Irodalmi Szemle, 1978
1978/5 - VENDÉGÜNK AZ ÚJ AURORA - Simonyi Imre: Két vers
SIMONYI IMRE A mennybolt beborult és a felleg neve Ágnes a borulat akkor még épp hogy sejlett az égaljon ott a szeme sarkán vagy pontosabban: még csupán a légkör — igen: a 1 ég k ö r e ! — sejtette csak (minthogy bár még nem is „látszott“ ámde azért már látni lehetett) hogy ez a sugárzás ez már bizony utolsó erőfeszítés s valamiképp: erőltetett mivel amott mögötte {kikövetkeztethetően az előzményből!) már elborulóban van valami az ég alján meg ott a szeme sarkán: egy pillanat még és a láthatár túlsó szegélyén egyszerre felsejlik (mint pillantásában ott az a villám) a setétedés — mert a setét: elébb villan és csak azután borul el ahogyan ezt már megtapasztalhattuk égaljakon és szemeknek sarkában Körülkerítve reggel délben este délután éjjel alkonyaikor virradattal — egyszóval: mindezek! — és mind ezek előtt s mind ezek után és hogyha van: „közbül“ hát akkor: mind ezeknek közötte is és mind ezek fölött is és mind ezeknek alatta is meg tebenned is és bennem is és fölötted és fölöttem és alattad és alattam és végül körülötted körbe: én — és körülöttem köröskörbe: te — és körülöttünk: te meg én — és körkörösen: mindketten mindörökkön örökké ámen
