Irodalmi Szemle, 1978

1978/5 - LÁTÓHATÁR - Andruška, Peter: Száll a holló (elbeszélés)

da oszlopa eltört, aztán leomlott a bal oldali fal, a törmelék az ajtónak támaszkodott, az ajtófélfa előrehajolt, kiszakadt a falból. A következő pillanatban ráborult a zuhanó nádtető.

— Apa, vigyázzon! — kiáltotta az ifjabb Bogár, de az öreg csak állt, nem törődött a lába előtt magasan felcsapó, szerteszét fröcskölő vízzel, mely felváltva hol a lábának, hol a tetőnek ütközött. A nádfedél kiegyenesedett, ferdére metszett éles szálaival csaknem megérintette a lábát.

A házból csak a jobb oldalfal és az istálló maradt.

— Szent ég, a Boris! — kapott észbe Bogár, és az istálló felé indult.

— Várj! — állította meg az öreg. Levette válláról a táskát és a demizsont, és a fia kezébe nyomta. — Majd én!

A férfiaknak, akik időközben fölrakták a teherautóra a megmentett bútordarabokat, már nem maradt idejük közbelépni, nem tudták visszatartani az öreget, s csak akkor lélegeztek föl, amikor megjelent az istálló ajtajában, mögötte a rémült állat tarka feje.

Az öreg Bogár azelőtt gyakran vezette így láncon az állatot a legelőre. Most megkerülték a romhalmazt, amely fölött még mindig gomolygott a por.

— Adja csak! — mondta az öregnek Cervenka erdész, és kivette a láncot a kezéből. — Üljön előre a vezető mellé.

— Mehetünk? — kérdezte Róbert.

— Mehetünk — felelte Bogár. Még egyszer odanézett, ahol nemrég a szülői ház állt, aztán a férfiak fölsegítették az autóra.

Róbert bekapcsolta a fényszórót. Elindultak. Lassan mentek, néha úgy látták, mintha tovább áradt volna a víz, a vezetőfülkébe is be-becsapott. Azután rájöttek, hogy csak a felázott út süllyed a kocsi súlya alatt.

Sötét este volt már, amikor a faluba értek. Házak és gyümölcsösök körvonalait látták maguk előtt. Fehér kilométerkövek vibráltak Róbert szemében. Pihenni kéne, gondolta, érjünk csak föl a töltésre, lefekszem, és föl se kelek reggelig. Egy jobbra forduló kanyarban csökkentette a sebességet, fékezett, a kocsi nyugodtan haladt tovább, de hirtelen mintha jobbra dőlt volna. Még mielőtt gyorsan elfordíthatta volna a kormánykereket, a jobb hátsó kerék belecsúszott egy gödörbe, s Róbert érezte, amint az alváz megfeneklik a földön. Elkáromkodta magát, és kiugrott a vezetőfülkéből. Már csak ez hiányzott, mérgelődött, és eszébe jutott a hadnagy. Az ördögnek tartoztam ezzel az úttal. Azután látta, hogy a férfiak leugrálnak az autóról, Keseg is, arca verejtékes vagy vizes volt, és akkor rádöbbent, hogy tétovázásra, töprengésre most nincs idő. És ott volt Alex is, s ez megerősítette véleményében, hogy nem cselekedett helytelenül vagy meggondolatlanul.

— Ki kell húzni ezt a rondaságot a gödörből — mondta az erdész.

— Az nem lesz olyan egyszerű — mondta Róbert. Hirtelen dühös lett erre az örökké' parancsolgató alakra.

— Különben itt rostokolhatunk reggelig — hajtogatta a magáét az erdész.

— Valamit tenni kéne a kerék alá — mondta Alex. — Ha elérjük a kilométerkövet, nyert ügyünk van. Egy deszka kellene ...

— Hol veszel itt deszkát? — Kérdezte Kürthy János. — Ha legalább valami bokor volna errefelé. Vágnánk egy-két ágat...

— Deszka kéne? — kérdezte Bogár. — Ott az ágydeszka. Űgyse ér már semmit. Szétmálik, úgy kirágta a szú.

— Dobjon ide egyet — mondta Róbert.

Bogár nyújtotta az ágy egyik oldaldeszkáját. Róbert elvette a lakkozott bútordarabot, melyet biztosan még fiatal korában csináltatott az öreg Bogár, a kerék alá nyomta, másik végét nekitámasztotta a kilométerkőnek, aztán rálépett, hogy ne mozogjon.

— Alex — kiáltott oda a barátjának —, vezess! Adj gázt, és lassan engedd ki a ten gelykapcsolót! Maguk meg ott hátul támaszkodjanak az oldalfalnak!

A motor felbúgott, a kerekek forogni kezdtek, fröcskölt alóluk a víz meg a sár, a deszka egyre mélyebbre merült a víz alá, a kocsi megmozdult, de a deszka hirtelen elrepedt, s a kocsi visszacsúszott a gödörbe. Éles fájdalom hasított Róbert lábába, szeme előtt elsötétült a világ.