Irodalmi Szemle, 1978
1978/4 - FIGYELŐ - Meghalt Ján Poničan
lelki és intellektuális jellegét. Brúnót kor- társunként ismerjük fel a filmben. Megértjük a művészek üzenetét: az inkvizíciónak csak az intézménye szűnt meg, de a szelleme még nem. Autodafé már nincs, de merénylet, lincselés, lejáratás, félreállí- tás igen. Ugyanakkor van árulás, köpönyegforgatás és totális konformizmus is. Nem, Giordano Filippo, halálod nem volt hiábavaló! A Bruno-helyzet természetesen nem csupán ideológiailag értelmezhető. Az ■eszmehűség problémájával tudományban, művészetben, közéletben egyaránt találkozhatunk. Lexikonokban, antológiákban fellelhető egy korabeli rajz Giordano Brúnóról: hetyke, huszáros fiatalember néz ránk a képről. Volonté figurája más: érett, világot járt, szellemi erőktől duzzadó férfi, akit a sokévi börtön is csak testileg tudott megtörni, de lelkileg, erkölcsileg nem. Ez az igazibb Bruno. így mosódik össze Giu- liano Montaldo filmje után Gian-Maria Volonté arca Giordano Bruno arcával néhány nemzedék számára. (mészáros l.l Lehet eqv-két órával több? Vajon mennyit segítenek a művész-előadók és szakemberek az amatőr művészeti mozgalomban? Sokat. De sokkal többet is tehetnének. Persze, ehhez sok minden kellene. Elsők között a méltóbb díjazás. A most érvényes díjazási jogszabályok, sajnos, elavultak. A Törvénykönyv 91/1966. 02. számú rendeletének II. fejezete szerint: ha az előadás színvonala eléri az egyetemi szintet, legtöbb harminc koronát fizethetnek az előadónak, középiskolai szintű előadás esetében húsz korona a maximális, tizenhét korona pedig minimális óradíj. Egy előadás időtartama általában háromnégy óra. Anyagiakban: nyolcvan—százhúsz korona honorárium az előadónak. Érdemes-e ennyi pénzért Kassáról Dunaszer- dahelyre, Pozsonyból Királyhelmecre utazni? Ezt kérdi az előadó és a szervezők is. S általában ilyenkor fordulnak fölöt- tesükhöz a kérdéssel: lehet egy-két órával több? (Vagyis, hogy az előadás időtartamát a valóságosnál egy-két órával hosz- szabbnak tünteti föl a papíron.) S mondhat-e nemet a fölöttes, ha azt akarja, hogy a szakember ezután Is intézményének előadója legyen? S ez az „egy két órával több” kompro- misszum-e vagy törvénytelenség, vagy a törvény kijátszása? Nem írok választ, s helyette azt írom ide, hogy a hivatásos művésznek-előadó- nak nincs kisebb-nagyobb munkaköre, csak a hivatása. Az a tulajdona, az éltetője, amit tud. Tudásából él. Ha a műkedvelő szemszögéből nézem, aki nem pénzért szerepel, az amatőrt látom hősibb szerepben. De ez az impresszió nem takarhatja el előlem a tényeket. Hogy az előadók díjazására szükség van, s ezt az 1966-beli törvényrendelet is alátámasztja. De az azóta eltelt tizenkét évben egyebek mellett sajnos, szemléleti váltás is történt: „azelőtt csináltam, de elég volt ennyiért”. És az a kulturális dolgozó, akinek feladata a szakelőadók meghívása, egyre gyakrabban kap a fejéhez: te jó ég, már ő sem vállalja! Nem vállalja, mert legutóbbi előadása után nem hangzott el az óradíjat szaporító kérdés: lehet egy-két órával több? (szigetij Meghalt JÁN PONIČAN Lapzártakor kaptuk a megdöbbentő hírt, hogy Ján Poničan szlovák költő, nemzeti művész, irodalmunk igaz barátja és figyelője, hetvenhatodik életévében rövid, de súlyos betegség után elhunyt. Személyében a szlovák szocialista költészet egyik megalapítója és élenjáró harcosa, sokunk személyes és közeli ismerőse — jóbarátja távozott közülünk. Néphűsége és elvi következetessége egyaránt példánk marad. Vállalt szerepét, melyet a szlovák és magyar irodalmi kapcsolatok kiszélesítése terén töltött be, folytatandó hivatásként értékeljük. Jó hagyományként, melynek felidézésére és közzétételére, Ján Poničan munkásságának felmutatására még visszatérünk. Szerkesztőség
