Irodalmi Szemle, 1978

1978/6 - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Tőzsér Árpáddal)

Húsz—harminc éve élünk együtt ezzel a várossal, tehát életünk nagyobb fele ideköt bennünket, de még mindig nem tudunk Pozsonyról azzal az intenzitással és lírai-epikai hitellel szólni, amellyel az elhagyott szülőföldről, a faluról beszélünk. Irodalmunkban Pozsony nem él. Régebbi irodalmunkban ugyan él valamiféle Pressburg, de az szinte semmiben sem azonos a mi Pozsony-élményünkkel.

A Nagyposta egyik lengőajtaján nemrégen — a lepattogzott festés alatt — egy feliratra lettem figyelmes: Ausgang — Kijárat. Mintha hirtelen egy brontoszaurusszal találtam volna szembe magam! Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy Jókai Pozsonya, az „Ausgang”-Pozsony, s a mi Pozsonyunk egy és ugyanazon város.

Tízegynéhány évvel ezelőtt pontosan ott laktam — egy omladozó bérházban —, ahol most az új Duna-híd északi tartópillérei állnak. Lakónegyedünket Vydricának hívták, s ez a Vydrica — sötét utcácskáival, csapszékeivel, örömlányaival — olyan meghatározó élményem lett, hogy verset is írtam róla. Mikor a vers kötetben is megjelent, sokan nekem támadtak: még annyit sem tudsz, hogy a Vydrica magyarul Vödric. Akkor is tudtam, most is tudom. Csakhogy a Vödric nem azonos az én Vydricámmal. Pontosan úgy, ahogy a szlovák „stoliCka” vagy a francia „chaise” nem idézi fel gyermekkorom székeit (ahhoz anyanyelvem „szék” szava szükségeltetik), éppen úgy a Vödric szóra sem gyúlnak föl bennem az egykori Vydrica gázlámpái. Már pedig köztudott, hogy a verset szavakból csinálják. S Pozsony talán éppen azért nem él irodalmunkban, mert azon a nyelven akarjuk beszéltetni, ameiy csak első szülőföldünk szájából hiteles, s nem látjuk, hogy az esztétikai hitel érdekében meg kell keresnünk magunkban azokat a szavakat, amelyeket e második szülőföldünk adott a szánkba.

De hogyan tartozik mindez a feltett kérdéshez? Ügy, hogy én azokat a szavakat, azt a nyelvet, amelyen a mi Pozsonyunkat kifejezhetőnek tartom, éppen albérleteimnek köszönhetem. Tudom, hogy a kérdésed nem ide célzott, hogy azt akartad hallani, milyen mostoha lakásviszonyok között volt kénytelen az író (s nemcsak az író) Pozsonyban városivá vedleni, de úgy vélem, közvetve kérdésednek erre a síkjára is feleltem. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 1954-től lakom Pozsonyban, s a főiskolai diákszállókat is beszámítva, ez a mostani lakásom itt, a városnak szinte már Csallóközbe nyúló tenyerén a nyolcadik. Laktam a Leskó utca 16-ban, laktam a Február utca 81-ben, laktam a Vydrica 5-ben, és laktam a Martinöek utca 30-ban, laktam 11 emletes torony- házban és laktam pincében, laktam az Óvárosban és laktam Récsén, laktam vadidegeneknél és laktam barátaimnál, sőt hónapokig még á Hét egykori, Jesenský utcai szerkesztőségében is laktam. Akkor valószínűleg nemigen örvendeztem a cigányéletnek, de most úgy látom, hogy ezeknek az egykori lakásaimnak köszönhetően került Pozsony hozzám olyan testközelbe, amilyen testközelben csak első szülőföldemet, Péter- falát és Gömört érzem.

— Egyik nyilatkozatod szerint így korszakolhatnánk az életedet: a főiskolai évek az ifjúkori világra csodálkozás idejét, az újságírás, a riporteri munka a világgal szembeni heves csatározások meglehetősen romantikus korszakát, az irodalmi lapszerkesztés és az esszéírás a mélyebb összefüggésekben való gondolkodás kényszerét, a főiskolai tanárkodás pedig e kényszer logikus következményeként, egyértelműen a tudományok felé fordulást jelenti számodra. Időközben hátat fordítottál a főiskolának is, és könyvkiadói szerkesztő lettél. Hogyan illeszkedik a fenti sorhoz a fordításirodalmi könyvszerkesztés, illetve mennyiben vágott egybe az elképzeléseiddel ez a munka- lehetőség?

— Ha új munkakörömet az általad felvázolt folytonosságba akarom illeszteni, azt kell mondanom, hogy a könyvkiadói szerkesztősködésem nem hátatfordítás Nyitrának, értsd: a tanárkodásnak, hanem — hogy úgy mondjam — specializálódás. Ugyanis a nyitrai irodalomkommunikációs csoport fiatal kutatóinak hatására már Nyitrán is foglalkoztam fordításelmélettel. S fordításlrodalomunkat az elmélet „magaslatairól'’ nézve annyira siralmasnak találtam, hogy úgy éreztem: itt tenni kell valamit. írtam is Nyitrán néhány fordításelméleti cikkecskét, de ott inkább csak elkezdtem valamit. Folytatni itt szeretném, a Madách fordításirodalmi részlegében. A kérdésedre tehát röviden így válaszolhatnék: a Madách Könyvkiadó annak idején számomra kicsit szűk-