Irodalmi Szemle, 1978

1978/6 - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Tőzsér Árpáddal)

— Kezdjük a „németországi magyar Íróval”, Szenei Molnár Alberttel! 1969-ben egész cikket Írtam a „csehszlovákiai magyar Író” és a „Csehszlovákiában élő magyar író” formulák különbségéről. A „csehszlovákiai”, s természetesen a „németországi", „jugoszláviai” jelzők is, honosságot jelentenek, azt fejezik ki, hogy akire vonatkoznak, nem ideiglenesen tartózkodik a' jelzett ország területén, hanem odavaló: Íróként elsősorban a csehszlovákiai, németországi, jugoszláviai stb, valóság elkötelezettje. Szenei Molnár Albertról Irt tanulmányom egyik bizonyítandó tétele éppen az volt, hogy — a mindenkori Sidériusok vádjaival ellentétben — Szenei Molnár egy pillanatra sem lett hűtlen Magyarországhoz, nem lett német-honos (vagy ha úgy tetszik „németországi”), hogy Németországban is szülőföldjének, népének elkötelezettje volt. Nem, Szenei Molnár Albert nem volt németországi magyar Író, még akkor sem, ha harminc évig Németországban élt.

Rólunk viszont éppen azt nem lehet állítani, hogy „Csehszlovákiában élő magyar Írók” vagyunk. Mi nem ideiglenesen tartózkodunk ezen a földön, hanem Itt születtünk, itt vagyunk honosak, a mi nevünk tehát: csehszlovákiai magyar író. Más kérdés, hogy csehszlovákiaiságunkból mi következik az általunk művelt irodalomra nézve. Ha bezárkózás, izoláció, akkor Fábry Zoltánnal együtt kiáltjuk, hogy nincs szlovenszkói magyar irodalom: „nincs, nem volt és ne legyen”. (Az Írók és irodalom Szlovenszkón című dolgozatában Irt Így 1926-ban!) Ha viszont nyitottság, világra látás, több kultúrában élés és gondolkodás, akkor az egyetemes magyar irodalom e részének speciális jellegét a rész nevében is kifejezésre kell jutattnunk, s m&rt .ne lehetne nevünk a területi hovatartozásunkat Is kifejező „csehszlovákiai magyar irodalom”?

Tanulmányomnak azt a sorát, hogy „jogosan számítjuk-e az irodalmunk történetéi 1918-tól” — úgy magyarázni, hogy én „szlovákiaiságunkat” Szenei Molnár Albert korába is vissza akarom vetíteni, meglehetősen abszurd igyekezet. Hisz nekem Szenei Molnár Albert lírájának aktivizálásával eszem ágában, sem volt Szenei Molnárt is a szlovákiai magyar irodalomba terelni, éppen ellenkezőleg: Szenei Molnár segítségével magam is ki akartam törni belőle. Megrettent a goncjolat, hogy szlovákiai honosságunk adottságából a „szlovákiai magyar irodalomba” zártság, tehát izoláció következhet. Ezért tettem fel a kérdést: hol kezdődik irodalmunk?

Azt a majdani „szlovákiai magyar irodalomtörténetet” sem lehet, majd 1918-cal kezdeni. Legalább egy kitekintés erejéig fel kell sorolni a bevezetőjében .tájaink mai magyar irodalmának minden előzményét. Ezek az előzmények a csehszlovákiai magyar irodalmat szervesen az egyetemes magyar irodalomba kapcsolják. S a csehszlovákiai magyar irodalom tulajdonképpeni szakaszában, tehát 1918-tól napjainkig sem hanyagolhatok el azok a stílusbeli, kultúrpolitikai, személyes és egyéb kapcsolatok, amelyek1 a csehszlovákiai magyar irodalmat a magyar irodalom egészéhez:, illetve a cseh és szlovák irodalomhoz kötik. Csak így érthető meg a maga teljességében az egyetemes magyar irodalomnak az a része, amit mi, csehszlovákiai magyar írók művelünk, s csehszlovákiai magyar irodalomnak nevezünk.

— Duba Gyula a szlovákiai magyar novelláról írt átfogó elemzésében foggal hiányolja, illetve joggal marasztalja el az elméleti irodalmunkat. Nálunk úgyszólván teljesen hiányoznak a különböző, természetesen nívós és eredeti gondolkodásra valló irodalom- és műfajelméleti fejtegetések, dolgozatok. Pedig „az elmélet néljeüli irodalom (...) légüres térben mozog, mert nem ismerheti önnön valós és korszerű értékeit, és nem tudja levetkőzni esetleges megcsontosodott és elavult hagyományait”.

— A csehszlovákiai magyar irodalomnak valóban máig sincs elmélete. Van elméleti irodalma, kocsiderékszámra íródtak és íródnak róla kritikák, recenziók, de elméleté, vagy ha úgy tetszik: tudata, s még pontosabban: ön-tudata (vigyázat: nem önérzete!)

— az nincs. S nem is lesz egyhamar, mert aki irodalmunk elméletét meg akarja teremteni, az menthetetlenül történelemtudatunk problémájába bonyolódik, az pedig mérhetetlenül összetett, tisztázatlan kérdés.

— A hatvanas évek közepe és második fele a csehszlovákiai magyar lírában a fokozott világirodalmi tájékozódás időszaka. E tájékozódásnak, összhangban más közép■