Irodalmi Szemle, 1978
1978/5 - LÁTÓHATÁR - Jurík, Ľuboš: Dél-Szlovákia írója (beszélgetés Andrej Chudobával)
— Nemcsak írásai szólnak Dél-Szlovákiáról, de itt is él, egyikeként a kevés vidéki íróinknak. Hiányzik-e a pozsonyi kulturális élettel való mindennapi kapcsolat, vagy épp ellenkezőleg, előnynek érzi, hogy távol él a központtól? Milyen az Bakabányán élni és alkotni, milyen élete van ma a falun élő írónak? Azért kérdem ezt, mert a legtöbb szlovák író már vagy teljesen elvesztette a faluval való kapcsolatát, vagy szombat-vasárnapra korlátozódik csupán ez a kapcsolat. — Nálunk két nézet vitázik egymással. Az egyik fél azt állítja, hogy ha az író igazából érvényesülni akar, a kulturális élet központjában, tehát Pozsonyban, vagy legalábbis a közvetlen közelében kell élnie; azaz a kritikus-barátok és barát-kritikusok közvetlen közelében. A másik fél meg azzal érvel, hogy a mi kulturális központunkat (vagyis Pozsonyt) már amúgyis egészségtelenül túlnépesltették íróink meddő vitákkal töltik az alkotásra szánható időt, s „önmaguk keserű levében” forognak és — hervad- nak-hervadnak, akárcsak a növények a hírhedt pozsonyi szmogban. Ügy vélem, hogy mindkét nézet szélsőséges, noha van bennük némi ravaszkás igazság. Viszont az objektív igazság (mint mindig) valahol a kettő között van. A vidéki írónak egyáltalán nem kell az irodalom provinciájára szorulnia, viszont a pozsonyi illetékességű író is lehet provinciális. Sok múlik az író tehetségén, elszántságán és még inkább munkabírásán. Egyezzünk meg abban, hogy az írót nem a város teszi íróvá, s nem az egyetemi könyvtár, a rádió és televízió, hanem tehetsége és hajlama a rendszeres alkotó munkára. Elég talán ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy nálunk is születtek már figyelemre méltó alkotások vidéken, hogy határainkon túl pedig nem egy Lenin- és Nobel-díjas író él vidéken. Sommázva az eddigieket: „vidéki vagy pozsonyi” dilemmáját pragmatikusnak érzem és eddig nem találtam olyan égetőnek, mint ahogy sokan mások tartják. Értékelem viszont a főváros tagadhatatlan előnyeit, sőt úgy gondolom, hogy én :s jól meglennék Pozsonyban, de az biztos, hogy bizonyos időszakokban nagyon hiányozna a szülőföldem; hiányozna a kilátás az ablakomból, a fák a kertben, a változékony földek és hegyek, a legendás Szitno-csúccsal. Hiányoznának az ablakpárkányra szállá cinkék, a Poe-i hollók, a bakabányai harangok és háztetők, a tavaszi kertek színorgiája, a körforma bátai völgykatlanra való kilátás meg a lágy vonalú nógrádi hegyek rajza is az Ipolyon túl... De ezúttal hagyjuk a lírát; hisz így is az az érzésem, hogy sokszor kikerültem az ön tárgyilagos kérdéseit. Ezért tömören és a tárgyhoz ragaszkodva válaszolok: nem hiányzik nekem a Pozsonnyal való mindennapi kapcsolat, viszont hiányzanak az otttani barátaim, s velük mindenképpen jó lenne gyakrabban találkozni. Ez ersze már csak az én hibám, s ígérem, hogy ha elmúlok ötvenéves, e tekintetben is megváltozom ... Arra is kíváncsi, hogy a központtól való távollétet előnynek érzem-e? A körülményektől függ. Noha hátránynak érzem az elszigeteltségemet, de (elég gyakran) határozottan előnyösnek találom. Főleg akkor, ha elmélyülten és intenzíven dolgozom valamely irodalmi alkotáson. Másrészt azért előnyös a vidék, mert a témáim között élek; az ihlető emlékekkel közbevéve, a napfényes déli tájon, a jól ismert, jellegzetes síksági férfiak és nők világában, s közöttük sok barátom, jóakaróm és olvasóm is van.
