Irodalmi Szemle, 1978
1978/5 - LÁTÓHATÁR - Jurík, Ľuboš: Dél-Szlovákia írója (beszélgetés Andrej Chudobával)
Dél-Szlovákia írója* Ľuboš Jurík beszélgetése Andrej Chudobával — Majdnem minden irodalmi vándorút a költészetből ered. Majdnem minden fiatalemberben munkál a szükséglet, hogy verset olvasson és írjon. Természetesen, nem mindenkiből lesz költő. Némelyek abbahagyják a versírást, mihelyt kiábrándulnak szerelmükből, és figyelmes olvasókká válnak, másokból viszont prózaíró lesz. Talán másejti, hogy mire célzok. Ön is költőként kezdte, a Letokruhy srdca /A szív évgyűrűi) című verseskötete tanúskodik róla. Elmondhatná, mindjárt a beszélgetésünk kezdetén, hogy milyen az Ön kapcsolata a költészettel és milyen volt az Ön irodalmi indulása? — Ha már a költészettel kezdtük, engedje meg, hogy én is llrai-epikai hangnemben válaszoljak. Elhagyott vidéken születtem, s mint tudjuk, a magány olyan közel van a költészethez, mint a magas hegyek a felhőkhöz; a magány közeli a csenddel is, s a csend pedig az emberekkel, úgy, mint ahogy a gyökér a földdel, a levélzet a levegőéggei. Az én szülőföldem a számomra mindig a természet szinonimája volt, a természet pedig a költészeté. S nem a képzeletbeli, de a pontosan meghatározott és benépesített tér mészeté. Mindenki beleszületik közülünk egy bizonyos szülőföld poézisébe, tehát nem mi választunk, hanem az a poézis alakít bennünket. Vagyis: az én kapcsolatom a költészettel ha nem is sorsszerű, de földrajzilag mégis meghatározott. Ugyanígy van az olvasókkal is; először az olvasókönyvekből, majd pedig a lírakötetekből válogatott versekkel. Mindmáig élnek bennem szülőföldem kraskós jegenyéi, jesszenyini nyíresei, adys kankalinjai és rimbaud-i hullámzó füvei... S élnek emlékezetemben a szülőföldemnek azok a helyei is, amelyek költészetemet inspirálták, később pedig a költészet és próza, az ész és érzelem között hullámzó első szövegeim ihletői voltak. De ne gondolja azt, hogy a költészetem, majd pedig a prózám nagy részét is pusztán szülőföldem földrajza ihlette. A szülőföld végül is nemcsak a térképen egy helyet vagy annak földrajzát jelenti, hanem embereket is, olyan embereket akikkel találkoztam és szembesültem. Ez a táj benn van a szívben, ahol az első ízben megteremtett férfi és női eszménykép (első szerelem) is. Majd a saját jövőmre vonatkozó, a nagyvilágot meghódítandó első romantikus terveim is itt alakultak ki. Hogy ez elég közeli rokonságban van Martin elképzelésével, amelyet a mukyňovói erdőben álmodott meg? Meglehet. Végül is a gyermek- és serdülőkor közti feszültségből, az ábrándok és kiábrándulások közti távolságból, a képzeletbeli párbeszédekből és magány-hangulatokból pattantak ki azok a szikrák, amelyek eljutottak a költészethez... Tulajdonképpen az egytantermes falusi iskola ábécéskönyvével kezdtem. A nagyapámnál éltem akkor és állítólag cigányzenészek szekerén jutottam el ide, megbújva a cimbalom és nagybőgő között. (Lehet, ebből az időből származik az alföldi cigányzene iránti szeretetem is.) Előbb meséket, majd pedig történelmi tárgyú elbeszéléseket habzsoltam. Tisztán megőriztem emlékezetemben a következő képet: Nyolc éves-forma fiúként ülök a pádon az aratók „éttermében”, és Elenka (később Cepčeková, az írónő) Jirásek Mindenki ellen című regényét olvassa fel nekünk, gyerekeknek... Ezután nagyapám könyvtára felé fordult a figyelmem, majd pedig (tízévesen) bolondul szerelmes lettem, később el- elcsavarogtam, s akkor írtam az első verseimet az égre, a tócsákra és a felhőkre ... * Az intejú, amelyet mi rövidítve közlünk, teljes terjedelmében a Nové slovo 1978. január 26-i számában jelent meg.
