utána pedig a leghatásosabban az Egy nyár a szeplős szűzzel írója. A Dél-Szlovákiai Pukanecben tanítóskodó Chudoba először versekkel jelentkezett, majd áttért a prózára és már első elbeszélésében feltűnt, milyen páratlan emberközelségben él a kisváros lakóival és milyen meleg lírával festi meg a környező hegyi világ szépségeit. Pályája kezdetén még láthatta a kézművesek munkáit, betérhetett fazekasok és fafaragók műhelyeibe, megismerhette a „fakenyéren” élő favágók, a hegyi pásztorom életét és nem elzsongító, romantikus idillt festett róluk, hanem a könnyebb munkára, ízesebb kenyérre, boldogabb életre vágyók sorsáról adott költői hevülettel híradást. Ha egybevetem Chudoba írásainak meleg líráját, boldogságra vágyódó hőseinek tiszta emberi kapcsolatok megteremtését szomjúhozó magatartását Ján Beňo megfáradt öreg parasztjainak meddő vergődésével — Chudobát részesítem előnyben. Bár Chudoba alakjainak belső világában is erősen él a pesszimizmusra való hajlam és valami állandó izgalom feszül bennük, hogy boldogságuk elé váratlan akadályok gördülnek, szerelmüket pedig könnyen összemorzsolhatja egy váratlan esemény — eléggé kemények, hogy legyőzzék az akadályokat és ne törjenek össze. Chudoba ma is Pukanecen él, ott tanítja kisdiákjait a nyelv megbecsülésére, az irodalom és művészet szeretetére, olvasóit pedig az élet terheinek elviselésére. Szülővárosának öreg, múlt századi jellegét még nem törölte el végképp a rohanó idő, de bensőséges kézművességét kezdi felváltani az iparosodás és annak üteme megszabja az emberek magatartását. Kevesebb idő jut meditálásra, a termékeny magány órái csökkennek és a rohanásban erősebben összekuszálódnak az emberi kapcsolatok. Chudoba mindezt jól érzi és jól érzékelteti. Stílusa már komplikáltabb, mint a Cyránóban volt, sűrűn él az idősíkok metszésének technikájával és képzelete is csapongóbb, artisztiku- sabb. íme, egy jellegzetes példa a múltba, az ókorba merülésre és csapongásra: „Néztem az aggastyánt, milyen lassan kapaszkodik felfelé a kőkerítéssel védett meredek úton. Az út alatt mandulafenyők tobozokkal megterhelt koronái terebélyesedtek, és egészen lent, a mozdulatlan tengernél vastag, alacsony fedelű ház fehérlett, amelyet díszkémények ékesítettek. Éveken keresztül erre a házra gondoltam. Valamiféle Quintilianustól örököltem, akit megmérgeztek a rokonai, mert elviselhetetlenül öreg és gazdag volt... Talpam alatt kavics ropog, előttem vén olajfák állnak. A vaskaput szinte teljesen benőtték a tamariszkusbokrok... Körös-körül a párkányon befalazott kalózkoponyák vigyorognak... Az erkélyt régi örmény vasból öntötték, tartóoszlopai sárkánypofák.” Az Isten veled, Cyranó-ról írott ismertetésemben feltettem a kérdést, vajon a.z író kisvárpsi elszigeteltsége, amely lehetővé tette az elmélyülést és megsegítette önmaga
