Irodalmi Szemle, 1978
1978/5 - LÁTÓHATÁR - Ballek, Ladislav: Tavasz a Jégen (novella)
hába. Rendszerint egy kissé megvendégelték őket egy-egy stampedli törköllyel — állítólag errefele ezt bizonygatták, ez erőt ad a férfiaknak még arra is, hogy az országutat felszántsák — s aztán, amikor leültek a törköly mellé, kissé ómódian az egész családnak nagyon jó egészséget kívántak. Dicshimnuszt zengtek arról, hogy milyen jól esett dolgozniok ennél a háznál, milyen rendes emberekre találtak itt, és csak utána, amúgy mellékesen beszéltek saját dolgukról, arról, hogy ezekben a nem köny- nyű időkben mennyi baj éri a szegény embert. A háziak már ismerték ezt a ceremóniát, tudták, hogy ezek a fűrészesek tulajdonképpen az ő szívüket akarják meglágyítani, hogy azért jöjjön egy kis borravaló is, csakhát kevés emberre hatott már ez, és tulajdonképpen csupán annyi pénzt kaptak, amennyiben a munka kezdetén megegyeztek. Ezek az alkalmi fűrészelők legalább olyan jól elvégezték a dolgukat, mint a hivatásos fűrészelők, mert hisz mi az ördögöt lehet még a fűrészelésen újítani, mit lehet jobban, vagy rosszabbul végezni ebben a mesterségben, mint amit már réges-régen megtanultak, az emberek tehát inkább a szokásokhoz tartották magukat, mint az igazsághoz. A minden hájjal megkent palánkiak örültek annak, hogy nem kell minden fűré- szelőt egy kalap alá venniök, és ahhoz tartották magukat, ami éppen a leginkább a javukra szolgált. Végül is azt a szokásjogot vették alapul: hogy azt az embert, aki nap mint nap ugyanazt a munkát végzi, aki ebből él, azt mégis jobban meg kell fizetni, mint azt, aki csak ezzel a munkával mellékesen akar keresni valamit. Ezt a statútumot nem sértették meg, ez tulajdonképpen benne foglaltatott a palánki alkotmányban, és kéremszépen ki merné megsérteni az alkotmányt, ki merne megszentség- teleníteni egy ilyen fontos dolgot. A fűrészelés díját a városnak mindössze öt embere szabhatta meg. Az öt közül kettőnek saját körfűrésze volt, a többi háromnak meg olyasféle fűrészépítménye, ami igen emlékeztetett a hintára. Ezeket a fűrészeket a lakosság egy része hinta-palintának, a másik része pedig himbának nevezte, egyébként mind a két elnevezés megfelelt e műszaki alkotmány alapeszméjének, amely egyszerű, de célszerű volt. Inga módra működött, működtetéséhez egy emberi kéz is elegendő volt, a másik férfikart egy súlyos vas képviselte. Ez a fűrész szépen, szabályosan, alaposan működött, szinte mindenféle akadály nélkül mélyült el a fában, különösebb nehézség nélkül metszette át a legkeményebb bükköt is. A lendfűrésszel rendelkező favágókat a palánkiak mestereknek nevezték, de még nagyobb tisztelettel illették azokat a favágókat, akiknek körfűrészük volt, őket már egyenesen gépészuraknak titulálták, és ez a cím a háború után egészen tiszteletreméltó volt, s tulajdonképpen az emberek akkori viszonyát jelentette a motorokhoz és egyéb gépezetekhez. Azokat az embereket, akiknek lendfűrészük volt a legkeményebb fák felaprítására hívták, és mindenüvé oda, ahol a fa több mázsás halomban állt. Ök aztán beállítottak az iyen udvarokba, összeszerkesztették tákolmányukat és minden segítség nélküi fűrészelték a fát. Az ember hajlandó volt fél napig is bámulni őket. És volt is min ámul- nia. Hiszen a fa fűrészelésének ezen a módján két csodálni való dolog is volt, két olyan dolog, amit az ember bámulni nem győzött: az ötlet és az erői Nézve ezt a fűrészelést fel kellett, hogy tűnjék a férfiak izmos karja és eszessége. Gyönyörűen egy ritmusban, szinte közös lélegzetvétellel dolgoztak. Ezek a fűrészelők hasonlítottak az edzett atlétákhoz. Minthogy sok embert ismertek és őket is sokan ismerték, méghozzá rendes, dolgos emberekként, minden udvarban úgyszólván otthon érezték magukat, és munkaközben is bármiről el lehetett velük beszélgetni. Sildes sapkát viseltek, lezseren öltözködtek és általában jó cipőjük volt. Friss levegőn dolgoztak, és gondolkoztak is közben, és az ilyesmi a testen is és a szellemen is nyomot hagy. Egy idő után úgy rémlik, sosem hallották őket átkozódni, káromkodni, annak ellenére, hogy a kemény fában sokszor beletompult a fűrészük, ős elég időt kellett vesztegetniük arra, hogy megélesítsék. Kratochvílnak és Jurčonak motoros körfűrészük volt. A két motor közül az egyik olyan bűzt terjesztett, amilyent semmi más gép a városban, valószínűleg petróleum- tnal üzemeltették, ám mind a két motor gyakran prüszkölt és köhögött, mivel a rossz
