Irodalmi Szemle, 1978

1978/6 - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Tőzsér Árpáddal)

íilozóíus elméket. S egységesülő világunkat versként, esztétikumként is el kell sajátítanunk.

S a hetvenes évek nagy versszárazságát — a világmezőkön is — talán épp ez a nagy feladat magyarázza: a nagy nekifutás előtt mindenki összefoglal, betakarít, oszt, szoroz, készül. Szaporodnak a gyűjteményes kiadások, a válogatások, az elméleti számvetések. S ebben a világ-tétovázásban kell nekem arra a kérdésre válaszolnom, hogy merre tovább, mi követheti az Érintéseket? íme, egy tétova válasz:

A nagy egységesülésben szeretnék én is „egységesülni”. Szeretném felszámolni „műfaji hasadtságomat”, verseimet tanulmányaimhoz közelíteni, esszéimet verseimhez. így talán bekerülne lírai szövegeimbe a világidő, amit e fejtegetéseim során már annyiszor említettem.

— Ha jól tudom, nemrégen te is leadtad válogatott verseid kéziratát a kiadónak. Tükrözi majd ez a kötet a jent elmondottakat?

— Oj kötetem nem lesz összefoglaló gyűjtemény, s még csak legjobb — vagy legjobbnak tartott verseim válogatása sem lesz. Versssármazástan lesz: verseim egy csoportját emeli ki és állítja ok-okozati összefüggésbe. Genezis lesz: egy emberi és költői eszmélet kialakulását, történetét nyomozza visszafelé az időben. S természetesen a teremtés kezdete is akar lénni: kijelölni az alapokat egy további verses világépítéshez.

A kötet címe — Genezis — első fokon Mózes Genezisére utal. Akárcsak Mózes, én is öt könyvben szeretném összefoglalni az én általam megélt s a megélteken keresztül felfogott világidőt. Minden újabb könyv az első három kötetem más-más vonulatához tér majd vissza, életem első felének más-más érzelem- és fogalomkörét próbálja kiteljesíteni. A második könyv címe Fejezetek egy kisebbségtörténelemből lesz majd, a harmadiké ... de ezt inkább hagyjuk, mert előre megjósolni még az időjárást is csak ritkán sikerül.

Műfajkeresztező törekvésemet ebben a kötetben egyelőre még csak néhány esszémnek a verseim közé sorolása jelzi.

— Van-e valamilyen kedvtelésed? Tudom, hogy szereted és gyűjtőd a furulyákat.

— Kedvteléseim inkább csak voltak. Valóban van néhány szép furulyám. De nemcsak gyűjtöm őket, játszom is rajtuk. Illetve játszanék, de mihelyt leakasztok egyet a falról, a fiaim mindjárt kiveszik a kezemből. Lassan már ők fognak rajtuk játszani. Közvetve ők vették ki a kezemből, illetve csatolták le a lábamról a sílécet is. Azelőtt szenvedélyes síző voltam, mióta családom van, csak emlékeimben sízem. Nincs időm a kedvteléseimre. Maradt egyetlen kedvtelésnek a munka. S várom az időt, hogy korábbi kedvteléseimet fiaim kedvteléseivé tehessem, s így újra élhessem őket.

Az idő későre jár, be kell fejeznünk a beszélgetési. Az utolsó autóbusz már rég elment, a házigazda éjszakára marasztal.

Lefekvés után az ablakok mögé képzelem az idetelé jövet tapasztalt idegenséget: idegen városrész, idegen emberek, idegen álmok. A modern lakásipar lélektelensége, a lakótelep egyhangúsága, jellegtelensége, ridegsége nyomasztó hatással volt rám. Mintha nem is Csallóközben lennék, gondoltam. A városnak ez a része ugyanis már belenyúlik a Csallóközbe. „Beépültek az ég alá nyújtott paraszttenyerek fényes városokkal", s most íme én is >,jelszívódtam egy tízemeletes betonnövény holt edénynyalábjaiba”. De ezek már Tőzsér-versék sorai. Az elképzelt néptelen városrész, a sejtelmesen fénylő ablakok, a kihalt utca a költő egy másik versének a címét is fölvillantja: Kőlegelőn; s kezdem mélyebben érteni a legelők kövei közül a kövek legelőjére került Tőzsér Árpádot.